Családos, divatvállalatos, viszályos.

Guccio olasz fiatalember volt, aki valami újba akart vágni. Hátrahagyva szülőföldjét Angliába ment, ahol hotelekben dolgozott. Az előkelő angolok stílusát és gondjait látva, hazatérve kigondolta a saját vállalkozását. Látta, mennyit szenvedtek a rossz bőröndökkel a vendégek – ő egy olyan bőráruval foglalkozó üzletet álmodott meg, ahol a minőség kulcsszó. Egyre bővülő családját képes volt így eltartani, és a gyerekek is az üzletbe nőttek vele. A legidősebb fiú, Aldo egyszerre rendelkezett üzleti érzékkel és csalhatatlan stílusérzékkel. Az ő irányítása alatt a Gucci nagyvállalattá, világvéggé nőtte ki magát. Angol nőt vett el, 3 fiút nevelt fel, de szenvedélyes természete rendszeresen más nőkhöz is elsodorta. Az egyik a titkárnője volt, Bruna, aki élete nagy szerelme lett, és aki egy lányt szült neki. Élete végére azonban szembe kellett néznie több váddal, a családja árulásával.

A sikeremberek történetei lekötnek. Nagyon tetszett a Steve Jobs kötet, a Kossuth sikeres nőkről készült sorozatát is nagyon élvezem. Művészek, vagy akár üzletemberek – technika, szórakoztató ipar vagy divat. Ha sikeres volt, a története érdekes. Anno gazdaságtanon még a fejembe is verték, hogy sikeremberek életútjának tanulmányozása komoly forrásanyag.

A divatban és illatok terén Chanel és Yves Saint-Laurent fan vagyok, de a téma érdekel, így szívesen olvasok más márkák létrehozóiról is. Bár a Versace-család jobban érdekelt volna, a Gucci is érdekesnek tűnt. Szintén olasz világmárka, szintén bőven volt botrány családon belül.

A kötetet ráadásul egy bennfentes jegyzi, Aldo törvénytelen lánya, Patricia. De az üzletbe ő is be lett vonva, és elég közelről végigélhette a családi botrányokat is. Az egyik tulajdonképpen ő maga volt: a Gucci család fejének szerelem gyereke.

Lehetett volna ez jó könyv, ha máshol vannak a hangsúlyok. Az elején még úgy tűnt, valóban családi krónika lesz. Lekötött, amikor arról mesélt, hogy alapította meg a céget a nagyapa, hogyan alakult a házassága az asszonnyal, akit elvett annak ellenére, hogy lányanya volt – ezzel nem is kicsit törve meg a kor szokásait. Még az is lekötött, amikor Aldo első sikereiről írt, és utalt a Gucci sikertermékeire.

Megjegyzem: itt képeket is szívesen vettem volna. Annyira nem vagyok képben, hogy tudjam, melyik táskáról, sálról van éppen szó. Szerencsére a Google a barátom…

De aztán jön Bruna, és innentől kezdve ez már nem dokumentumregény vagy családi krónika. Innentől kezdve úgy éreztem, hogy ez a valóság mese verziója, mellyel Patricia Gucci a saját eredetét és életét szórja be vastagon csillámporral. Annyira elfogult, hogy közben gúnyosan felnevettem olvasás közben.

Olyan hatalmas szerelmet ír le a szülei között, mintha ez egy égben elrendeltetett, tökéletes szerelem és kapcsolat lett volna. Bocs, de nem tudom nem cinikusan olvasni, hogy a környék szépe, egy hamvas 18 éves szenvedélyesen beleszeret egy ötvenes férfiba. Akinek 3 felnőtt fia van, unokái. Mintha az nem is számított volna, hogy milliárdos volt…

Gúnyosan kacarásztam is, amikor az apja szeretőit eldugva említi Patricia…

Innentől érdektelenné vált számomra a kötet. Magáról, meg a szülei szerelméről ódázik.

Kár érte, jól indult. De a cég és a botrányok helyett romantikus ponyvává silányult.

Gucci: Gucci - Mint dokumentumregény: 40% a magánéletre koncentrál, kevés a gazdasági/vállalati rész.

Szubjektíven: 20% úgy éreztem, ez csak a szennyes mosdatása. Mese a valóság helyett.