Hatalmi harcos, országot megváltoztatós, kosztümös.

A Boleyn-család emelkedik felfelé Tudor Henrik udvarában. Az apa egyre hangzatosabb kinevezéseket kap, már mer tervezni a gyerekei házasításával is felfelé. Mary és Anna lányait a francia királyi udvarba helyezi el udvarhölgynek, ahol Anna világi műveltségre, modern nézetekre szert tesz. Mary viszont szörnyű tapasztalatokat szerez egy erőszakos királyról. Hazatérve Mary férjhez megy, de az angol király sem bizonyul jobbnak a franciánál. Anna taktikusabb nála: amikor beleszeret egy gazdag örökösbe, házasságot készít elő. A terveit azonban meghiúsítják, viszont Henrik felfigyel a nőre. Anna nem szereti, de felméri, mit jelentene a királynéjának lenni. Küzdeni kezd érte, és ténykedése nyomán új vallás születik. Elődje sorsa azonban őt is utoléri: egy kislány és halott fiuk. A férje viszont fiú örököst akar.

Egyszer érdemes lenne megszámolni, melyik az angol király vagy politikai vezető, akiről a legtöbbet írtak. Van egy erős tippem, hogy Tudor Henrik a feleségeivel és a lányaival előkelő helyen lenne egy ilyen listán. Magyarul is sok-sok regényt találunk, amely foglalkozik a királlyal, aki 6 feleséget fogyasztott el.

Ahogy Gregory, Weir is megírta a maga verzióját és minden feleségnek egy-egy kötetet szentelt a sorozatában. (Azért az érdekes lesz, hogy a hármas és a következő Anna hogyan kap egy-egy kötetet, mert nem voltak annyi időt a színen, hogy azzal egy regényt meg lehessen tölteni. De ez még a jövő zenéje.)

A leghíresebb a feleségek között bizonyára az, akivel minden kezdetét vette: Boleyn Anna. Érte új vallás született, és az angol király évekig harcolt a feleségével, Katalinnal miatta. Van is a köztudatban egy kép az inkább vonzó, mint szép nőről, aki inkább az eszével és a taktikával lett királyné. Elég csak abba belegondolni, a saját testvérének gyereke volt a királytól, vagyis valami plusz kellett, hogy viszony helyett házasságot akarjon a férfi.

Weir olvasatában Anna cseppet sem volt számító vagy körmönfont. Az átlagnál műveltebb volt, és tele volt olyan tapasztalattal, mely szerint a férfiakban nem lehet bízni. A szüzességét óvta, és ezért képes volt nemet mondani a királynak. Ez, a nem tüzelte fel a férfit, akarta a nőt, aki őt nem. Aztán majd Anna felméri, mit jelent egy király asszonyának lenni, és már tudatosan akar királyné lenni. Ám Weir Annája nem egy hataloméhes, számító asszony, csak egy olyan nő, aki lehetőleg boldog akar lenni, vagy ha az nem jön össze, akkor biztonságot akar teremteni magának.

A könyv első felében nyoma sincs még az angol királynak. Anna a francia udvarban művelődik, és azt látjuk, későbbi szokásai és elvei hogyan alakulnak ki. Igaz, néha gúnyosan tudtam mosolyogni azon, a lányként szilárd elvek hogyan változnak majd férjes asszonyként. Érdekes volt, hogy abban a korban a nők hogyan élhettek, milyen eszközök voltak a kezükben (nem sok). Ez a rész lekötött, itt még nem zavart, hogy ez egy eszményi, ártatlan nő portréja.

De jön Henrik, és elvesztett a könyv. Abban nem volt semmi érdekes, hogy minden a terhesség és a születendő babák körül kezdett forogni. Anna portréját tovább építette, vázolt egy karakteres, egyre megszállottabb királyt is mellé. De a történelmi finomságok kivesztek, a szereplők közti dinamika pedig ismételte önmagát.

Weir viszont olvasmányos. Szabadabban bánik a hősei karakterével, nála fontosabb az egyén, mint a tökéletes történelmi hűség. Könnyebb olvasni, mint Gregory köteteit.

Tanulságot nem akarok levonni belőle. Bár… Vigyázz, mit kívánsz, mert teljesülhet?

Miközben tudom értékelni, hogy a szerző megteremtette a saját Boleyn Annáját, azért túl kedves volt nekem ez a kép. Nagyon ártatlan. Egyszer el lehetett olvasni, de nem ez a kép marad meg a fejemben a kettes feleségről.

Weir: Boleyn Anna – Mint történelmi: 65% sok tény, regényszerű és a karakter is jól felépített. Más, mint a kánon.

Szubjektíven: 59% a történet és a stílusa tetszett, Anna megközelítése nem. Hol a ravaszság?