Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Stone: Találkozások

Akadémia 1.

2020. április 19. - BBerni86

Kamaszos, titkokat megtartó, bántalmazást elrejtő.

Sang 15 éves, amikor a családja új városba költözik. Eddig magántanuló volt, de most középiskolába kell járnia. Vannak olyan titkai, amelyeket mindenki elől rejtenie kell, amelyek megkeserítik az életét. Szabadulni akar, így egy este elindul, hogy világgá menjen. Azonban összetalálkozik az egyik 4_19talalkozasok.jpgszomszéd fiúval, akivel jól elbeszélgetnek. A fiú bemutatja a baráti körének is, és Sang életében először úgy érzi, tartozik valahova. A fiúk figyelmesek vele, helyesek és miattuk talán érdemes lenne megpróbálnia maradni, és túlélnie az otthon rejtőző árnyakat is. A fiuknak is megvannak a titkai, és az iskolában talán közelebb kerülhet ahhoz is, hogy beavassák és teljes jogú tagja legyen a társaságnak.

Az egyik legbosszantóbb egy regényben, amikor elolvasol minimum 200 oldalt, aztán úgy teszed le a könyvet, hogy alig kaptál valamit. Nem sok minden történt, úgy is fogalmazhatnék, hogy a semminél éppen valamivel több, és a szereplőkről se mondtak el sok mindent. Akkor mégis mi volt a regény értelme?

A Találkozások egy sorozat bevezető kötete, de annyira igaz rá a fenti kitétel, hogy előre félek tőle, mégis milyen hosszúra tervezhette a szerző az Akadémiát. Mert ha ennyi esemény kerül csak bele egy-egy részbe, akkor ez egy brazil szappanoperával fog vetekedni. És ha ennyire kevés a feszültség és izgalom, nem is lesz olyan sok része, mert már sokkal előbb lelép minden olvasó, a senkinek meg nem adnak ki egy sorozatot.

Szeretném azt írni, hogy legalább a lehetőséget látom a regényben, de most sokkal markánsabban érzem azt, amiért nem működött ez a történet. A legnagyobb bajom, hogy tulajdonképpen semmi nem jellemzi: se nem cselekményközpontú, a karakterekről sem tudat sok mindent, és a regény világa még ezeknél is szegényesebb. Egyáltalán melyik korban járunk, milyenek a viszonyok? Nem tudni.

Az egyetlen, amit a szerző alapoz, a rejtélyek. Sang anyja keménykezű és szadista módszerekkel neveli a lányát. Jól pofon is csapott, amikor egyszer csak kiosztott egy büntetést egy nagyon semmilyen ügy miatt. Addig még csak utalás sem volt arra, hogy Sang azért akart szökni a regény elején, mert az anyja nem éppen mintaanya. De ilyen mindkét lányával? A férje tudja? Egyáltalán, honnan jön ez? Volt egy jelenet, és nem mentünk bele jobban.

A fiuk titkolóznak, de miről? A kötet végén egyetlen mondat hangzik el erről, és egy beszélgetés, amit Sang nem hall a tanárok között. Ők nem azok, akiknek látszanak. De ahelyett, hogy a kíváncsiságom keltették volna fel, csak irritált ez a nagy titok, ami nem is lesz annyira nagy. Inkább röhejes, előre érzem.

Az is olyan beteges, ahogy az összes fiú Sang megszállottja kezd lenni. Miért szemelik ki ennyire maguknak? Megismerik a kedvenceit, kényeztetik. Minden srác túl jó is, hogy igazi legyen. Ha sci-fi lenne a zsáner, azt hinném, hogy testrablók, akik a tökéletes inkubátort keresik, akivel kihordathatják mutáns utódaikat. De itt biztosan nem ez lesz. Van itt különben szexi izmos sráctól kezdve szexi kockáig minden, de ennél többet nem tudunk meg róluk. Mindegyik kap egy eltérő tulajdonságot a többiektől, amúgy meg annyit tudunk róluk, hogy vonzóak. Egynek a nevét nem jegyeztem meg, és az is irritált, ahogy Sang éppen ahhoz vonzódik, aki a közelében van. Lenne legalább következetes…

Nem tudtam meg eleget senkiről, hogy megkedveljem. Ami dráma van, pl. Sang családjában, annyira nincs kibontva, hogy elveszik a súlya a különben semmilyen események között. Nem fogott meg a szöveg sem, az is nagyon semmilyen.

Összefoglalva van egy rejtélyekkel teli alap, ami inkább idegesített, mint lekötött. Nincs szimpatikus szereplő, untam a cselekményt is. Ez nem nekem való regény, ez volt a biztos.

 

Stone: Találkozások – Mint YA: 40% sok a kérdés, miközben a cselekmény éppen elindul. A szereplők vázlatosak.

Szubjektíven: 15% nem találtam szimpatikus szereplőt, és irritált, hogy alig történik valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8515623838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása