Jövőbeli, beépülő, rendszer ellen küzdő, játszmás.
A Földön már nem lehet élni, az emberiség reménye, ha sikerül kolonizálni a Mars bolygót. A Mars mélyén bányászok csoportjai dolgoznak keményen, arany felügyelők irányítása alatt, hogy egy napon megvalósulhasson egy jobb élet. Darrow 17 éves, fiatal kora ellenére az egyik legjobb a fúrók között. Amikor a feleségével egy kertbe szöknek be, hogy pár percre kiszabaduljanak a napi robotból, Darrow büntetésből korbácsolást kap, amit az arany vezér is végignéz, és közvetítik a többi kolónia felé is. Eo kihasználja a lehetőséget, és elénekel egy dalt, amiért tudja, hogy kivégzik. Így is tesznek. A párját eltemető Darrow tudja, hogy ezért felakasztják majd, de a lány nélkül nem akar élni. Az Árész fiai, egy az aranyak ellen lázadó csoport azonban megmenti az életét, és a bosszúnál többet ajánlanak neki. Igazságot. Megmutatják, hogy a Mars már meghódítva, az aranyak luxusban élnek odalent, és a vörösöket tudatlanságban és rabszolgaságban tartják. Darrow megkapja az esélyt, hogy beépüljön közéjük, végigjárja az iskoláik, és belülről tegye tönkre a rendszert.
Ha ebbe belelendülök, akkor egy rajongói levelet fogok összehozni. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, és újraolvasva ugyanannyira, ha nem jobban tudok érte rajongani, mint korábban. Pedig próbálom visszafogni magam, és kicsit reálisabban szemlélni a regényt, de nincs hozzá nagy kedvem. Azt hiszem, ez olyan eset, amikor az objektív nézőpont a kukába van hajítva, és még csak nem is sajnálom.
A történet ifjúsági regénynek indul, fiatal szereplőkkel, erős családi kötelékekkel és egy versennyel, hogy a saját csoportjuknak jobb körülményeket nyerjenek. Darrow tele van már itt szimpatikus tulajdonságokkal: hűséges, merész, a szakmájában a legjobb. A nem szokványos környezet, a Mars mélyén egy bányásztelepen, ad neki már itt valami plusz tartalmat. Nagyon más ez, mint egy középiskola vagy napjaink világa.
A történet azonban pillanatok alatt rákapcsol, és máris egy sci-fi disztópiában találjuk magunkat, ahol az uralkodó aranyak létrehozták a maguk álomvilágát. Ők állnak a társadalom csúcsán, amit színek szerint osztottak fel. Pl. a vörösek a rabszolgák, akik még azt sem tudják, hogy rabszolgák. A rózsaszínek a prostituáltak és a szórakoztatásukra létező lakosság. A szürkék szinte harci robotok. Megismerjük ezt a világot alulról, egy vörös szemével, annak minden igazságtalanságával. A római utalásokkal… remekek. Brown megmutatja az Árész fiai célkitűzéseit, ami több puszta forradalom kirobbantásánál.
Darrow átalakul, már ez is izgalmas, majd jön az iskola. Máris akció sci-fiben vagyunk, hiszen az aranyak az Akadémián nagyban játszanak Éhezők viadalát ötvözve a Honfoglalóval. Csapatokra osztják őket, és egymás területeit és csapatait kell meghódítani.
Így Darrow belülről is megismeri az aranyak világát, ami egyszerre lenyűgöző és végtelenül korrupt. Kalandok vannak, egy háborút kell megvívni, miközben rengeteg remek szereplőt ismerünk meg. A Sakáltól kezdve Musztángon át Sevróig rajongani lehet értük, még a gonosz karakterek is nagyon összetettek és érthetőek.
Izgalmas, ahogy Darrow több kettősséggel is gyötrődik. Ő egy Vörös, gyűlölnie kellene, akik közép beépül, de ő pont azokat az értékeket birtokolja, amitől egy Arany naggyá lehet. Meglátja ebben a rendszerben is az értéket, barátai lesznek, miközben pontosan tudja, hogy neki kell mindezt tönkre tennie. Már itt megvan ennek a belső feszültsége, az áldozatok sora.
Van tehát egy összetett világunk, tele disztópia elemekkel. Azzal a plusszal, hogy itt nem simán háborúzni akarnak, rendszert váltani, ami nem csak a pusztításról szól. Vannak nagyon karakteres hősök és antihősök. Az egész cselekmény izgalmas és fordulatos, hol kegyetlen, hol felemelő és drámai betétekkel. Nem fogok hibákra vadászni benne, nem is akarok. Simán élvezem, hogy újra belemerülök ebbe a világba.
Brown: Vörös lázadás - Mint sci-fi: 100% disztópia, kaland és jól kitalált világ emlékezetes hősökkel, szórakoztatóan.
Szubjektíven: 100% szeretem a világát, a karaktereit és a konfliktusait is. Simán rajongok.
