Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Moore: A pokolból

2019. november 02. - BBerni86

Sorozatgyilkosos, nyomozós, összeesküvéses.

London, Viktória királynő uralkodása alatt. A trón egyik közvetlen várományosa, a királynő unokája nem a megfelelő rangú nőbe szeret bele. Mi több, a viszonyból házasság lesz. Amikor a helyzet már azzal fenyeget, hogy lelepleződik a fiatalember titkos élete, a nagyanyja közbelép. Azt a házasságot, a nőt és gyermekét el kell tüntetni! Ám az asszony ismerősei között akadt olyan örömlány, aki összerakta az események sorrendjét. Mivel 11_2from_hell.jpgpénz kellett neki, a barátnőivel zsaroló levelet írtak. Viktória az udvari orvosát bízza meg, hogy a titok valóban titok maradjon. Arra nem készülhettek fel, hogy az orvos félelmetes elméleteket gyártott magában a nőkről, akiknek meg akarja törni a hatalmát. Így az örömlányok elhallgattatásában kiéli saját sötét terveit, és a sajtó hírhajhászásának hála megszületik Hasfelmetsző legendája.

A képregény alapján készült egy film, amit évekkel ezelőtt már láttam. Nem volt a kedvenc filmem, nem szerettem a végét, de különben rendben volt. Most a képregény is olvashatóvá vált magyarul, és sajnos a csalódásaim gyűjteményét tudom beszámolóként megírni belőle. Nem tetszett, hiába próbálkoztam.

A legnagyobb gondom vele a kinézete volt, vagyis a rajzok. Az egy dolog, hogy fekete-fehér. Sok kiadvány az a képregények között. Az már nagyobb baj, hogy mennyire vázaltosak és furcsák benne az emberek. Még csak a főszereplőknek sincs olyan jellegzetes alakja, hogy rájuk lehessen ismerni belőle. Ok, Viktória királynő a kivétel, de ő nem főszereplő, és azért neki elég jellegzetes volt a gyászruhája, a haja/fejkendője – koronában, ha jól rémlik, nem láttam a lapokon. Ami szép volt benne: London. Ami hiányzott az emberekből, az épületekbe beletette a grafikus.

Ami viszont meglepő ilyen, majdnem gyerekes rajzok között, a szexualitás ábrázolása. Az nyers, és nagyon obszcén volt számomra, ahogy a vázlatos, alig emberszerű alaknak olyan pénisze van rajzolva, hogy az már szinte részletes. A szexualitás sokkal erőteljesebben és látványosabban van jelen a kötetben, mint az erőszak a 11_2a_pokolbol.jpgrajzokon.

A történet maga nem lenne rossz. Egy elképzelhető teória, amit hitelesen vezet fel a szerző. Akár így is lehetett volna. Csak éppen duplán nincs miért meglepődni: eleve a Hasfelmetsző szemszöge a legerősebb a kötetben, és az olvasó az elejétől tudja, ki ő és mit miért csinál. Egy külön fejezet van arra szánva, hogy elmagyarázza az elméletét. Nem valami könnyen felfogható, van benne némi őrület is. Másrészt, a királyi család érintettségébe és ugyanígy a filmből már nagyon is ismerős volt. Egyszerűen nem volt min meglepődni.

Ami viszont ötletes, és nagyon bejött: ahogy elterjedt és megszületett Hasfelmetsző Jack legendája. Az akár mai is lehetne, ahogy a sajtó mesterségesen generálja a félelmet a nagyobb hírverés és a nagyobb eladott példányszám kedvéért. Ahogy pedig az őrült doki reagál…

Tanulságot nem nagyon tudnék levonni belőle. Van egy érdekes elmélete, azt is jól megfogja, ahogy a doktoron elhatalmasodik az őrülete. A cselekmény nem nagyon tudott lekötni, sokkal izgalmasabb is lehetett volna a Hasfelmetsző szemszögéből végigkövetni az eseményeket. Talán annyi, hogy kétszer gondold meg, kit zsarolsz meg?

Alan Moore más munkáit sokkal jobban szerettem, ez nem jött be.

 

Moore: A pokolból - Mint képregény: 50% a grafikája durvább, a történet egy hitelesen előadott elmélet a múltról.

Szubjektíven: 30% a film jobb élmény volt, ráadásul nagyon nem szerettem a kötet rajzait.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1815283162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása