Élet végén járós, otthonért küzdős, közösséges.

Baba Dunya az ötvenes éveiben járt, amikor el kellett hagynia az otthonát. Csernovó nagyon közel van Csernobilhoz, és a szennyezés miatt költözni kellett. Az idős asszony lakhatna a lányával Németországban, de amint teheti, hazatér saját felelősségre. Zöldségeket termeszt, kapcsolatot tart a pár hazaköltözött öreggel, és várja a lánya és unokája leveleit. Tudja, itt soha nem látogatják meg, de elfogadta. Ez veszélyes hely, de neki az otthona. Amikor azonban egy férfi bosszúból ide költözne a kislányával, az öregek közössége egy emberként áll ki a férfi ellen. Amit tesznek, az állam nem hagyhatja annyiban. Baba Dunya a bíróságon találja magát, és igyekszik a legjobb döntést hozni a szerettei és az otthona védelmében.

A hiány érdekes jelenség. Azzal is képes mondani valamit, hogy nincsen. A balladákban nem véletlenül olyan fontos a balladai homály. Ha valaminek ott kellene lennie, de nincsen, az valamit mondani akar nekünk.

Csernobil. Idén nagyon divatos téma. Nem csak az HBO sorozat miatt, de azért is. Sorra jönnek ki új könyvek, vagy adnak ki korábbi nagyobb sikereket újra. Bronsky kötete sem most jelenik meg először, a mostani mellékcímével a középpontban már olvasható volt magyarul is. De a Csernobil címbe került, most ezzel jobban eladható.

Csernobil kapcsán most ezt a majdnem semmit, a hiányt mutatja meg nekünk a szerző. A kötet nem arról szól, miért és hogyan történt a katasztrófa. Nincs benne politikai súly, kérdésfelvetés vagy akár egy vád. A semmiről szól, ami most a környéket uralja.

Pontosabban, a majdnem semmi. Mert voltak páran, öregek és betegek, akik így is visszatértek a semmibe. Tulajdonképpen a halálba mentek vissza, de akkor is mentek, mert az volt az otthonuk. Nem is tudom, hősies vagy nagy őrültség, ahogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy fertőzött ételeket esznek, termelnek, és maguk is egyre fertőzöttebbek, de itt vannak, és nekik ennyi elég is.

A kötet ezekkel a mindennapi pillanatképekkel üt meg. Olyan az élet, mintha rendben lennének a dolgok. Szép a termés, beszélgetnek a szomszéddal. De semmi nincs rendben. Amikor a kislány érkezése miatt kitörnek, amikor tényleg látjuk, milyen ez a pokol igazán, akkor kétszeres erővel üt meg Bronsky. Azzal, hogy azt mutatja meg, mi lett és milyen méreg terjedt ott el, más szemszögből, de sokat mond a katasztrófáról.

A hősei idős emberek, egy élet bölcsességével a hátuk mögött. Ugyanakkor mindegyikük különös szerzet is, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Emlékezetesek, árnyaltak, hitelesek. Baba Dunya kiemelkedik közülük, a lelki ereje és a példamutatása a többiek fölé növeli. Nem véletlenül ő a narrátor: ő a cselekvő hős egy mozdulatlanságba dermedt világban.

A regény egy része krimis, egy bűnüggyel a középpontban. Ez azonban elsikkad amellett, hogy hol járunk, és kik ezek az emberek. Szeretem a tárgyalótermi krimiket is, de ebből a kötetből az marad majd meg a fejemben, ahogy élnek egy élhetetlen helyen. A hétköznapok.

Ami nem tetszett, a regény végére megnövelt levelek száma. Irina és Laura, a német lány és unoka a kapocs a külvilág felé, de nagyon nem szerettem Baba Dunya leveleit olvasni.

A témában van jobb könyv is, informatívabb, de a mássága miatt érdekes volt ez is.

Bronsky: Csernobil – Mint történelmi: 70% más megközelítésű, érdekes történet emlékezetes szereplőkkel.

Szubjektíven: 65% a mássága olvastatta, elborzasztott, miközben életigenlő is. Csak a forma.