Zaklatós, életválságos, szenvedős, hétköznapos, küzdelmes.

Fema egyik napot éli túl a másik után. Örömteli, monoton munkát végez bolti alkalmazottként, ahol rendszeresen látja az emberek rosszabbik oldalát. Otthon gondozni kényszerül az anyját, aki mintha direkt nehezítené az életét. A házassága is haldoklik, bár Fema kapaszkodik még a férjébe. Se pénz, se boldogság, se lehetőség. A mindennapokat két kiugró esemény pörgeti fel: Zoki új alkalmazottat vesz fel. Fip szellemileg visszamaradott, de kedves srác, aki pár kamionossal él együtt és kedvesen fordul Fema felé is. Egy visszajáró vásárló, egy ügyvédnő pedig lassan teljesen szétcsúszik. Egy Fotós jár a nyomában, fényképezi, és ezzel lassan az őrületbe kergeti. Fema még nem sejti, akaratlanul is milyen játszmák közelébe került.

Elég furcsa érzés volt ezt a könyvet olvasni. Nehezen tettem le, érdekelt a történet és beszippantott a világa. Pedig nem szórakoztatott, még kevésbé boldogított. Szinte rosszul lettem tőle, több mindenért is. Így éreztem helyesnek is, ettől kicsit fel kell borulni, megütődni, és akkor volt jó a könyv. Bár nem esik jól ilyet olvasni, akkor is!

A történetben van egy kis thriller, egy kis romantikus szál, és nagyon sok jelenkori borzadály. Kezdjük a jelenkorral! Hitelesen hétköznapi a cselekmény. Abszolút el tudom képzelni, hogy ilyenek az átlag munkanapok, egy széteső házasság és a beteg anya gondozása. Egy minimális időtartamot eltöltöttem benzinkúton dolgozva, és nagyon visszahozta a kötet az emlékeim. A Túró Rudi árazás, a zsebtolvajok – hála égnek erőszakos esetbe élőben nem sikerült belefutnom, de arról tudnék mesélni, egyesek mennyire igénytelenek mosdóhasználat tekintetében. Még inkább megcsapott az egész létezés monotonitása és a beletörődés. Fema nem boldog, de túlél. A túlélés nevezhető életnek? Persze, vannak jó pillanatai, de a mindennapi terhek és kínok egy olyan spirállá állnak össze, amiből nagyon ritkán van alkalma kitörni, és annyira brutális elképzelni ezt az életet.

A romantika és a thriller nagyon háttérbe is szorul, a mindennapok szürkesége uralkodik. A végére azonban felpörögnek az események, bűnügyi és szerelmi téren is. Egy sem boldogító, de mindkettő kemény kérdésekhez vezet el. A Fotós – az a bajom, hogy látom a logikát is az érvelésükben. Hideg ésszel, minimális empátia nélkül azt tudom mondani, ok, van értelme annak, amit csinálnak. De akarnék élni egy ilyen világban? Talán profitáló lenne, de emberség nem lenne az ő utópiájukban. Ha már sérült árunak számítasz, legyél olyan jó, és végezz magaddal! Végül arra jutottam, a szélsőségessége, ami zavar. Ha nem ennyire drasztikusak, jobban átgondoltak a határok, akkor ki tudok békülni a törekvésükkel és a célokkal, ha a módszer nem is tetszik. De ennyire elmenni a végsőkig, csak kétfelé szelektálni, ez sok.

Ez egyike lesz azon ritka könyveknek, melyeknek annyira kifejező eszköze a nyelvi durvasága, hogy az érzékenyebb fülemet most nem bántotta a nyelvhasználat. Ebben a környezetben, ebben a történetben ez a hiteles. Valahogy úgy vagyok ezzel is, mint az egész olvasási élménnyel. Nem szerettem, de ilyennek kellett lennie, és így jónak tartom.

A nevek és a címe is felkeltette a figyelmem. F, mint… Fema? Fip? Fotós? Fuck? Nem derül ki, mindenki beleteheti a maga verzióját. A karakterek nevei is mozgatták a képzeletem. Magyar, pesti történetnek tűnik, de lehet univerzális is. Bárhol játszódhatna. Ahogy a szereplők is bárhol élhetnének. Fema – mint Female? Nő? Bita neve eszembe juttatta a bitang és a bitnyi agy kifejezéseket is. Azzal, hogy ilyen neveket használ, általánosabbá tette számomra a sztorit. Mert ez nem csak egy Anna vagy Kati, ez nők sokasága, akik a rossz állásban, a rossz házasságban, a reménytelen taposómalomban görnyednek.

Vagyis, ez így volt. Azzal, hogy megütött, mozgatta az agyam és szembesített.

Kalapos: F mint - Mint kortárs: 85% komor, nehéz kérdéseket vet fel, durva is, mégis olvastatta magát.

Szubjektíven: 90% a nyelvezete és a cselekménye is vitte be a gyomrosokat, de lekötött.