Konyhát építő, szerelmes, sikeremberes.

Summer a terültén a legjobb. Ő az a cukrász, akiért magángépet küldenek, és vagyonokat fizetnek egyetlen születésnapi tortáért. Művész, akinek minden édessége kulináris élmény. Blake egy szállodaláncot örökölt, és a sikeres vállalatot még kiemelkedőbbé tette. A legjobbakkal dolgozik, és nem éri be a tökéletesnél kevesebbel. Amikor az egyik hotel étterme nagyon leromlik, cselekednie kell. A legjobb Summer, őt akarja megnyerni séfnek. A személyes találkozó után már biztos benne, hogy kell neki a nő. Nem csak a konyhában, de az ágyában is. A vonzalom megvan, és Blake mindig megszerzi, amit akar. Arra azonban sem Summer, sem Blake nem számítanak, milyen fontosak kezdenek lenni egymásnak. A két ember, aki eddig mindig magányos farkas volt, most valami újra talált rá, egymással. Blake már a jövőjük tervezi, csak a nőt kell meggyőznie.

Néha nem akar az ember újat olvasni, csak elmerülni egy zsánerbe, annak minden tipikus eleme közé, amit szeret. Ha bejönne nekem a romantikus irodalom, ez a regény pont ilyen lenne. Semmi újítás, minden a rajongók szájíze szerint, iparos munka jó minőségben. Nem tartozom a nyálregény rajongók közé, így én legfeljebb csak értékelni tudom, hogy milyen biztosan hozza ezt a szintet a szerző.

Nora Roberts nem véletlenül ad el annyi regényt ebben a zsánerben. Ez a regénye is nagyon könnyed, abszolút úgy éreztem, hogy minden erőfeszítés nélkül, megerőltetés nélkül és gyorsan írja. Érezni rajta, hogy ez ujjgyakorlat, amiben gyorsan összekeveri a romantika összetevőit, és már tálalja is a rózsaszín desszertet az olvasóknak.

Maga a cselekmény nem is fontos. Hiába tudjuk, hogy egy menő konyhát állítanak fel, ebből ténylegesen nem sokat látunk. A háttérben maradnak ezen események, csak az a fontos, ami Summer és Blake között történik. Van keret, de majdnem meg is lehet kérdezni, minek? Persze, kell lennie. Ha csak egy szerelmi egymásra találást kapnánk, az unalmas lenne.

Hiszen ebben a kapcsolatban nincsenek bukkanók. Két szép és sikeres ember, akik azonnal egymásra kattannak. Summer talán kéreti magát az elején, de nem sokat. Pillanatok alatt lesznek szeretők, majd már családalapításon jár Blake esze. Nagyon gyorsan haladnak az események, és nem látjuk a kapcsolat fejlődését, az érzelmek mélyülését, hanem a szerző ezeket kijelenti és evidenciaként kezeli.

Az összes konfliktus kimerül annyiban, hogy Summer fél elköteleződni. De elég 1-2 fejezet, és a szerző már vissza is tért a romantika bárányfelhői közé.

A két főszereplő is nyálregény tipikus hős. Nem lehet bennük hibát találni. Irigylésre méltó küllem? Alap. Ha nem lennének ennyire ragyogóan, hogyan vibrálna köztük az első pillantástól kezdve a szexuális feszültség? Sikeresek, naná. Ki ne szeretne gazdagokról és szépekről olvasni, akik a szakmájuk legjobbjai? Minimális hiba – mégis, mi? Nem jöttem rá. Summer nem ugrik egyből Blake nyakába, amikor az a kezét kéri. Ennyi. Az anyja jó pár válása után nem tud bízni a házasság eszméjében, szimpla gyakorlati tapasztalat. Gyorsan orvosolják itt, szóval, ezt sem tudnám hibaként beírni.

A humort és külső segítséget a mellékszereplők nyújtanak, és talán ez az, amiben Roberts jó. Pár vonással karakteres és szerethető mellékalakokat hoz be a történetbe, akiket tényleg lehet kedvelni, mosolyogni velük. Ők sem egy pszichés tanulmány alapjai, de színt adnak a különben pártáncra emlékeztető történetnek.

A stílusa is a szokott. Könnyed, szórakoztató, nem teljesen nyálas romantikus. Pont kényelmes annak, aki ezt szereti.

Azért valami plusz, valami új kellett volna bele, de ujjgyakorlatnak megtette a szerzőtől.

Roberts: Mézes puszedli - Mint romantikus: 55% kiszámítható, de hangulatos darab, ami pont azt nyújtja, amit mutat.

Szubjektíven: 50% nem fáj olvasni, de se meglepni, se igazán lekötni nem tudott. Tipikus.