Mesevilágból érkezős, barátságos, embereken segítős.

Karolina világa egykor csodálatos volt. A babák egy mesevilág boldog lakói voltak: Karolina egyszerű varróleány volt, aki kívánságokat szőtt a babák ruháiba. Volt egy katona, akit szerethetett. Ám jöttek a patkányok, és a babák háborút vesztettek, rabszolgák lettek. Fritz és Karolina szökni akartak, a szél segített nekik. Ám elsodródtak egymástól: Karolina egy krakkói babakészítő műhelyében eszmél fel. Az idős férfi magányos, háborús veterán, aki hamar a babalány jó barátja lesz. Együtt tartanak a náci fenyegetéstől, ami egyre valóságosabb. Lengyelország lerohanása, az egyre szigorodó zsidóellenes törvények. Karolina és vele a babakészítő is segíteni akar a zsidó barátokon, nem számít, mi lesz ennek az ára.

Hogy lehet mesét írni egy olyan borzalom köré, mint a holokauszt? Filmen láttam már olyat, amiben sikerült a szépséget keverni a borzalmakkal – ahogy a gyermek szemén át látjuk a rettenetet, aki azt valamiért mégsem fogja fel. Mert az apja egy olyan mesét, játékot sző köré, ami megvédi a rideg tények borzalmától. Mert olyan élénk a fantáziája, hogy az elrepíti egy szörnyekkel, de csodákkal teli kalandba is, ahol ő egy elveszett hercegnő.

R.M. Romero azonban konkrétan egy mesét szőtt a II. VH köré. Kitalált egy mesevilágot, ahol a babák laknak, míg a patkányok fel nem dúlják az álomvilágot. Eszembe is jutott a Diótörő meséje is, csak itt élesebbek a történések.

A mese folyamatosan jelen van a történetben, a mi világunk eseményei mellett elmeséli azt is a szerző, hogyan nyertek a patkányok és változtatták pokollá a babák országát. Nem lehet nem észrevenni, hogyan állítható párhuzamba a nácik ténykedése azzal, amit a mesében a patkányok követnek el. Ezzel szinte egyetemessé emelve, hogy a háború rossz. Mindkét világban kiemelve azt, hogy a másokat rabságba taszító zsarnokok milyen ocsmányak.

A II. VH történetében azonban van egy olyan elem, ami a mesében nem került elő. Az emberi jelenben a babakészítő és vele Karolina a maga eszközeivel harcol a nácik ellen. Segítenek, akin tudnak. Nem ellenállók, nem fegyveres harcosok ők, hanem olyan mindennapi alakok, akik nem hajlandóak a saját biztonságukat védve behunyni a szemüket és csak tűrni. Súlyos árat kell érte fizetni, de megfizetik.

Mert a Babakészítő felismeri azt, hogy ha csendben marad, és nem tesz semmit, azzal mindazt elárulja, ami saját magában érték. Az emberségét. Az ő alakjával Romero példát állít, és emléket azoknak, akik mertek segíteni, és tettek valamit a borzalmak közepette a másik emberért. A babák világában nem volt ilyen csendes ellenállás: ott abszolút el is buktak, és nem maradt más esély a túlélésre, mint a menekülés.

Különleges hangulata van annak, ahogy ebben a történetben mese és valóság összemosódik. Talán furcsa is elsőre, de egy fiatalabb korosztálynak is érthetővé teszi a történteket.

A karakterek könnyen kategorizálhatóak, a mesékhez állnak közelebb: vannak egyértelmű Hősök, Áldozatok és a Rossz. Különösebben nem is kell a szerzőnek alapoznia, ki melyik kategória és miért. A történelmi helyzet adja magát.

Könnyen olvasható, kicsit talán túlzottan is a fiatalabbnak szól, ezt érezni a stílusán is.

Jó értelemben érdekes kötet, nem is bánom, hogy olvastam.

Romero: Karolina és a krakkói babakészítő - Mint meseregény: 80% mese – valóság közti párhuzamok, a szerethető szereplők olvastatják.

Szubjektíven: 70% a vége megrázó, meg is lepett vele a szerző. Volt benne ötlet, ha furcsa is.