Gyerekkort átgondoló, gyilkosos, kisvárosi titkos.

Eddie középkorú férfiként nyugalomban éldegél. Ám felkavarja az életét, amikor egy gyerekkori barát hazatér, és azt akarja nyomozni, mi történt évekkel korábban, a gyerekkorukban. A múlt megelevenedni látszik: amikor egy szörnyű vidámparki balesetben többen odavesztek, és egy szépséges lány arca eltorzult. Még azon a nyáron a lányt meggyilkolták, és krétákkal rajzolt emberkék alakja vezette el a testhez a fiúkat. A tettes meglett, az ügyet lezárták. Ám most felmerül, hogy igazából egészen más történt. Eddie még arra is képtelen rájönni, hogy a közvetlen környezetében is vannak olyan személyek, akik igazából mások, mint akiknek kiadják magukat. Újabb gyilkosság történik, és többé nem lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Egyike azoknak a könyveknek, amelyeket jól bereklámoztak, és amelynek az ajánlásai olvasásra csábítottak. A tartalom azonban nem az volt, amit vártam. Így csalódott vagyok, ha valahol mélyen tudom is, miért szerették sokan ezt a regényt.

A történet, a gyilkosságokkal és a feltűnő krétaemberekkel misztikusnak tűnt. Ha nem is azt vártam, hogy a fantasy határán mozog a történet, valami misztikumot igenis vártam. Ehhez képest ez a regény annyira a realitásokba van ágyazva, hogy a legkisebb hely sem maradt benne valami átlagon túl mutató elemnek.

A jelenben Eddie eléggé semmilyen figura. Nem kezdett semmit az életével, unalmas egy karakter. Még ahhoz sem elég bátor, hogy közeledjen a bérlője felé, aki helyes fiatal nő, és küldi is felé a jeleket. Ha nem jönne a régi barát a kérdéseivel, nem is változna a történetben soha semmi.

Az ő unalmas jelenével párhuzamban visszaemlékszik a gyerekkorára, és így a két szál párhuzamosan fut egymás mellett. De a múltbeli történet sem érte el az ingerküszöböm. Egy baleset, egy tiltott szerelem és egy gyilkosság – öngyilkosság. Mindez annyira szimplán elmesélve, hogy az már az unalmashoz közelít.

Ám a végére ré kezdünk jönni, hogy nem csak ennyi volt a történet. Más dolgok is történtek, sokan őriznek titkokat. Eddie a rejtély nyomába veti magát, és végre aktív szereplővé válik. Így a regényt is jobban tudtam élvezni, mint a korábbi részeknél. A végére a szerző még egy csavart is betett, de annyira következmények nélkül hagyja, hogy igazából nem tudott hatni rám vele.

Amiért lehet szeretni, hogy a felszín alatt sejteti, hogy semmi sem olyan egyszerű és nyilvánvaló, ahogy elmesélik nekünk. Eddie békés, semmilyen élete, ahogy a múltbeli dolgokat hiszik, hogy történtek. Nyugtalanító, valami rossz van a dolgok mögött. Ez az érzet benne van a könyvben, és ez lehet az, amit Stephen King írásaihoz mérnek benne. Csak éppen Tudor esetében nincsen olyan borzalom és rettegés a mélyben, mint amit King szokott adagolni a regényeiben. Vagy annak kellene az ijesztő elemnek lennie, hogy még a jámbor, egyszerű embereknek is lehetnek sötét titkaik? Hogy nem tudhatjuk, milyen ember áll mellettünk igazából?

Sajnos, sokáig altatott a könyv, és mire elkezdtek pörögni az események, már párszor halálra untam magam. Újabb gond, hogy annyira lassúak az események, annyira passzívak sokáig a karakterek, hogy kedvencem se lett. Se izgalmas cselekmény, se misztikus vonal, se szimpatikus hős. Hiába tudom értékelni, ahogy érzékelteti a szerző, hogy valami nem stimmel, így ez kevés volt.

Nem egy szórakoztató olvasmány, de nem is hátborzongató. Nagyon keresek valami pozitív gondolatot ide a végére, de nem akar sikerülni. Jó a borító? Annyira nem.

Tudor: A Krétaember - Mint thriller: 60% felszín alatt nagy titkok és érzések áramlanak, a végére jól fel is pörög.

Szubjektíven: 40% az elejét nagyon untam, csak a vége tetszett. Szimpatikus hős sincs benne.