Fülszöveg: 

Egy becsvágyó családja kényének-kedvének kiszolgáltatott naiv fiatal nőét.
Howard Katalin mindössze tizenkilenc évesen könnyen bízik és lesz szerelmes.
Megérkezik az udvarba. Énekel, táncol. Rabul ejti a király szívét.
De Henrik semmit sem tud Katalin múltjáról, ami egyre gyakrabban kísérti a fiatal nőt. Azok, akik ismerik a titkát, a háttérben várakoznak, szerelmes szavakat suttognak…és zsarolnak.
Henrik ötödik királynéja.
Ez az ő története.

Szerintem:

Bár a Tudor-korszak nagy női regény krónikásának inkább Gregory-t tartom, Weir Tudor Henrik feleségeit bemutató sorozata nem először lep meg kellemesen. Úgy keltette életre Catherine Howard alakját, hogy

benne legyen, amit hozzá kötünk, de mégis más szemlélettel ábrázolja.

És igen, a könyvben a nevek nagyja magyarosítva van. És hiába tudom, hogy szokás az uralkodók neveit e formában magyarra átültetni, de azért tud irritálni, amikor pl. Tom és Katalin neve kerül ezzel az írásmóddal egymás mellé. Igaz, az talán még zavaróbb lenne, ha belőle meg Tomi és Tamás lenne. Tudom, hogy semmi esély ezen változtatni, ez a rögzült forma, de azért annyit megengedek magamnak, hogy sokkal szívesebben olvasnék ilyesmit, ha pl. Katalin lehetne Catherine.

De, a lényegesebb. A történet. Weir egészen hősnője kisgyermek éveiig megy vissza, amikor megárvult. Végigveszi, kik és hogyan nevelték, milyen emberek voltak rá hatással. A háttérben ott van az is, hogy a királyi udvarban mi történik és éppen melyik feleségénél tart a király. De akkor ennek még Katalin – ha már a regény így használja, legyen, de utálkozom, miközben legépelem – nem aktív részese, csak érdekes pletykaként hallgatja a történeteket.

Egy egészen más légkör van a lány körül. Álszentebb? Talán ezt a szót is használhatjuk. Katalinnak nincs hozománya, csak a külseje és egy jól csengő neve. Nincsenek is vele nagy tervek, és éppen bármelyik rokona nevelje is, sokkal szabadabb és szabadosabb élet van neki megengedve. Még kamasz, amikor már azt látja, hogy a nemes hölgyek titkos viszonyokat tartanak fenn. Amíg nincs botrány és nem esnek teherbe, ezek elnézett titkok. Még arról is beszélnek egy ponton vele, hogy a fogantatás miképpen kerülhető el. Nem véletlen, hogy a zenetanárával is flörtölhet, majd az udvaronc Francis Dereham nem csak a szüzességét veheti el, de egy elnézett viszonyba bonyolódhatnak hónapokon át. Azért ahhoz nem semmi kétszínűség kell, hogy hirdessék a szűzi erényeket, közben meg éjszaka egy szobában alszanak, akár egy ágyban is, aztán simán szeretőket fogadnak és nemi életet élnek egymás szeme előtt és egymás mellett, szó szerint.

Ez az álszent hozzáállás aztán végig kíséri a lányt és a tragédiája forrása lesz később. A nagybátyja találja ki, hogy csábítsa el a királyt, játssza el ő is Boleyn Anna trükkjét. Vagyis, flörtöljön, de többet ne engedjen, amíg nincs gyűrű az ujján. Az is a férfi kérése, sőt inkább parancsa, hogy a király előtt Katalin játssza meg a szüzet, és mélyen hallgasson arról, milyen múltja van. Jellemző, hogy amikor Katalin meg lesz hurcolva Francis miatt, a nagybácsi simán beáll azok közé, akik pellengérre állítják, és mélyen hallgatni kell arról, hogy mindent tudott és milyen parancsokat adott. Ahogy a kettős mérce is jelentősen megjelenik: a férfiak csaponghatnak, házasságot törhetnek és őket nem éri érte semmi. Pl. Henriknek elismert, rangot kapott fattyai is voltak. Fordítva viszont nagyon más a helyzet.

