Örökséget átvevős, kosztümös, romantikus.

Devon Ravenel előkelő családból származó fiatalember, akinek a neve jobban cseng, mint a vagyoni helyzete. A család szegényebb ágához tartozik, de elbűvölő fiatalember, aki így is kényelmesen és női vágyaktól övezve éli az életét. Nem is felhőtlen a boldogsága, amikor megörököli távoli rokona grófi címét és a birtokait. A kastély és a birtok úszik az adósságban, alapos felújításra szorul. Ráadásul az elhunyt grófnak három lánytestvére és egy fiatal özvegye is akad, akik a birtokon élnek. Devon a helyszínre utazik, az eladáson törve a fejét. Ám Kathleen Ravenel, a pár napos feleségből lett özvegy olyan érzéseket kelt benne, amit nő korábban még nem. Tőle többet szeretne, mint pár kellemes éjszakát. Ám Kathleen tart a férfitól, akit annak lát, ami korábban volt: felelőtlen aranyifjúnak.

Lisa Kleypas karriert épített az ilyen és ehhez hasonló regényekből. Párat már olvastam, és ez is olyan, amin fogom a fejem. Komolyan, ezeket olvassák olyan sokan olyan megszállottan? Egyik történet ugyanolyan, mint a másik.

A Ravenel család története egy fiatalemberrel indul, akiről mit is tudunk meg? Szinte semmit. Az örökség és a nő hatására megkomolyodik, és kész vállalni a grófi címmel járó kötelezettségeket is, nem csak az előnyeit. Birtokot fejleszt, gazdálkodik. Vannak bőven még rokonai, hogy más Ravenel ifjak is szerelmet és biztos jövőt találjanak maguknak.

Ennyiben össze is tudtam foglalni. Történelmi romantikusnak mondjuk, de semmi köze az egésznek a történelemhez. Legfeljebb annyi, hogy az örökösödési kérdések relevánsabbak és hitelesebbek régebbre helyezve, mint a mában lennének. Itt kiszolgáltatottabbak az asszonyok és a lányok. De ennyi – most még csak arra sem tudtam rájönni, melyik király/királynő alatt járunk. Pedig, ha a főszereplő egy olyan nemesi származású ifjú, aki komoly nemesi címet örököl, legalább azt szeretném tudni, melyik uralkodó udvarában.

A történelem most még a szokott díszlet funkciót is alig kapja meg, hiszen a környezet és a ruhák leírása, valami, ami ráutalna az egésznek az idejére, nincs benne. Ha már történelmi korban járunk, nem kellene tényleg történelminek lennie valaminek?

Itt nem, mert mindent ural a romantika, illetve kicsit az erotika. Annyira tipikus és kiszámítható a sztori, hogy olvasatlanba is lehet tudni. Devon elcsábítja az özvegyet, akit majd aztán arról kell meggyőznie, hogy ez nem csak viszony, komolyan a szándékai és ő maga is. Természetesen a végén nem arról olvasunk, hogy Kathleen felpakol és elmegy.

Azt egészen röhejesnek találtam, amilyen fordulatokat az írónő képes volt kitalálni. Mit szóljak ahhoz, hogy még arra is lett megoldása, hogy egy özvegy hogyan legyen még szűz? Annyira tartani akarja magát a jóra is képes, már kicsit kiért szépfiú és az ártatlan, naiv szépség szerelmének kliséjéhez, hogy erre is született egy megoldás. Rémes.

A karakterek is vérszegények. Kicsit töprengtem azon, azért látom-e ilyennek őket, mert annyira ellenszenves volt a cselekmény alig volta és maga a történet, hogy rájuk is kivetítem, de nem. Nincsenek kellően felépítve. Egyszerűek, pár vonással, és minimális előtörténettel. Le lehet nyesni addig őket, hogy két szép küllemű ember, akik egymásba szeretnek.

Kleypas stílusa is a szokott. Könnyen olvasható, helyenként a szenvedélyes és a szentimentális között csapongó. Nem emlékezetes. De akinek a felfokozott érzelmek, a felnőtteknek írt lánymese bejön, meg fog felelni.

Könnyen össze lehet foglalni, mi hiányzott ebből a regényből: normális cselekmény, több a szerelemnél. Emlékezetes hősök, nem csak szép férfiak és nők. Egy kis humor, vagy valami fűszerrel feldobott stílus. Ha már történelmi, akkor kellett volna bele valami történelmi is! Ezt különösen hiányoltam. Nincs is kedvem több Ravenel sztorihoz.

Kleypas: Érzéketlen aranyifjú – Mint történelmi romantikus: 30% a történelem csak díszlet, a szereplők és történet tipikus.

Szubjektíven: 10% ellenszenves történet, semmilyen szereplők, nulla történelem.