Háborús, lovagos, szerelmért küzdős, középkori.

Az 1366-ban egy fiatalember hagyja el a kolostor falait. 20 éves, és az apja hagyta meg a végrendeletében, hogy mielőtt fia maga is pap lenne, hagyja ott az őt felnevelő szerzeteseket, és ismerje meg a világot. Alleyne hazafelé indul a bátyjához, de már készül visszatérni papnak a rendbe. A terveit egy megmentendő lány húzza keresztül: Maude nemesi család sarja, szépséges és eleven. Pont Alleyne bátyja az, akinek a karmai közül ki menteni, így a fiúnak esélye sincs arra, hogy otthon megtalálja a helyét. Maude apja, Sir Nigel azonban hajlandó a szolgálatába fogadni a fiatalembert. Miközben a lovagokkal készül a franciák elleni háborúba, a szívét egyre inkább elrabolja a lány, akinek a kezéért még sokat kell küzdenie: a fronton bizonyítani, lovaggá lenni, és meggyőzni Sir Nigelt, hogy ő a lányának való férfi.

Arthur Conan Doyle neve nagy valószínűséggel örökre összeforrt Sherlock Holmes karakterével. Pedig a szerző nem csak a nyomozózseni kalandjainak a kitalálója volt. Sok novellát is jegyez, érdekelték a paranormális témák. A Fehér Sereg, már klasszikusnak mondható regénye is egészen más, mint Sherlock kalandjai. Ez egy történelmi kalandregény, már szinte lovagregény.

Nem lehet nem észrevenni, hány pontosan örököse ezzel a történettel a szerző Walther Scottnak. A korszak, a hősök, a különféle konfliktusok is eszünkbe juttathatják a romantikus szerzőt. Azonban Doyle nem igazán romantikus lovagregényt írt, mindössze sok elemet felhasznál belőle.

A leglátványosabb a stílusa. Terjengős, megkockáztatom: dagályos. Rengeteg a hosszadalmas leírás, nem sajnálta a jelzőket és az ismertetőket a szerző. Mivel a cselekményt ezekkel nagyon lassította, nem is igazán tetszett így nekem. Nem csak azért, mert fékezi az események zajlását – nyelvileg is túl sok. Néha késztetést éreztem, hogy a felesleges szavakat kihúzzam. Nyoma sincs itt a Holmes sztorik tömörségének.

A cselekménybe is kever romantikus elemeket, de nem olyan szélsőséges, mint a valódi XIX. századi klasszikusok. Közelebb áll a valósághoz az események bonyolításában. Leszámítva a történet végét. Már úgy tűnik, hogy egy keserédes happy end fog következni, amikor nagyon hihetetlen, hatalmas és romantikus fordulatokkal totális mesevilág és boldogság szakad a szereplőkre. Sajnáltam is, mert az a kis tragikus színezetet mélyebbé tette a sztorit: a beleerőszakolt rózsaszín happy end ezt ölte ki belőle.

A szereplők a romantikus irodalomba is illenének. Vannak egyedi jegyeik, de alapvetően mesehősök. Sir Nigel Loring a mintalovag megtestesítője, aki bátran harcol a királyért és a hazáért. A családját szerető nemes. Alleyne annyira ártatlan, hogy nem is tudom elképzelni, hogyan boldogul a csatatéren, pedig végigcsinálja és természetesen a lovagi cím is össze fog jönni neki. Kedves, művelt, jóképű fiatalember – tipikus lányregény hős. Azért azon szinte nevetőgörcsöt kaptam, amikor többször is végig kellett olvasnom, milyen tudása és készségei vannak. Azon elég sokan kellemesen meglepődnek, hogy még fafaragni is tud, sokat tanult és hangszereken is játszik. Hát igen, ma már nem ezeket a készségeket preferáljuk.

Történelmi regényként is megáll, bár a karakterek fontosabbak, mint a történelmi események. Azért a Fekete Herceg szereplésének és bemutatásának örültem, a Lovagregény óta az egyik angol herceg, akit bírok. A környezet, a százéves háború, a nemesség életmódja a lapokon.

Ami hiányzott: a sok leírás miatt kevesebb a tényleges akció a történetben. Lehetne több kaland, lehetne szenvedélyesebb Alleyne és Maud viszonya, lehetne véresebb a harc.

Ha másért nem, azért érdemes elolvasni, hogy megjegyezzük, Doyle több Sherlock atyjánál.

Doyle: A Fehér Sereg - Mint történelmi kaland: 65% hangulatos, képszerű, a romantika hagyományait követi.

Szubjektíven: 55% mindenből többet szerettem volna: kalandból, háborúból, szerelemből.