A történetet történelemből, más kötetekből ismertem és azon túl, hogy olvasmányos lett a regény, igazából Katalin alakja, a más szemszög az, ami olvastatta velem. Általában őt Boleyn Anna párjaként emlegetjük: Anna, aki koholt vádakkal került a vesztőhelyre; majd Katalin, aki ténylegesen el is követte a bűnöket és csalfa, könnyűvérű szépség volt. Weir többé tudja formálni a hősnőjét, mint egy üresfejű kislány, aki addig játszott a tűzzel és a férfiakkal, míg meg nem égette magát. Egyrészt, nem eredendően bűnös személy, nem egy kacér és buta lány, hanem a kora és a nevelésének terméke. Azt tette, amit látott, amire megtanították – saját köreiben nem volt normaszegű. Másrészt, kevésbé volt számító és Weir a királlyal való kapcsolatába beleépíti a szeretetet. Nem szerelmet, de ez a Katalin törődött a férjével, fontos volt neki és testi értelemben meg sem csalta. Ez is egy a különbségek között: Tom Culpeper tényleges szeretőként szokott megjelenni a történetekben, akivel a királyné viszonyt folytatott. Itt előjátéknál nem mentek tovább, királynéként Katalin nem kockáztathatta, hogy fattyút szüljön. Weir meghúzott egy vonalat: Katalin a férjét szerette, Tomba szerelmes volt. Meg is fogalmazza, hogy egy fiatal nőről beszélünk, aki már ismerte a szenvedélyt. Mivel a szerelme udvaronc volt, rendszeresen látta, nem tudta elfelejteni és elengedni. A jóval idősebb, beteg férje meg egyszerűen nem tudta ugyanazt nyújtani. De annyi józanság maradt benne, hogy az utolsó határt nem lépte át, ha azt senki nem is hitte el később.

Weir érzékletesen ábrázolta, ahogy az öreg király még egyszer szerelmes lesz és rajong szép, fiatal feleségéért. Akkor már nem is jeleníti meg, amikor kipattan a botrány és eljön a megtorlás ideje. A sértett, szerelmében sérült férfit nem látjuk, aki véres bosszút áll. De el tudjuk képzelni, hogy az imádat hogyan fordul gyűlöletbe, amikor mindent megtudott.

Egyetlen olyan szereplő van, akit nem sikerült összeraknia az írónőnek. De tulajdonképpen a főszereplői sem értették a viselkedését. Katalin udvarhölgye, Jane Rochford. Ő az, aki belesodorja Katalint és Tomot a tiltott kapcsolatba. Ha ő nem erősködik, nem hoz folyton üzeneteket és nem kínál titkos találkahelyeket, az itteni Katalin nem jutott volna el oda, hogy a férje mellett más férfit is közel engedjen. De miért teszi? Olvastam már olyan verziót, amiben anyagi javakat remélt és kapott a közvetítésért. Itt viszont nincs ilyen számítás a tettei mögött. Egy ponton bevallja, hogy ő a maga idejében kiélvezte a férfiakat, viszonyai voltak és hamis vádakkal juttatta hóhérkézre a férjét, George Boleyn-t és annak húgát, Annát. De ez hogyan teszi Katalin kerítőjévé? Tom magyarázata, hogy rajtuk keresztül éli ki magát, nem érződött hihetőnek.

Jó a könyv dinamikája, és szépen fel van építve a történet egészen a vesztőhelyig. Még csak érzelmi túlkapás sincs benne, bár meg van a történet érzelmi oldala is írva. A stílusát Weir beidézésekkel is igyekezett feldobni, mottók is vannak. Ez kevésbé kötött le, de a szándék értékelhető.

Történelmi és női regényként is működik: egy egészen emberi, szánható nőt mutat be, aki inkább volt kora és neme áldozata, mint a természetéé.

Idézet: 

– A nők éppen olyan tehetségesek, mint a férfiak – sziszegte.
– Szeretném látni, amikor egy hadsereget vezet – ugratta Damport.
– Hallott már Jean d'Arc-ról? – horkant fel Alice és elhúzta a száját.