Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Kubica: A fények kialszanak

2019. december 16. - BBerni86

Múlt után kutatós, házassági válságos, gyermekvállalós.

Jessie az utóbbi éveket súlyosan beteg édesanyja ápolásával töltötte. Az asszony halála után nagyon nehezen is találja a helyét. Soha nem voltak ambíció, takarított, mint az anyja és csendben élt. Ám az asszony utolsó szavai 12_16a_fenyek_kialszanak.jpgkísértik. Nyomozni kezd maguk után, és egyre több furcsaságra bukkan. A neve, nem a sajátja. A kislány, akit így hívtak, nagyon régen halott. Mintha nem is létezne. Lehet, hogy az anyja nem is az anyja volt? Közben megismerjük Eden történetét is, aki mindennél jobban anya szeretett volna lenni. Átlagosnak, unalmasnak tartotta magát, akivel egyszer történt csoda, amikor Aaron őt választotta. Ahogy családalapításba fogtak, a nőnek ez lett a mindene. Minden egyes kudarc csak arra sarkallta, hogy már-már betegesen igyekezzen teherbe esni, mert anyának kell lennie.

A Vinton Kiadó sorra adja ki Mary Kubica köteteit, most éppen egy korábbi regénye következett soron. Sok tekintetben más ez, mint az írónő későbbi thrillerei. Nem feltétlenül rosszabb, de egészen biztosan más.

A történet a jól bevált thriller módszerrel egymás után két idősíkon játszódik. Az egyik a jelené, benne Jessie nyomozása, hogy mégis ki ő, és miért éltek úgy az anyjával, ahogy. Közben látjuk, milyen lett a lány lelke attól az életmódtól, amit folytattak. Sérült, és nem csak azért, mert gyászolja az anyját.

Jessie azért érdekes figura, mert szociálisan súlyosan fogyatékos. Ahogy él, abban alig van valami öröm. Mintha egy börtönben lenne. Az anyja a végső kérésével ebből akarta kiszabadítani, de Jessie valami egészen másra bukkan rá. Titkokra, melyeket meg kell fejtenie. Nem olyan hősnő, akinek olyan könnyű lenne drukkolni. Tele van félelmekkel, gátlásokkal. Nekem inkább szánni sikerült, mint drukkolni neki vagy kedvelni.

A másik szál a múlté, amikor Eden házasságát és a gyerek utáni vágyának elhatalmasodását ismerjük meg. Kubica nagyon elemien megragadja, ahogy Eden mindent képes feláldozni ezért az álomért. Irracionálisnak is érzem, hogy a férje szerelme volt számára a legfontosabb. A gyerek is azért kellene, hogy igazán család lehessenek. Az, hogy eljut arra a pontra, hogy a férfinál is fontosabb lesz egy esetleges utód, már egyszerűen agyament. Nincs logika a nő dolgaiban, ez már őrület, és ez abszolút benne van a könyvben.

A szerkesztés is jól sikerült: egy pontra érkezik mindkét történet, amikor kiderül, mi is történt, hogyan kapcsolódik össze a két szál. Kubica hagy nyomokat, félrevezet, és a figyelmet irányítja, ezzel akarva meglepni a nagy leleplezésnél.

Ami a kötet nagy csalódása volt számomra. Az a csavar, hogy nincs is csavar. Ezt spoiler nélkül nem lehet kifejteni, így nem is teszem. Annyi, hogy nagyon becsapva éreztem azzal magam, hogy ez lenne a nagy leleplezés és csavar.

Az írónő stílusa olvasmányos. Szórakoztatóan ír, és nagyon átélhető mindkét hősnőjének lelki szenvedése és a fájdalmaik. Nagyon csajos kötet, ha nem is pozitív dolgokról, hanem baljós szenvedélyekről és fájdalomról szól.

Az bizonyos, hogy nem ez a kedvencem az írónő könyvei közül. Egyszer érdekes volt elolvasni, de a végét valóban eléggé utáltam.

 

Kubica: A fények kialszanak - Mint krimi: 60% végig vezeti az olvasót, egy olyan csavarhoz, ami nem is csavar. Fura.

Szubjektíven: 55% nem körömrágó, de érdekes. Csak a vége – az nagyon nem tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr615353718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása