Nyomozós, természetfeletti lényes, váddal szembenézős.

Flint City nem a brutális gyilkosságokról híres, de most a nyomozóknak egy bestiális tettel kell megbirkózniuk. Valaki elkapta a 12 éves Franket, akit nem csak megölt, de kegyetlen erőszakot is tett rajta. A nyomok és a DNS bizonyíték, szemtanúk hamar Terry Maitland edző felé terelik a nyomozást. Anderson nyomozó az egész város előtt, a csapata döntőbe jutásért küzdő meccsén tartóztatja le a férfit. Hiába tud Terry alibit igazolni, tanártársaival egy utazáson vett részt, a DNS rá mutat. Anderson nem érti, hogy lehet egy ember egyszerre két helyen. Egy újabb tragédiának kell történnie, hogy a nyomozó megkeresse az igazságot, ha az olyan hihetetlen is, hogy mindent át kell gondolnia, amit addig az élőlényekről gondolt.

Kezdjem a jóval vagy a rosszal? Egy tréningen azt tanácsolták, használjuk a szendvics módszert. Vagyis, a jó legyen a zsemle, ami közé betesszük a gondunkat/húsunkat. Próbáljuk is ki!

Tetszett, hogy Stephen King a történet elején valami újba kezd. Egy ideig el is hittem, hogy tárgyalótermi krimit fogok olvasni King tollából. Vártam is a tárgyalás kezdetét, roppant mód érdekelt, mit tud kihozni ebből a zsánerből. A tettet nem éreztem annyira brutálisnak, mint a regényben szereplő rendőrök, de, mondjuk, King kapcsán edzésben vagyok a borzalmakra. Az bohóca sokkal keményebb és durvább tetteket vitt végbe, a Tortúra lábmetszése vagy a Végítélet apokaliptikus világa sokkal rettenetesebb, mint Frank halála. Bocs, de azért, mert gyerek az áldozat, nem érzem rosszabbnak, mint ha egy felnőttel történne ugyanaz.

Majd jön egy fordulat, és máris egy gyengébb Odaát epizódban találtam magam. Már ott kezdődtek a gondjaim, hogy a lény neve a regény címe. Kívülálló. Mégis, min áll kívül? Ha Odaátban gondolkodom, egy az egyben egy alakváltót írt le King. Még az indián neve is jobb lett volna, mint ahogy itt tálalják. A félelem maga egy részében volt egy wendigó, az is hasonlít, de sokkal ijesztőbb lett, mint ez a kívülálló. Nem éreztem eredetinek ezt a lényt, és utáltam a megnevezését is. Kb. az a szint, amikor a vérfarkast az egyik kisregényben emberfarkasnak emlegették.

Nem kötött le a nyomozás, a vadászat még annyira sem. A King regényeken borzongani szeretek, itt semmi ilyesmi nem volt. Még a nagy összecsapás se ugrasztotta meg az adrenalin szintemet. Ha nem is untam, de nem is szórakoztam jól.

A karakterek ellenben szokás szerint kidolgozottak. Ralph Anderson nyomozó esetében egy komoly fejlődési ívet is látunk. Nem csak azt, hogy képes annyira rugalmasan gondolkodni, hogy a fizikai tények helyett elfogadja a természetfelettit. Az volt a nagy lépés, ahogy magában eljutott addig, hogy nem az a gyilkos, akiről biztosan hitt, hogy az. Ahogy képes volt legalább megpróbálni jóvátenni, amit Maitland ellen elkövetett. Az, hogy oda tudott állni Terry felesége elé, nagyobb bátorságra vall, mint a kívülállóval szembenézni.

Ismerős lesz King jellegzetes közelítése is. Az elején csak egy kisvárost látunk, a felszín alatt vannak csak a baljós jelek. A feszültséget is fokozatosan emeli egyre feljebb, ha nem is érte el nálam a szokott szintet.

Nem fog a kedvenc King regényeim közé tartozni, de egyszer le lehetett olvasni.

King: A kívülálló - Mint thriller: 60% a közepénél élesen vált. Hangulatos történet, de ijesztő nem lett.

Szubjektíven: 40% nem tetszett a váltás, a lény sem és hiányoltam a borzongást.