Karrieres, párkapcsolatos, családos, női létkérdéses.

Andrea kamaszként elvesztette az apját. Imádott rajzolni, fel is vették a főiskolára, ahol a szenvedélyének élhetett. Még egy mentorra is rátalált, és készült arra, hogy valami jelentőset tegyen le az asztalra. De helyette elbukott a saját szemében, mindent maga mögött hagyott, New Yorkba költözött. Lett egy állása, mellyel elé jól keresett, volt egy jó kilátású lakása, és elvolt. Kereste a szerelmet, de valami mindig közbejött és nem talált tartósan párra. A bátyja viszont elvette az álomnőt, épült az álomkarrier, aztán született egy halálos beteg lánya, és minden kifordult a sarkaiból. Andrea nem volt képes osztozni a kínban. A saját helyét kereste, miközben átszenvedte a mindennapokat kiüresedett kapcsolatok közepette.

Képtelen vagyok erről a könyvről úgy tartalmi ismertetőt írni, hogy meghozzam vele a kedveteket az olvasáshoz. Egyszerűen nem megy. Persze, tudnék jó bölcsész szakoshoz illően a semmiről ragozni jól hangzó szöveget. Írhatnám azt is, hogy ez egy modern nő regénye, aki szembenéz a mindennapok szürkeségével. Aki keresi a helyét a világban, a szakmában, a szerelemben és a családban. De most hallgassam el, hogy ez bukások sorozata?

Számomra ez annak a regénye volt, hogy a modern élet pocsék. Ha megnézzük Andrea életét, nem csak szerintem borzalmas a sorsa, ő maga is boldogtalan. Most mit lehet írni egy olyan nőről, akinek az volt hónapokig a napja fénypontja, hogy hazament munkából, és rajzolgatta az Empire State Building sziluettjét, amire rálátott az ablakából? Mondanom se kell, ennek is annyi lett. Épült mellé egy toronyépület, és elvesztette a kilátását. A kis örömének is annyi lett. Ez különben jellemző az egész regényre.

Itt mindennek annyi lesz.

Andrea eleve nem egy kapcsolati lény, meg sem lepett, hogy a viszonyai rendszeresen rossz véget értek. Pedig, folyton keresett valamit, de soha nem lelt rá. Alkalmi viszonyok, üresek. Tönkrement kapcsolatok, kiüresedtek. Ha szerelemnek is érezték, beleszürkültek. Matthew volt talán a legtartósabb kapcsolata, de ez is elhalt. Pezsgés, izgalom csak a kapcsolat elején volt, és nem sikerült fenntartani, elszürkült. Megszakadt.

A barátai, rokonai, akik sikeresebbnek tűnnek, ugyanígy megjárják. David és Greta, akik beleroppannak egy olyan gyerek nevelésébe, akinek max. 3 évet adnak az orvosok. Indigo, aki megfogta a gazdag férjet, szült egy cuki gyereket, aztán a férje lelépett egy feleannyi időssel.

A gond talán az, hogy tényleg el tudom hinni, hogy ilyen a modern élet. Nem tudunk boldogok maradni, mindenbe beleszürkülünk. A kapcsolatok meg pusztulásra ítéltettek.

Érdemes megnézni Andrea karrierjét is! Törekedhetne többre, lehetne olyan is, ami jobban megfelel neki, vagy legalább sikeresebb lehetne. De ő jól érzi magát az unalmas, lélekölő pocsolyában, mert így reménykedhet valami jobban. Ami persze sose jön el.

Remek a szerkezete is. Nem lineáris. Véletlenszerűen tesz egymás mellé jeleneteket Andrea különböző életszakaszaiból. De egyre több történet kapcsolódik össze, egyre látványosabb a rajzolt életkép. Több szempontból is megközelít egy-egy történetet, szinte 3D-s kirakót idézően állítja össze a cselekményt.

Az agyammal nagyon tudom értékelni ezt a regényt, de érzelmileg utáltam olvasni. Lehangolt.

Attenberg: A felnőttkor küszöbén - Mint női: 75% modern létproblémákat ábrázol, valósághoz közeli és súlyos regény.

Szubjektíven: 30% nagyon depresszív regénynek éltem meg, rosszul éreztem magam tőle.