Hotelben élős, gyereknevelős, történelmen áthaladó.

Alekszandr Rosztov gróf hazatér a hazájába, ahol szinte azonnal népbíróság elé állítják. A nemesi származása elég, hogy rossz szemmel nézzenek rá. Csak egy korábban megjelent versének köszönheti, hogy halál helyett fogságra ítélik. Nem hagyhatja el moszkvai hotele, a Metropol területét. Átköltöztetik egy cselédszobába, és megfigyelik. A személyzet azonban tisztelettel bánik vele, ahogy Alekszandr is a környezetében élőkkel. Összebarátkozik egy kislánnyal, megismerkedik egy híres színésznővel, akiknek az élete megváltozik miatta. Miközben a történelem odakint megállíthatatlanul halad, Rosztov a hotel falai közül szemléli a világot, elfogadva a sorsát.

A fülszöveg alapján nagyon kíváncsi voltam erre a regényre. Mostanában eléggé sok orosz témájú könyv akadt a kezembe, és azt hittem, ez majd szépen átfogja az I. VH utáni eseményektől Sztálin haláláig a történelmet. De csalódnom kellett.

Ez egy nagyon személyes és szubjektív kötet, amiben a történelem csak nagyon háttér és a szereplők valósággal átsiklanak felette. Az alaphelyzetet, a gróf hotelbe űzetése történik politikai okokból, majd közben megjelenik egy-egy alak, aki valamiképpen leképezi a kint történteket, de a hotel világa egy zárt világ, amibe alig hatol be a kinti helyzet. Ha közbe nem lett volna kiírva, melyik évben járunk, és a gyerek szereplők nem öregednek, alapítanak saját családot később, nem is érzékeltem volna az idő múlását.

Ez engem kifejezetten idegesített: olyan volt ez a hotel, mint egy olyan időbuborék, amit Vándorsólyom kisasszony és társai tudnak létrehozni. Irritált, hogy odakint zajlik a nagybetűs élet, a hotelben meg szinte minden nap ugyanolyan.

Hiányoltam, hogy történjenek az események. Amikor az a fejezet nagy eseménye, hogy a gróf harmincas, komoly úriember létére bújócskát játszik egy kislánnyal, akkor mégis minek kellene izgalomban tartania?

Pedig hangulatában és a helyszínben bőven van lehetőség. Az még tetszett is, ahogy a gróffal és a viselkedésével a szerző meg tudja jeleníteni a cári Oroszország legnemesebb arcát. Akik előkelőek, műveltek és kulturáltak voltak a szó minden értelmében. Persze, nem minden nemes volt ilyen, de Alekszandr igen. Ő egymaga áll szemben a sztálini rendszer embertelenségével. De még csak igazi konfliktusról sem beszélhetünk, mert a gróf be van zárva, és ez neki meg is felel.

Alekszandr szimpatikus karakter volt, aki valóban képvisel mindent, amit etikai értelemben a nemesség jelent. Hányan tennék meg, hogy felnevel egy kislányt, akihez nincsen semmi köze, mindössze kedvelte az anyját, amikor az kislány volt? Az egyetlen, amit sajnáltam vele kapcsolatban, hogy a helyzete miatt nem lett saját családja, igazi élete. Pedig a NŐ is belép az életébe, aki végigkíséri az életét, együtt vannak, de teljes titokban.

A szerző stílusa is kellemes. Hangulata van a történetnek, vele a szövegnek. Az a nosztalgia van benne, amit Alekszandr karaktere is megjelenít. Egy letűnt kor árnyai, ami sok tekintetben jobb volt a jelennél. Kár, hogy a cselekmény ezt nem adja vissza.

Volt, ami tetszett benne, de nagyon hiányoltam az értelmes cselekményt.

Towles: Egy úr Moszkvában - Mint történelmi: 30% a hangulat, díszletek megvannak, de a hotelbe kevés esemény jut be.

Szubjektíven: 40% szimpatikus volt a hős, tetszett a korhangulat, de kevés a cselekmény.