Kamaszos, szerelmes, világot újraindítós, szabadságért küzdős.

Eleinte nem tűnt fel senkinek, de egy ponton nem lehetett vaknak maradni. Nem született többé lány: ha az anya kislánnyal volt terhes, kihordani nem tudta. Az emberiség már a végre készült, amikor egy kislány született. Az Eve nevet kapta, és már születésekor az emberiség reményének kiáltották ki. Egy mindentől elzárt toronyban nevelték, hogy 16 évesen majd megismerje a lehetséges párjait, válasszon, és lányokat szüljön. Eve azonban egyetlen barátjához, Hollyhoz kötődik egyre jobban. Holly nem valós: csak egy digitális kivetülés. Ám mögötte van ember is, akinek csak a szemét láthatja a lány. Bram, a lánnyal egyidős fiú, aki szintén egyre többet érez az utolsó lány iránt. Még találkozni sincs esélyük, de már kezdenek átlátni a hazugságokon, amelyben élniük kell. A kitörés egymáshoz is elvezetheti őket.

Még nem ábrándultam ki a YA disztópia történetekből. Már biztos vagyok benne, hogy jó ideig nem avatunk újabb Éhezők viadala szintű sikert, de azért az írók próbálkoznak. Vannak érdekesebb, kevésbé reális történetek is.

A jövő reményét első körben hamar leírtam, nagyon mesének tűnt. Az még hagyján, hogy Eve és Bram vonzódni kezdenek egymáshoz, ahogy kamaszodni kezdtek. Tulajdonképpen legjobb barátokként nőttek fel, csak Bram nem személyesen volt a lány mellett, hanem megszemélyesítve egy legjobb barátnőt. (Különben már ez elég beteg dolog: kamasz fiúk játszanak el egy kamasz lányt.) Az lett volna furcsa, ha nem keverednek romantikus érzelmek is az egyetlen kortárs, kedvelt személy iránti kapcsolatba.

Viszont: most komolyan, egyetlen lány hogyan lenne képes megmenteni az emberiséget? 50 év alatt egyetlen lány született, Eve. Mégis, mennyit kellene szülnie, hogy az alapja legyen egy fennmaradni képes közösségnek? Ha a mostani generáció elkezd meghalni, hogy marad fenn a társadalom és a kultúra? Egyszerűen abszurdnak tűnik, hogy egy lány elég legyen. Plusz, arra sincsen semmi garancia, hogy lányai születnének, ezt csak várja mindenki, de nincs mire alapozni.

Ám ahogy a két kamasznak felnyílik a szeme, a köröttük levő hazugságokra és illúziókra, az írópáros elkezdheti a világot is megmutatni, ami már sokkal izgalmasabb. Látjuk a társadalmat, és azt, hogy Eve jelképként miként a hatalom alapja és eszköze. Már nem az lesz a fő konfliktus, hogy Eve és Bram a tiltás ellenére egymásba szerettek, hanem a harc a vállalat ellen, ami börtönben tartja Eve-t, és zsarnokként rátelepült a világra.

A cselekmény is kalandosabbra vált: megismerjük az ellenállást, amit Bram vezetni kezd, küldetéseket teljesítenek és készülnek Eve kiszabadítására. Lényegesen jobban pörög a regény második fele, mint az eleje.

A karakterek fekete-fehérek. Bram lett a kedvencem, a hős, aki vezetővé érik, aki bátor és rettenthetetlen, egy modern szerelmes lovag. Eve alakjában nem szerettem, mennyire naiv és mű. De a nevelése miatt lett ilyen, így ezt el tudom fogadni. Viszont, a mellékszereplők nincsenek árnyalva. A szabadság és a pár mellett állók jók, a többiek meg a hatalomért áskálódó romlott alakok.

Összességében szórakoztató volt, ha okos nem is. Majd olvasom a folytatást is, ha kijött.

Fletcher: A jövő reménye - Mint disztópia: 70% logikailag nem tökéletes, de érzelmekkel teli, kalandos világvége sztori.

Szubjektíven: 75% tipikusnak indult, nagyon YA, de aztán tágul a világa és megszerettem.