Lázadós, hitért küzdős, ármányos, viszonyos.

Adelardó fiatal pap, aki Itáliában született, de a Magyar Királyságba került téríteni, ahol még a keresztény király komolyan küzd azért, hogy az utolsó pogány közösségeket is felszámolja. Vata fia, János keresztény nevelést kapott ugyan, de most népét pogány hit szerint vezeti a területén. Ide tart tárgyalni egy küldöttség, velük Adelardó is. Ahogy befogadják és megismeri az embereket itt, már inogni kezd a hite. Nem azok a vérszomjas szörnyek, amilyeneknek a pogányokat képzelte. János kész megvédeni a hitét, akár fegyverrel is. I. Béla több fronton is játszmákba bonyolódik. Fel kell készítenie a fiát az uralkodásra, miközben a hatalmát szilárdítja minden külső és belső ellenféllel szemben. Ő is kész háborúba menni a céljaiért. A harc elkerülhetetlen, és Adelardó lesz az egyetlen, aki tudja, mennyire egyforma a király és a pogány nagyúr a személyiségük mélyén.

Örülök, amikor magyar történelemmel foglalkozó regényre bukkanok. Különösen akkor, ha nem a modern történelem a téma. Nagy Lajos és Hunyadi-család témakörben, esetleg Rákóczi történetéből találok kedvemre olvasnivalót, az Árpád-ház valamiért annyira nem népszerű. Ha belegondolok, a Koppány óta nem akadtam ilyen történetre. Eddig.

A Vata fia az 1060-as éveke elejére visz minket, amikor a kereszténység már győzedelmeskedni látszik az országban, de még vannak pogányok, akik küzdenek a hitükért. Bélának velük kell elszámolnia, miközben a saját családjának hatalmát is igyekszik szilárdítani hazai és külföldi nagyurak ellenében.

A címben ugyan Vata fia, vagyis János van kiemelve, de ugyanennyire, ha nem jobban is, érzem ezt Béla regényének. János útja nyílegyenes, ő azt az életet éli, amiért meghalni is kész. Irigylésre méltó, amilyen közösséget létre tudott hozni. Náluk vallásszabadság van, a keresztényeket is befogadja, amennyiben azok nem akarnak téríteni, csak a hisznek az Istenükben, akit nem erőltetnek másra. Az ő világában is vannak hatalmi harcok, de sokkal tisztábbak, mint a királyi udvarban.

Béla tragikus karakter abból a szempontból, hogy be kell töltenie egy szerepet, ami igazából nem egyezik a hitével és a belső önmagával. Az a keménység, az a belső fagy, amit Géza fiának igyekszik megtanítani, kettős célt szolgál. A kegyetlenséget, amivel uralkodhat és a belső erőt, hogy ennyire képes legyen maga ellen cselekedni. Bár János veszít a háborúban, valahol mégis ő a győztes. Ő az igazi életét élte, az elveiért halt meg, míg Béla egész uralkodása egy színjátékra épül. Ezért már szinte sajnáltam őt a végére.

A történetben helyet kapnak magánéleti játszmák – pl. nagyon kegyetlen, amit Béla a saját fiával megcsinál. Valahol nagyon irritál, ahogy apának és fiának ugyanaz a nő lesz a szeretője. Hála Bélának, aki elküldte a szeretőjét, hogy csábítsa el a fiát. Mennyire beteg már ez… Az udvari intrikák sem különbek. Ez egy olyan kor, ahol a hatalmi demonstráció eszköze a gyilkolás.

Utálatos, ahogy a keresztények is ilyen eszközökhöz nyúlnak. A szeretetről prédikálnak, aminek a nevében hamar gyorsan ölnek. Amit a sajátjaikkal is művelnek – nem csodálom, hogy Adelardó is komolyan kiábrándul és meginog.

A karakterek gondosan felépítettek, a cselekmény mozgalmas – ha az elejét kicsit untam is, és A láthatatlan embert juttatta eszembe. A történelmi részleteket viszont nagyon szerettem. Számomra megidézte a kb. 1000 éve uralkodó állapotokat, elsősorban a hatalmi viszonyokban. A kardos tematikát is bírtam, szinte nevettem is a végére hol rejtőzött a nagyon keresett kard.

Simán olvasnám tovább is – mondjuk, Türk szemszögéből. A vége szomorú, de jó könyv volt.

Batka: Vata fia - Mint történelmi: 75% a történelmi kor és a karakterek rajza részletes, kalandos a sztori is.

Szubjektíven: 70% részleteiben tetszett, Béla karaktere kellően tragikus. De elszomorított.