Fülszöveg: 

Franciaország Orléans nevű városában, a Murlins utca 12. szám alatt él és rendel Sauveur Saint-Yves klinikai szakpszichológus. Sauveur bár felnőtteket is fogad a rendelőjében, a legnagyobb örömöt fiatal pácienseiben találja:
▶ a 4 esztendős Mailysban, aki a szülei figyelmének kivívásáért a falba veri a fejét;
▶ a 13 éves Ellában, aki mássága miatt iskolatársai zaklatásának célpontjává vált;
▶ a 16 éves Samuel Cahenben, aki nemrég tudta meg, hogy sosem látott apja híres zongoraművész;
▶ a 15 éves Margaux Carréban, aki már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, és húgában, a 12 éves Blandine-ban, akit az apja, hogy „lenyugodjon”, gyógyszerrel tömne…

A sok gyerek, kamasz és felnőtt előbb-utóbb mind megnyílik előtte, kiöntik a lelküket, reménykedve várják a segítséget. Meg tudja-e menteni őket Sauveur, akinek a szavakon kívül nincs más fegyvere? Bár a neve azt jelenti, „megváltó”, nem hiszi mindenhatónak magát. De hisz az emberben.

Szerintem: 

A harmadik évadra sem lett egyszerűbb a szereplők élete. Én már kb. ott tartok, hogy nem is tudom, mikor van ideje Sauveur-nek a

magánéletére. Lassan már egész családokat kezel, nem is csak azt az egyet, aki az elején hozzá került.

Vagyis, szépen gyűrűznek a problémák. Térnek vissza a megszokott szereplők, de a helyzetek megoldásához be kell vonni a családokat, és Sauveur észre sem veszi, de már nőtt is körötte a létszám. Pl. Samuel a kezeltje, de hogy a fiú megismeri a zongoraművész apját, Wiener is bekerül a körbe. Még fel is keresi a férfit, hogy kezelje őt is. Fel kell dolgoznia a gyerekkorát – zongorista csodagyerek volt, akit az anyja bántalmazott és kihasznált. Most kifejezetten instabil lelki állapotban a birtokló impresszáriója miatt, és azzal is szembe kell néznie, hogy van egy 16 éves fia. Vagy: Sauveur a kislányát kezeli, közben az apának próbál a leszokás felé indulni.

Néha már úgy is érzem, soha nem lesz ennek vége. Senki nem tud meggyógyulni, vagy, ha jobban is lesz egy dologban, kiderül valami, ami miatt családi terápia kell, vagy más probléma jelentkezik. Pl. Gabin végre hazamehet, ha nem is nagyon örül neki. Szívesebben lakik Sauveur padlásán, mint beteg anyjával. Az asszony öngyilkos próbált lenni, a fiú visszaköltözik, és lassan megnyugszik. Erre a legjobb barátja egy terroristatámadás áldozata lesz. Értem én, sorozat és visszatérő szereplők vannak, és amilyen kínjai vannak a férfi pácienseinek, nem fognak egyik percről a másikra meggyógyulni. De már így fokozni, senkit sem elengedni?

Pedig Murail még új betegeket is behoz. Most van egy bevándorló család, ahol a lány – Ambre – megfelelési kényszerből már magának árt, mert neki tökéletesnek kell lennie. Az öccse, fiú – őt a neme mindentől menti. De egy lányt csak akkor szeretnek, akkor büszkék rá, ha jól tanul, rendes kislány és lehet vele büszkélkedni. Ő meg már belebetegszik abba, hogy minél jobb jegyei legyenek. Pedig még szeretem is, hogy látom, kivel mi van, de nem lehetne időnként egy-egy sikertörténet is? Nem csak egész életen át tartó traumakezelés?

Az esetek mellett a család magánélete is terítéken van, itt már a humorral is operált a szerző. Nagy figura a korábbi hajléktalan, a volt légiós Jovo, aki tiszteletbeli nagypapaként kezdett el működni. Még mindig jókat derülök azon, amikor a világnézete összecsap Sauveur-ével. Mert azért minden trauma és lelki kín ellenére ez nem egy depresszív könyv. Megvannak a könnyedebb percek, a családi összefogás, a segítő légkör. Túl lehet élni a traumákat, boldognak is lehet lenni, csak éppen nagyon keményen meg kell érte dolgozni.

Egy szereplő és történet van, ami azért már eléri azt a szintet, hogy soknak érzem. Louise és Sauveur kapcsolata. Louise komolyan megsértődik, hogy még nem költöztek össze, nem kezdtek bele a baba-projektbe és esküvő sincs a láthatáron. Sauveur ráadásul túl sokat dolgozik is, a betegei az elsők. Ugyanakkor most kiderül, hogy Louise anyja még azt sem tudja, hogy a lányának van valakije. Louise szándékosan titkolja. Némileg rasszistának is érzem az asszonyt, szóval, biztos nem fog örülni egy fekete vőnek és egy félvér unokának. De hogy is gondolta ezt Louise? Az anyja az esküvőn szembesülne a tényekkel, már ha meg lenne hívva? Szóval, Louise hisztije, amikor ő másban sokkal bűnösebb, nem egy szimpatikus vonás.

A kötet előnye különben, hogy nincs semmi üresmenet. Egy hajsza az egész cselekmény, amiben sokan mozognak, és mindig történik is valami. Ettől aztán komoly dolgok is alig kapnak teret – terrortámadást ennyire gyorsan elvarrni, durva. De unatkozni nem lehet, inkább kapkodtam csak a fejem, mi jön még.

Nincsenek igazán gonoszak sem benne, pedig akadnak komoly problémákkal küzdő emberek, akik ártanak másoknak is a saját idegbajukkal. Lehetne mutogatni Samuel idegbeteg anyjára, aki a fiát legszívesebben pórázon vezetné és bezárná a házba, vagy Gabin anyja, aki úgy próbálkozik öngyilkossággal, hogy a fia talál rá a testére. Betegek, nem gonoszak, de ettől még annyira… károsak. Magukra is, de nem csak.
A regény konfliktusai ebből adódóan belsők – mindenki küzd a maga vagy a családja démonjaival, hogy egy egészségesebb életet építhessenek.

Ifjúsági regény, érthető és követhető, a szókincse és nyelvhasználata is illik a cél korosztály értelméhez. Alapvetően köznyelvet használ, a gyerekek se kaptak más nyelvi síkot. De ezt nem is bánom, így szépen olvasható az egész könyv.

Most vettem a bátorságot, megnéztem a francia kiadást, és ledöbbentem, mekkora már ez a sorozat. Vagyis, könnyen lehet, hogy magyarul is még több évadban találkozunk a szereplőkkel. Nem bánom, jó ez a sorozat – csak a drámák után néha süthetne is kicsit benne a nap.

Idézet: 

Nem a szavakban rejlik a rossz, hanem azokban, akik elkövetik.

– Miért öltözött fel? – kérdezte Jovót.
– Megyek Párizsba.
– Párizsba? Mégis, mit akar ott csinálni?
– Kinyiffantom őket.
Sauveur elképedve meredt az öregemberre, aki úgy beszélt arról, hogy elmegy megölni a terroristákat, mintha jelen körülmények között ez teljesen magától értetődő lenne. Akkor vette csak észre a szokatlan sporttáskát, amit Jovo a vállán keresztbe vetve viselt.
-Abban meg mi van?
– A Sten géppisztolyom két tárral. Lehet, hogy nem olyan, mint az ő Kalasnyikovuk, de ha az ember tudja használni, akkor rendet lehet vágni vele.