Küldetést teljesítős, jóslatos, új életbe beletanulós, mágikus.

A Fény és Sötétség örök harcát vívja – ám megesik, hogy egy mágus rossz útra téved, és a Fény szülöttéből a legnagyobb gonosz lesz a világon. Ilyen volt a Sötét úr is, akinek a legyőzésére esély sincs. Egy jóslat jelent némi reményt, de olyan nehéz a próba, hogy eddig mindenki elbukott az úton. Dion, a papnő különös csapatot gyűjt maga mellé a kalandra: megkérdőjelezhető alakokat, akiknek kétes az erkölcse. Ő felismerte, néha le kell térni a helyes útról, hogy sikert arassanak. Így fordulhat elő, hogy a pókok anyjától az életéért cserébe elfogadják egyik fiát vezetőnek az útra. Nth a csapat mágusától emberibb alakot kap, és együtt tartanak a Sötét Úr felé járatlan utakon. Közben harcolnak, dűlőre jutnak a hitükkel, és egymással is. Ám a Sötét Úrnál nem az várja őket, amire felkészülhettek volna.

Adrian Tchaikovsky sci-fi regényei nálunk is sikeresek lettek, nem véletlen, hogy már sokan nagyon várjuk az idén megjelenő újabb kötetet. A szerzőnek azonban tágabb az életműve, találunk benne fantasy regényeket is. Egyet a Fumax ki is adott – ez volt a Pókfény.

Ha nagyon röviden a sci-fi regények mellé teszem, azokat jobban szerettem, de nem rossz a fantasy sem a szerzőtől. Volt benne ötlet, ha annyira nem is tartalmas, mint Az idő gyermekei vagy a Hadállat.

A cselekmény izgalmas és pörgős. Egy út, egy küldetés regénye, így a hősök állandóan mozgásban vannak, egyik veszélyből sétálnak bele a másikba. Ezek között találunk harcokat, mint a pókok elleni küzdelmet, de egyéb kihívásokat is. Például Dion rendjében azzal kell szembenézniük, hogy a vallás nem engedné meg azokat a módszereket, melyekkel ők teljesítik a jóslat pontjait. A cél szentesítheti az eszközt?

A kalandok illeszkednek a fantasy zsánerbe, a szereplők jellemében azonban már látunk modern elemeket. Ők nem makulátlan hősök, sőt. Majdnem antihős karakterek. Dion, a csapat vezére, akinek rendíthetetlennek kellene lennie, de folyton kétségek gyötrik. Cyrene harcos, egy íjász, de egyben nő is. Ő komolyan küzd azzal, hogy szereti a férfiak társaságát, az alkalmi együttléteket, amiért romlott nőként lenézik, vagy egy-egy férfi mániásan ki akarja menteni az életéből, és tisztes asszonnyá tenné. Senkit nem érdekel, hogy neki így a jó. Penthos mágus, aki a legerősebb a csapatban, elég erőteljesen szociopata vonásokat mutat. Ő akkor boldog, ha felégethet maga körül mindent. Aztán róla is megtudunk valami meglepő jellemvonást, de azt már nem mesélem el. De ugyanígy mindenkit ki lehetne emelni, miért gyarló ember és nem a Gyűrű Szövetségébe illő Hős.

Különleges figura lett Nth, aki pókból lett emberszerű. Már pókként izgalmas látószöget vitt a történetbe, amikor emberibb lesz, ez csak fokozódik. Bár őt tartják a Sötétség szülöttének, sok szempontból tisztább lény, mint az emberek. Nem tudom nem megjegyezni, hogy vajon azért ez a fantasy jelenhetett meg magyarul, mert ebben már van egy pók? Hídként szolgálhat annak, aki Az idő gyermekeit nagyon szerette?

A történet végére érkezik egy erős csavar is, amivel az egész zsánert visszájára fordítja a szerző. Mint a Vörösingesek Scalzitól, a sci-fi terén, csak itt fantasy témában.

Jól van megírva, meglepő is. Tetszett, bár pont a kedvenc szereplőmnek kell halnia…

Tchaikovsky: Pókfény - Mint fantasy: 85% egyszerre használja és forgatja ki a zsáner elemeit, szinte anti hősökkel.

Szubjektíven: 75% szerettem a humorát, lett kedvenc szereplőm, a csavar is kész.