Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Okorafor: A halálmegvető

2020. január 09. - BBerni86

Varázserős, szerelmes, népirtás ellen küzdő.

Az okeke és nuru népek nem tudnak békében élni egymás mellett. A nuru gyilkolja, erőszakolja a fekete okeke lakosságot, és lassan polgárháborúvá fajul a helyzet, hiszen a békés okeke lakosság körében is akad, aki már nem tud tovább tűrni. Van egy jóslat is, egy varázslóról, aki majd átírja a történetük és megváltja a világot. Onyesonwu ewu gyermeknek születik – okeke anyját nuru férfi erőszakolta meg, és így születhetett meg a lány. Kezdetektől gyűlöli mindkét csoport, és a lányt körülvevő különös erők is csak tovább mélyítik a szakadékot. 1_9a_halalmegveto.jpgOnyesonwu szeretne Aró varázslótól tanulni, de ő lányokkal nem foglalkozik. A szintén ewu fiú, Mwita tanítja meg neki, amit ő tanult el Arótól és korábbi, nuru mesterétől, Daibtól. A két fiatal között szerelem is szövődik, és amikor a lány szembesül a sorsával, a harccal a nemző apjával, pár barátjával veszélyes küldetésre indul. Mwita tart ki mellette végig, míg a világ változni nem kezd általuk.

Tudom, elsőre nekem is felszaladt a szemöldököm. Onyesonwu és Mwita? Beleakad a nyelvem, ahogy az okeke és nuru sem éppen megszokott szavak. (Ha azért kiejthetőbbek is.) De, ha az olvasó mer adni a kötetnek néhány fejezetet, hogy megszokjuk a neveket, a sajátos nyelvezetet és kifejezéseket, valami különlegessel lehetünk gazdagabbak.

Különös világ, melybe Okorafor elvisz minket. Már maga a környezet is össze tudott zavarni: mikor járunk? Egyrészt, mintha a középkorban lennénk, varázslókkal és jóslatokkal. Másrészt, olyan eszközeik vannak, mint a mini kamerák és számítógépek. Posztapokaliptikus világ lenne? Akár még az is lehet, de simán lehet úgy olvasni is, mint a jelen kort, csak nem a mi világunk pontos másában. Nem is akarom ezt eldönteni, mindenki megalkothatja a saját elméletét, ami jó dolog.

Különös azért is, mert egy egészen más kultúra az alapja, mint a mienk. Az afrikai varázslók más képességekkel bírnak, mint amit a nyugati társaknak talált ki az emberiség. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Talán ettől egzotikusabb is, én annak éltem meg.

A cselekmény nagyon elemeire bontva olyan témákat variál, amelyek egyetemesek és ismerősek lehetnek. A tiltott szerelem, ami mégis szárba kap. A gyermeknek le kell győznie a gonosz szülőjét – Star Wars, ha csak egyre akarok mutogatni –, a tanítványnak felül kell kerekedni egykori mesterén. Maga az út, a küldetés, a világ megmentéséért. A kivetett, gyűlölt lány, akinek megmentőnek kell lennie. A környezet, a részletek azonban annyira mások, hogy különös és érdekes az azonos elemek ellenére is a történet.

Ami kényelmesen, lassan van elmesélve. A szereplők nem rohannak, vannak kalandjaik, de sok oldalon, hosszas elbeszélés közepette. A hangulat azonban végig a történetben tudott tartani, ha néha furább is volt ez a világ, mint tetszett volna. A vége is érdekes – igazából el sem tudtam dönteni, hogy ez most happy end, vagy mi? Melyik része a valóságos? Eléggé nehezen emésztem, hogy itt a halál/feltámadás mennyire más, mint amit megszoktam.

A karakterek erőteljesek, főleg a kiemelt szereplők. Onyesonwu és Mwita már az ewu létük miatt is mások, és izgalmas, hogy élik meg a másságuk, és a környezetük hogyan reagál rájuk. Még a barátok is: küzdenek azzal, hogy az ewu gyűlöletes, de ők a barátaik is. Mit érezzenek? E kettős azonban egyedül, és egymással összefogva is erős, kitartó. Tetszett, ahogy hitelesen szoros a kapocs közöttük, a történet mégsem nyálas.

Nem is nagyon lehetne az ennyi brutalitás közepette. A népirtás, az erőszakból született kicsik történetei – ha mesésebb is a történet, ezek a mi korunk problémái is. Afrika most sem paradicsom, komolyan el lehet gondolkodni, hogyan és milyen körülmények között léteznek.

Díjnyertes kötet, itt érthető is, miért szerette a kritika is annyira. Más, de értékes is mellette.

 

Okorafor: A halálmegvető - Mint fantasy: 75% különös és különleges, új szín a palettán nálunk. Látványos, erős hősökkel.

Szubjektíven: 70% a különössége egyszerre tetszett is, bántott is. A vége is – minimum fura.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1515399712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása