Politikai, élettapasztalatos, kocsmában mesélős.

Magyar Oszkár festőművésznek indult az életben. Balszerencséjére egy buli és egy fejsérülés elvette a keze ügyességét, így remekművek helyett szobákat fest kisiparosként. Volt nagyon szerelmes, gyermekei születtek. Mikor a felesége elhagyta a főnökéért, elvált. A lányaira büszke, a munkájából megél. Rendszeresen bejár a helyi kocsmába sörözni, ahol a bögyös, pultos Gyöngyiként önti szavakba minden tapasztalatát. Politika kicsiben és nagyobb viszonylatban, a saját élete és megbánt lépései, szerelmi ügyek, némi művészettel és egy titkos tevékenységgel fűszerezve.

Az ősök megmondták, több lábon kell állni. Aki teheti, igyekszik több bevételi forrásra szert tenni és többféle tevékenységgel is jelen lenni. Bár még nem a Bábelt olvastam, de Frei remek példa erre. Sikerregényeket szerez, riporterként elérte az országban, amit el lehetett és ott van a kávéház lánca is. Bödőcs Tibor ilyen szinten még nem tart, de már nála is látni, hogy igyekszik a székének minél több lábat találni.

A Meg se kínáltak a második kötete, egyben az első regénye.

Kényelmes a stílus, melyben elmondja Magyar Oszkár és vele a korunk történetét. Monológok sora az egész kötet, melyben se párbeszéd, se interakció. Legfeljebb Oszkár egy-egy megjegyzéséből sejthetjük, éppen mi zajlik a közvetlen környezetében. De mint egy stand up műsorban, Oszi ott van a pultnál, és övé a szó. Ömlik is belőle, minden témában, ami csak eszébe jut a napi folyékony kenyere mellett.

Tartalmilag így egy sokszínű történet jelenik meg előttünk. A témákban és váltásokban nem kell logikát keresni, egy nagy mozaik az egész. Ahogy a mesélőnek eszébe jutnak a dolgok, követi egyik téma a másikat. Ugyanúgy elmondja hősünk a véleményét a kommunista rendszerről, a mairól és a rendszerváltásról, mint ahogy belemegy a házassága és az udvarlás titkaiba, vagy a szakmai kérdésekbe – legyen az a szobafestés, vagy a művészeti értelemben vett festés, melyről le kellett mondania 18-19 évesen.

Van annyira sodró és magával ragadó Bödőcs stílusa, hogy végighúzza az embert a különben sem vaskos köteten. Kimond sok olyasmit, amit magunkban sokan gondolunk, és nem lep meg, de helyi szinten, a zalai valóságról bőven volt benne olyasmi, ami újdonságként hatott nekem. Az különösen tetszett, hogy a zalai politikai és szociális viszonyokra csak egy zalaegerszegi barátnőm miatt hallok ezt-azt, mégis, ráismertem itt karakterekre.

Milyen ennek a kötetnek a hangulata? Ezen még töröm a fejem. Ha nagyon belegondolok abba, amit a világunkról elmond, depressziósnak kellene lennem. (Vajon miért Magyar hősünk vezetékneve? Csak nem azért, mert olyanokat mondat ki vele Bödőcs, amit nem csak egy ember, hanem nemzeti általánosságoknak vél? A kérdés csak hipotetikus. Nem véletlen, hogy Oszkárunk Magyar Oszkár, magyar kisember, megtört álmokkal, rossz körülmények közé szorítva, panaszkodva, de valahogy megélve.) Oszkár személyisége azonban olyan, hogy mindenen keresztülküzdi magát, nem lett depressziós piás, így azért nem lehangoló a kötet, a sorok közötti tartalma bármennyire is az.

Az előző kötetnél jobban tetszett. Igaz, a szatíra tragédiáit jobban kiérzem, mint a humorát.

Bödőcs: Meg se kínáltak - Mint szatíra: 75% ráismerni a hazai környezetre, olvastatja a stílusa, érdekes a főhőse.

Szubjektíven: 85% a zalai mindennapok jobban lekötöttek, Oszkár sorsán sajnálkoztam.