Háborús, birodalmas, történelmi, vezetős.

A Perzsa Birodalom egyre terjeszkedik, megszámlálhatatlan vagyon ura és rabszolgák tömegeinek parancsol a királyuk. A görög városállamok megsértették őket, amikor a partvonalukon segítették a görög városok lázadását, a megtorlás nem maradhatott el. A sereg megindul, de vereséget szenved. Dareiosz után fia, Xerxes is megindul Hellász ellen pár évvel később. Leonidász spártai király terve működhetne, de a lefizetett vének nem engedik háborúba a sereget. A király 300 testőrével mégis elindul, és hősies önfeláldozással időt nyer a görög seregeknek. Xerxes hazatér, és így is a birodalom egyik legnagyobb ura lesz. Idővel érkezik a földjére egy görög hadvezér, aki hasonlóan nagy hódító terveket forgat a fejében: a későbbi Nagy Sándor elkezdi a hódítást.

Frank Miller neve legalább akkora ismertségnek örvend a képregényes körökben, mint Alan Moore neve. Hosszan tárgyalhatnánk, milyen ikonikus karaktereket adott a világnak, vagy élesztett újra legendás karaktereket. Sin City talán a legismertebb Miller munkái közül, de az ő sötétebb tónusú Batman történetei is klasszikusak lettek.

A 300 is az övé, amely a film miatt világszerte lett ismert és szeretett. A film és a képregény dicséretét is hosszan tudnám írni. Rövid, de nagyon jól szerkesztett kötetről van szó. A konkrét cselekmény, a harcok és árulások krónikája is emlékezetes. Hiszen tele van idézhető egysorosakkal, hőssé váló egyedi karakterekkel.

Miller nagyon elkapta a spártai szellemet: a halált is üdvözlő, rendíthetetlen harcosokat, akiknek a becsület és a helytállás a minden. Az érzelmek ki nem mutatása, a keménység és a kegyetlenség jellemzi őket. Leonidász főszereplőként minden erény letéteményese, aki nem csak a csatatéren veszélyes, de stratégaként is megállja a helyét.

Érdekesnek találtam azt is, amit a spártai államról megtudunk. Hogyan küzdenek már itt azzal, hogy régi szokások és hagyományok béklyózzák a megteendő lépéseket. A korrupcióról nem is beszélve. Hiába, van, ami soha nem változik…

Tetszett, ahogy az egész egy mesemondó történetévé van alakítva, azt is kimondva ezzel, mekkora szerepe van a meséknek és a legendáknak. Érezni is a szóban elmondott legendák örökségét a cselekményben és a szerkezetben.

Grafikailag is ok, főleg az olyan csapatmozgásoknál tetszett, mint a Halhatatlanok vonulása, vagy a spártai falanx mozgása. Dinamikus. Nem mondható szépnek, de korrekt.

Ha valamibe belekötök, az a demokrácia védelmének túltolása. Miller nagyon a szánkba rágja a tanulságot, már hiteltelenül sokszor kerül elő a téma egy-egy szónoklatban.

Amennyire szerettem ezt, a Xerxes annyira nem jött be. Látszik is az átlagolt összponton, ez húzta le őket. Nincs egységes cselekmény, epizódok vannak kiemelve 100 évnél többől. Egyes részei még érthetetlenek is – hogyan halt meg Xerxes? Mi lett Eszter történetének a vége? Ellent mond magának, több verziót is megmutat, zavaró volt ez így.

Igaz, volt egy-egy jó epizód. Marathón. Aiszkhülosz karaktere, simán ő volt a kedvencem.

A grafika különösen nem tetszett. Perzsa hatást akart mutatni? Fájdalmas. Nagy Sándor is…

Ahogy a filmeknél is: az első, a 300 remek. A folytatás nem lett az.

Miller: 300 és Xerxes - Mint képregény: 60% a 300 stílusos, jól kitalált. A Xerxes szétszórtabb, egyedibb grafikájú.

Szubjektíven: 60% a 300 egy jól felépített történet korrekt rajzokkal. A Xerxes nem az.