Szerelmes, előkelő körökben mozgó, ihlető.

Simonetta egy genovai kisnemes eladósorban levő lánya, akinek kiskorától fogva rengeteg a hódolója kivételes szépsége miatt. A lánynak azonban nem csak a külleme kivételes, az intellektusa is. Marco, a fiatal és jómódú firenzei nemes is belehabarodik, a vonzalom kölcsönös és a családok is örülnek a fiatalok vonzalmának. Simonetta hamarosan már Firenzében találja magát Marco menyasszonyaként, aki bevezeti az előkelő körökbe. A Medici család is felfigyel a szépségre: Giuliano udvarol neki, Clarice a barátnőjének fogadja. Marco feleségeként a boldogság is rátalál, Firenze pedig a legszebb asszonynak választja, és utánozzák minden mozdulatát. A híres festő, Botticelli is modellének kéri fel az asszonyt. Simonetta beleegyezik, és ahogy az évek alatt a házassága gyengül, egyre erősebb a vonzalma a jóképű festő iránt. Így azt is vállalja, hogy titokban Vénusz eredetije legyen, és meztelenül álljon modellt. Ám a szabadságnak és szerelemnek súlyos ára van.

A történelemben van egy-egy korszak, amikor egy helyen olyan szellemi nagyság gyűlt össze, hogy új irányt szabtak egy egész világ művészetének. Az ókorban Athén, a reneszánsz korszakot életre hívó Firenze, majd Párizs és az impresszionisták. Nem véletlenül születik róluk annyi regény és film, kevés ilyen pont volt az emberiség történelmében.

Palombo története arra vállalkozik, hogy a reneszánszot hozza közelebb hozzánk. A módszere az, hogy egy nő szemén keresztül átéleti velünk a korszakot, és azt a változást, amit hozott. Palombo olvasatában Simonetta, akinek alakját egy valóban élt firenzei szépség ihlette, sok tekintetben modern teremtés. Egy olyan korszakban született, amikor a nőktől annyit vártak el, hogy ékszerek legyenek a férjük kíséretében, szüljenek és neveljék az örökösöket. Simonetta viszont olvasott és ennél többre képes, többet is akar. Marco elég nagy szabadságot hagy neki, de egy ponton ütköznek az igények és a kor szokásai. Marco engedélye kell az asszony tetteihez, még ahhoz is, hogy egy arcképhez modellt üljön. Simonetta számára addig természetes az engedelmesség, amíg a házassága erős. Amint inognak az alapok, ő modern módon azt mondja: a testét talán birtokolhatja a férje, de a szellemét nem. Ez már a mi korunk gondolata, nem a korszaké. De ezzel válik Simonetta a hősnővé.

A regény első fele idilli: Simonetta és Marco itt nagyon szerelmesek, és Simonetta itt merül bele a reneszánsz világba, Firenzébe. Palombo érzékletesen és nagy erővel ábrázolja a várost, a művészeti alkotásokat, azt a szellemet, amely egészen szabad és friss a középkori elvakult vallásosság után. Simonetta nem véletlenül fejlődhet modern nővé már itt, ahhoz kellett ez a közeg. Ami színekkel, élvezetesen van megírva. A várost annyira jól sikerült életre kelteni, hogy lelki szemeimmel nem egyszer sétáltam az utcákon a szereplőkkel.

Még azt is el tudtam nézni, hogy a festészet, a híres alkotások születése háttérbe kerül. Helyette találó portrék jöttek a Medici családról, a kor szellemiségéről. Még azt is szerettem, hogy mennyire mesés Simonetta története sok ponton.

Ám a regény második fele elrontotta a kedvem. Palombo beleerőszakolja Simonetta és Botticelli szerelmi történetét, amelynek a Vénusz születése lesz az eredménye. A festészetből így sem kaptam többet, mert a fókusz marad a nőn, aki legfeljebb annyit lát, hogy Botticelli fest. Ennyi a művészete a regényben. Azért, hogy ez a románc meglegyen, Palombo lerombolja mindazt, amit a regény első felében Simonetta és kapcsolatai köré épített. Plusz, az a szenvedély sem volt benne, amit egy romantikus regénytől várna az ember.

A vége sokat elvett az élvezhetőségéből, de összességében kellemes emléket hagyott maga után. A borítóhoz foghatóan szép képet festett a korszakról, és az élményként marad meg bennem, ahogy Firenze életre kelt a lapokon.

Palombo: Firenze legszebb asszonya - Mint történelmi romantikus: 75% érzékletes képet fest a reneszánszról, romantikus köntösben.

Szubjektíven: 70% sajnáltam, hogy a szerelmi csavarért feláldozta, amit addig épített a szerző.