Világmentős, nagyobb játszmás, hősös.

Brian Braddock a Föld hőse, aki feltétel nélkül hisz mentorában, Merlinben, különös küldetésre indul. Egy másik valóságba kell elmennie, ahol már minden hős halott. Neki és társainak kellene szembenézni a világ zsarnokával, aki létrehozta a hősöket meggyilkoló félig hús, félig gép lényt. A szövetségese megszökik, Britannia kapitány marad csak harcolni manó barátjával. A szörnyű igazságra hiába döbbennek rá: a világ ura, a hősgyilkos megalkotója maga is szuper lény, aki így biztosítja az egyeduralmát és változtatja a világát magához mérhető őrültté – elbuknak és elesnek a harcban. A szálakat háttérből mozgató, beláthatatlan sakkjátszmát űző Merlin azonban halni sem hagyhatja a férfit. A maradványait megszerezve, a lányával újjáépíti testét és lelkét is, mert az őrület, ami abban a világban uralkodni kezdett, úton van ide is a gyilkos lénnyel együtt, és csak Britannia kapitány állíthatja meg.

Alan Moore neve közismert a képregényes világban. Talán nincs körötte olyan kultusz, mint Stan Lee történetei körül, de máig sokan olvassák és dolgozzák fel a képregényeit. A Britannia kapitány filmesítéséről ugyan még nem hallottam, de amilyen tempóban fogyasztja a Marvel a hősöket, és ez is az univerzumuk része, ki tudja.

Mindenesetre most megismerkedhetünk ezzel a hőssel. Britannia kapitány, aki stílusosan olyan, mintha az angol zászlóba lenne csavarva. Aki repül, nagyon erős és megfelelő tudományos előképzettséggel is rendelkezik. Ebben kicsit rokon Pókemberrel: ő sem kérte a képességet, és el tudta képzelni az életét laborban dolgozó kockaként is, de mivel a természetfeletti közbeszólt, félretette az egyéni terveket és beállt világot menteni.

Nem véletlenül vezetem fel a karaktert, a képregényben zavarónak éltem meg, ahogy azonnal az események sűrűjébe csöppenünk, és utólag elmesélt részekből kell kiraknom, kik ezek a szereplők és egyáltalán mit csinálnak, miért. Van, akivel még mindig gondban is vagyok. Britannia kapitány segítője, a manó – ő egyáltalán mi és mire képes? Miért gyászolja még Merlin is? Hős vagy egyfajta házi kedvenc?

Számomra zavaró volt, hogy teljesen zölden, a karaktert és a világát nem ismerve csöppentem bele ebbe az egészbe. A Marvel kapitány kapcsán is volt valami hasonló érzetem, de ott a történet hamar helyre tette a dolgokat. Itt ennél összetettebb a cselekmény vezetése és a narráció.

Még gondolkozom azon is, miért olyan népszerű ez a kiadvány. A fülszöveg, amit azért kritikával kell kezelni, mégiscsak a vásárlásra csábítás a célja, nagyon a magasba emeli a történetet. Nekem nem volt annyira nagyszerű. Eleve, Britannia kapitány küzdelmei nem nagyon kötöttek le. A multiverzumot jobban megéltem a Flash sorozatban vagy az Oscar-díjas Irány a Pókverzum mesében. Marad a jó és rossz harca – az, ahogy az életünk igazából nem is a sajátunk. A háttérben van egy nagy erő, aki figuraként tologat a sakktáblán. De az eleve elrendelés ennyire nem új találmány, már Kálvin is ezt adta el a híveinek, és innen hiányzott a lázadás Merlin tervei ellen, ami esetleg nekem feldobta volna. Ha valahol értem is, mire akarnak utalni a nagyon dicsérő szavak, érzésben nem volt meg ugyanez.

Képregénynél mindig nézem azt is, milyen a képi világa. Legyek nagyon rövid? A Britannia kapitány nem tetszett a rajzokat nézve sem. Annyira réginek, retrónak érzem, ami nálam már elérte a zavaró szintet. Nem szépek az emberek, minden másról nem is beszélve. Itt még a hátterek, a mozgások – semmi – nem kötött le.

Nem volt benne olyan szereplő, akit megkedveltem volna. Úgy érezte, hogy senkiről nem tudtam meg eleget. Illetve, tudnom kellett volna dolgokat, amiket nem ismerek.

Ez most nem tetszett, de Moore köteteiről nem mondtam még le.

Moore: Britannia kapitány - Mint képregény: 50% a grafika retró, a történet több szálon vezetett, bonyolult és egyszerű is.

Szubjektíven: 30% se a történet, se a szereplők, a grafika meg egyáltalán nem tetszett.