Szerelmes, elvágyódós, utazós.

Hervé Joncour katonának volt szánva, de a környékre érkező vállalkozó merész tervében más életutat szánt a fiatalembernek. A selyem nagy üzlet, de a hernyók betegsége miatt már nem lehet belőle megélni. Az elzárkózott Japánban azonban egészségesek még a rovarok, ha onnan hoznának bábokat, gazdagok lehetnének. Az útra, vásárlásra és hazacsempészésre Hervé a kiszemelt. Ő bele is vág, szeretett felesége, Helene áldásával. Hervé átszeli a világot, és részt vesz a japánok játszmáiban. Átverik, de ő is őket. Míg a törvényen kívüli Hara Kei színe elé jut, aki valóban eladja neki az igazi bábokat. Az európai férfit azonban nem a gazdagság, Hara Kei angolul nem tudó, fiatal szeretőjének szépsége fogja meg. Hazatér, övék a siker, de új év jön, a nő miatt újra kész a kockázatra és a hosszú útra, míg Helene hűségesen vár.

Kisregény ez a történet, amit rövidsége miatt bárki hamar végig tud olvasni. Az már nehezebb kérdés, kinek érdemes a kb. 100 oldalon átrágnia magát. Nem való mindenkinek ez a kötet, pedig nem olyan elidegenítő, mint a kortárs próza.

Egyszerűen olyan érzésekről mesél, amelyeket egy bizonyos kor alatt nehéz átérezni és feldolgozni. Kamaszként biztosan nem tudtam volna mit kezdeni vele én sem. Akkoriban csak a cselekmény és az izgalmak kötöttek le, esetleg egy-egy fájdalmas érzelmi, fejlődés-lélektani viharzás. Ebben a történetben kevés dolog történik, és a lélektani események sincsenek a nyers valójukban elénk tárva.

Egy kritikában azt olvastam, olyan ez a történet, mint a japán metszetek. Találónak érzem, valóban ezt éreztem ki belőle én is. Csak a legszükségesebb vonalak, letisztult és egyszerű az egész. Kevés szín, minden visszafogott és elegáns. Ami szenvedélyes, erős benne, azt mi fogjuk saját kútfőből és benyomásokból, magunkból hozzátenni.

A főszereplő Hervé, akinek az életét két szerelem kísérti végig. Ezért mondom ezt romantikusnak, mert a szerelem arcai tűnnek fel ebben a történetben. Nem nyálas, nincs is hagyományos értelemben romantikus cselekménye, mégis, a szerelem és a vágyódás, amiről ez az egész mesél nekünk.

Hervé szerelme a japán szépség iránt igazából egy megfoghatatlan vonzódás. Az a vágy, ami a szerelem első látásra történetekben is benne van. Nincs igazi alapja, csak a külső szépség szülte. Mit a nőről Hervé? Semmit. Így nem is szeretheti az ő valóját, csak amit az arca mögé lát. Vágyik rá, elképzeli. Meghatározza az életét, de mégsem igazán valós.

Helene szerelme viszont szilárd, hű és rendíthetetlen. Ő hozza az áldozatot, ő az, aki sokat ad. Ezt pedig a férje túl későn érti meg. Nem akarom lelőni a regény végét, de van a végén egy olyan titok, amely Helene alakját bőven a férje fölé emeli. Az ő szerelme valós volt, míg a japán nő felé csak vágy élt. Hozzá ment haza, vele volt közös élete, és Helene szerette. Mégis, érezte a másik nő jelenlétét, és ezért ő is vágyakozni kezdett. Arra a szerelemre, amit nem ő keltett. Valahol szomorú is, hogy itt van két ember, akik tökéletesen passzolnak, akik igazán boldogok is lehettek volna, helyette mindketten arról álmodtak, amit nem kaphattak meg.

Tetszett, hogy ezek nincsenek leírva. A sorok és a nyers cselekmény mögé kell olvasni.

Jól megírt, tömör, de lírai kisregény, de tényleg nem tudom, milyen kortól ajánljam.

Baricco: Selyem - Mint romantikus: 80% a szövege lírai, a cselekményben rengeteg érzelem van a sorok közt.

Szubjektíven: 70% tömör, de beszédes a tömörsége. Hihető, de mesének is jó sztori.