Kamaszos, felnövős, gyászolós, visszaemlékezős.

Osztálytalálkozót szerveznek, az 5 évest. Ahogy megkapják az e-mailt, valami átszakad bennük. A fájdalom, amit évek óta hordoznak magukkal. A bűntudat, a veszteség, a tönkrement életük terhe. 6 és fél éve tehetséges kamaszok voltak, most a helyüket kereső felnőttek. A festőtehetségnek Kori többé nem képes színeket használni, festés helyett szénrajzokat készít és esztétika szakos művészet helyett. Anti kibukott az egyetemről, és informatikus helyett szimpla szerelő és játékos. Csilla a világot járja, magányosan és videókat forgatva. Mindössze ők élték túl azt a katasztrófát. De most visszamennek, újra találkoznak, és találnak egy közös célt: megköszönni egykori tanáruknak, hogy megmentette őket. Míg nyomoznak, újra közel kerülnek egymáshoz, és a sebek gyógyulni kezdenek.

A túlélők bűntudata: irracionális, és kegyetlen. Ha túlélsz valamit, amit sokan nem, az miért történt? Szerencsésebb voltál? Valami céllal maradtál életben? Vagy hiba volt, neked is ott kellett volna maradnod a többiekkel?

Hajdú-Antal Zsuzsanna három fiatalról mesél, akik túlélték. Akik korábban tele voltak lehetőséggel és tervekkel. A népszerű, csinos lány, akinek annyira eltorzult az arca, hogy ahhoz is műtétek sorára van szükség, hogy viszonylag emberien nézzen ki. A tehetséges festő, aki elvesztette a színeket. Aki magát okolja, ha nem nyer versenyt, nincs pénz és nem utaznak, nincs a katasztrófa. Megváltozott a művészete, erre nincsen igény, és minden szakmai szép álomnak is vége lett. A legjobb barát nélkül magányossá váló informatikus, aki most csak online játékokkal és ismerősökkel érintkezik. Három élet, ami örökre megváltozott.

A szerző érzelmileg közel hozza, főleg a két szenvedőt, Korit és Antit. Csilla, aki még a rossz helyzetben is lát kiutat és küzd, egyfajta erő lesz mögöttük, akire gondola és támaszkodva ők is elkezdhetnek felépülni. De abszolút megkapunk minden kínt, amit az óta magukkal cipelnek a szereplők. Bűntudat, fájdalom, el nem múló gyász és az érthetetlenség, miért ők? Karakterközpontú a történet, az a legfontosabb benne, hogy mi történik ezekkel a fiatalokkal és az hogyan hat rájuk. Mi lesz, amitől gyógyulni kezdenek és hogyan küszködnek addig.

A regény második felére a cselekmény is mozgalmasabb lesz, de akkor sem válik kalandregénnyé. Egy kibontakozó szerelem, egy kutatás, ami tudatosítja bennük, hogy hálásnak kell lenni azért, hogy ők még itt lehetnek. Hogy nekik nem volt bűnük – nem ők tehettek a tragédiáról. Ahogy a pipacsok, melyeket lefestve Kori a pénzt nyerte, ártatlanok.

Tetszett, hogy ez a szerelmi szál finoman van megírva. Kicsit romantikus, cseppet sem nyálas, és ez tényleg életmentő. Ők ketten erősebbek lesznek együtt, és tudnak meríteni egymásból. Bár a regény végén van, nincs is sok közös jelentük, de hiteles, hogy ez a két ember egymásra talál és szereti egymást. Simán el tudom hinni, hogy együtt is maradnak, és közösen építenek egy élhető életet maguknak.

A végére a szerző betett egy kemény húzást is: bár ez a történet kitalált, a zárszóban emlékeztet arra, hogy maga az eset mennyire nem az. Még tragikusabb tőle a sztori, fájó.

Egyedül a nyelvezete zavart néha – fennkölt téma, szlenges kivitelben – minimum fura.

Jó karakterek, érzelmileg erős történet, és az élet diadala is benne. Szerettem.

Hajdú-Antal: Visszatérünk – Mint ifjúsági: 85% dráma, melyet tragikussá tesz az életszerűsége. Jó karakterek, tartalom.

Szubjektíven: 75% a nyelvezete néha nagyon nem tetszett, de a történet drámára megfogott.