Fülszöveg: 

Charlie Reade egy átlagos középiskolás srác, remekül baseballozik, a focicsapat egyik legjobb játékosa, és szorgalmas tanuló. De nagy terhet cipel a vállán. Édesanyja hétéves korában életét vesztette egy autóbalesetben, az apját pedig a gyász és a bánat az ivásba száműzte. A fiúnak túl hamar kellett megtanulnia, hogyan vigyázzon magára – és a lassan felépülő apjára.
Évekkel később Charlie egy nap találkozik a környékükön élő, egykoron szebb napokat megélt Radar nevű kutyával és magának való, idős gazdájával, Howard Bowditchcsal, mikor megmenti a nagy házában remeteként élő öregembert. A gondoskodó Charlie végül ápolóként marad Mr. Bowditch mellett, és közben nemcsak az idős férfihoz kerül közelebb, hanem teljesen szívébe zárja Radart. Amikor Bowditch váratlanul meghal, Radart és a vagyonát is a fiúra hagyja, valamint egy rejtélyes magnókazettát, amelyen elmeséli különös, senki által nem ismert történetét. És hogy milyen titokzatos világot rejt a zárt fészer a hátsó udvaron. Charlie-nak végül alá kell szállnia a különös országba, hogy megmentse beteg kutyája életét, és megküzdjön e másik világot elátkozó gonosszal.

Szerintem: 

Ha nem Stephen King a szerző, szerintem sokkal jobban

tetszett volna ez a kötet. Így viszont valami mást vártam, és még mindig próbálok magamhoz térni abból, hogy mi is volt ez a történet. Különben tényleg tündérmese, ahogy a cím jelöli, csak másképp…

Nem meglepő, King húzása, hogy nagyon elhúzza a felvezetést. Kb. 200 oldalig nem is értettem, miért ez a regény címe. Ahogy több másik történetében is, egy fiatal fiú a főszereplőnk, aki majd segít egy idősebb embernek, és ezért jutalmat(?) kap. Most még csak azt a felszín alatti feszültséget se éreztem, amit különben King jól el szokott rejteni a történetek szövetében. Az eleje egy szimpatikus fiú története, aki egy rejtélyes öregnek segít egy amerikai kisvárosban.

Aztán, a másik világban megindul a valódi tündérmese. Már az sokkolt, amikor Charlie szembetalálkozott a kis libapásztorlánnyal. Nem éppen az a mese, amit a cím alapján gondoltam, hogy feldolgoz Stephen King. Azért a kellő horrorelem megvolt, az is igaz: a lánynak nem volt szája, csak egy kis vörös valami a sebhely mellett, amin nagy kínlódva tudott enni. A lova, Falada meg beszélt helyette.
Az már klasszikusabb, hogy ennek a mágiával teli világnak az uralkodó családját kiírtotta egy zsarnok, aki azóta is uralkodik. Akinek van egy titokzatos segítője, akitől annyira rettegnek, hogy Voldemorthoz hasonlóan a nevét se lehet kimondani. Ahogy az is mesei elem, hogy ki a trón jogos örököse, kivel kell szembeszállnia, hogy helyreálljon a rend. De a mesékből ismerős elemek mellett King beletette a maga sötét jeleneteit. Ezekkel rendszeresen meg is tudott lepni a kötet: mint a gladiátorjátékokat idéző viadalok.

De a kötet nem csak a tündérmesékből táplálkozik. A kút alján rejtőző lény, egy újabb világra nyíló kapu nem is kicsit, és bevallottan tisztelgés Lovecraft előtt. Az a rész, amikor a lény felébred, és megpróbálja elnyelni a főszereplőket, kifejezetten sötétre sikerült. De Charlie is rengeteg utalást bedob. Hasonlítja a vele történteket filmekhez és regényekhez, és a mellékszereplők között is bőven akadnak ismerős mesei figurák. King humorára jellemző különben, hogy pl. a maga sellőjét milyen helyzetben ábrázolja. És oda van mellé téve a Disney utalás is, hogy még nagyobbat üssön a kiszáradt szökőkútban rothadó tetem súlya.

Érdekes ötlet különben, hogy Charlie miért vállalkozik a másvilági kalandra. Nem a vagyon, nem a kaland motiválja. Megörököli az öregtől annak kutyáját, Radart is, akivel nagyon hamar lettek már korábban jó barátok. A mágiával ezt az ebet akarja megmenteni, és teszi kockára érte mindenét.
Radar különben a kutyák esszenciájaként jelenik meg. Hűséges, bátor eb, tele bizalommal és szeretettel. Nem véletlen az sem, hogy az időt visszaforgató mágikus eszköz az emberekből kihozza a rosszat, megváltoznak tőle, míg a kutyák annyira tiszta lények, hogy rájuk nincs ilyen hatással.

Talán kicsit az a bajom, hogy minden remek ötletére jut egy, amit vagy különösnek vagy egyenesen zavarónak találok. Pl. az frappáns, hogy Charlie miért nem kapja meg tettei jutalmául a hercegnőből lett királynő kezét. Annak ellenére sem, hogy egymásba szerettek a kalandjaik során, már amennyire King tud szerelmi szálat írni. Az emberi, hihető és mesén túlmutat. De, hogy utána jön szinte azonnal Eris és a szánalom-szex. Az mégis minek kellett???

A stílus, sok ötlete és a párbeszédek. Nagyon King világát idézi mind. Mesélős, hatásos jelenetei vannak. Az íróvá lett főszereplő és a visszafelé mondott narráció. A horror elemek a tündérmesébe is elrejtve.

Még emésztem kicsit. Most éppen úgy vagyok vele, ha megbékülök azokkal az elemekkel, amelyek most idegesítenek, jobban fogom értékelni. Mert nem rossz, csak pár dolog bosszant még benne.

Idézet: 

A bátor ember segít. A gyáva ajándékot hoz.