Sorozatgyilkosos, nyomozós, bosszút állós.

Sam Porter lehetetlen helyzetben találja magát. Anson Bishop legveszedelmesebb csapdájában, mely még azokat is képes ellene fordítani, akik eddig feltétel nélkül hittek neki. Úgy tűnik, Sam nem csak együttműködött a 4 Majom Gyilkossal, de egyenesen ő maga az, aki a kezdetektől korrupt volt, majd sorozatgyilkossá is vált. Porter le akarja leplezni az igazságot, miközben szembe kell néznie azzal, hogy valóban több a szerepe ebben a történetben, mint amit valaha is sejtett. Közben folyik a hajsza a vírus után, amely elszabadulva komoly káoszt okozna a városban. A nyomozók fele beteg, a másik fele próbál rájönni, kinek higgyen. Bishop pedig feladja magát, állítva: eddig Porter beépített embere volt, akivel elő akarták csalni a 4MGY-t, de már tudja, Porter áll minden mögött. A válaszok a múltban rejtőznek, de kinek van gyomra megtalálni őket a titkok szövevényében?

Most bajban vagyok. Egy dologról lenne kedvem értekezni, de akkor ezt a részt a vasárnap reggeli SpoilerZónába kellene beszúrnom. A vége… mi más? Barker eddig is mestere volt a nagy fordulatoknak, és hozta azt, ami eszembe se jutott volna, de erre nagyon nem voltam felkészülve. Ami egyszerre dicséret is, meg szubjektív tragédia is.

Nem is titkoltam, hogy ebben a sorozatban képes vagyok a 4MGY gyilkosnak drukkolni. Annyit tudok csak felróni neki, hogy nem a legnagyobb szemétládákat, hanem a lányaikat kínozta és ölte meg. Ha azokat kapja el, akik a tényleges felelősök, és dobozolja el őket, tapsolok. A Marvel uralta korban drukkolunk az igazságosztóknak, ez van.

Itt pedig olyan háttér van, hogy szabályosan rettegtem a naplóbeli részektől, amelyekben a gyerekek sorsa derült ki. Ez a horror – amikor nem is kell nyíltan beleírnia, hogy mit tesznek velük, ráutal csak, és már rosszul vagyok. Amit elszenvedtek, ahogy félniük kellett, az sokkal jobban megütött és horror élmény volt, mint amikor pl. Anson belevágta a csavarhúzót az egyik férfiba a motelben.

Az a logika, hogy az jobban fáj, ha a gyereke szenved, nálam nem állt meg a lábán. Olvastam olyan könyvet, amibe a bosszúszomjas férfi amputáltatta a csaló szeretője végtagjait, kivágatta a nyelvét, kibökette a szemeit – aztán eladta a torzót egy deviánsok számára fenntartott bordélyba. Lehet eleven poklot teremteni kellő kreativitással…

De vissza a 4MGY-hez. Zseniális, ahogy Barker megkérdőjeleztet mindent, amit korábban tudtunk, vagy csak tudni véltünk. Nem egyszer azon kaptam magam, hogy saját magammal veszekszem. De le volt írva, mit beszéltek! Annak úgy kellett lennie – hogy lehetne máshogy értelmezni? Pedig logikus, igaz lehet. Mégsem… Ez pedig regénynél ritka, mozgatta az agyam, és folyamatosan a történetben tartott. Mi igaz, mi nem?

Változott az alapfelállás is. Most nincs egy hátborzongató gyilkosságsorozat, aminek utánaerednek. Most a vírust keresik, a betegséget igyekeznek megfékezni, van egy kis orvosi thriller hangulat. Bishop történetei között Sam az igazat kutatja, végig kételyben, nem-e oidipuszi a nyomozása. Minden korábban történt eseményt újra értelmezni kell, miközben kiderül az is, miért kellett a dolgoknak így történnie. Remek cselekményvezetés, szerkesztés.

Már a történet folyamán is nagy csavarokat kapunk, a végére pedig még egy lapáttal rátesz a szerző. Valahol, a most éppen elnyomott felem a végében is megtalálja a szimmetriát és a csavar mögötti igazságot. A bűnökért meg kell fizetni. Mindenkinek.

A karakterei összetettek és a jóságuk mutatja, hogy itt vagyok, kikészülve a sorsuk miatt. Jaj, az a regényvég… Az utolsó 2 oldal. Nem is akarok rágondolni.

Ha megbarátkoztam a kedvenc szereplőm sorsával, majd jobban értékelem ezt a regényt. Ami izgalmas, borzongató és mer más lenni, mint az első két része.

Barker: A hatodik éjszaka – Mint thriller: 90% újít a cselekményen, végig fordulatos és meglepő, emlékezetes gyilkossal.

Szubjektíven: 75% annyira irritál a vége, hogy most gyötrődök tőle. Pedig más, érdekes…