Nyaralós, életet meghatározó döntést hozó, ismeretterjesztő.

Tony ausztráliai fiatalember volt, de az élet messze sodorta. Amerikában telepedett le, és a munkája mellett komoly hobbija maradt az utazás. A világ eldugott sarkaiba is eljutott, de volt egy terület, amelyet messze elkerült. Az ókori kultúra nagyjait, a Földközi-tenger körött maradt emlékeket nem nézte meg. Taszította, mennyi turista jár arra, és nem akart egy lenni a sok között. Amikor Leslie, a barátnője terhes lett, hoztak pár nagy döntést. Egyrészt, összeházasodtak, másrészt a nászút egy nagy körút lett a Földközi-tenger körül, bejárva a római, a görög, egyiptomi és török emlékeket, abban a szellemben, ahogy egy ókori turista is tette volna. Miközben olyan kalandjaik voltak, mint a zuhannyal való küzdelem, vagy a lábuk lejárása, elmerültek a régmúlt idők szellemében is.

Tony Perrottet kötete nem egy szimpla memoár és útileírás. A szerző ötvözte a művében a személyes beszámolókat egy ismeretterjesztő kötet világával. Így kettős utazásra viszi az olvasókat: egyszerre a mai Földközi-tenger partvidékére és az ókorba. Utazás téren és időn át.

Ez a regény legnagyobb vonzereje. Ahogy egymás mellé teszi a múltat és jelent. Mit láthattak egykor, hogyan éltek egy más korban? Mi van ma? Még szinte úti könyvnek is lehetne ajánlani, hiszen egyaránt benne vannak a mai élmények (azért olyasmiben ne várjunk tanácsot, hol együnk, mikor menjünk fel az Akropoliszra, és hasonlók) és közben arról is többet megtudhatunk, mit nézünk meg éppen.

Magamon azt vettem észre, hogy azok a részek érdekelnek és kötnek le, amelyek olyan helyszínekről szólnak, amelyek a saját úti céljaim között is ott vannak, vagy már láttam őket magam is. Akkor mindig tudtam kötni a saját emlékeimhez is az olvasottakat. Mennyivel nagyobb élmény az épületekről, szobrokról úgy olvasni, hogy láttam is, és kapcsolom az információkat az emlékeimhez. Törökország és Egyiptom volt, amellyel szinte szenvedtem olvasás közben. Ezekben is ott voltak az infók, a már szinte anekdotaként előadott történelmi és művészeti tények és adatok, csak éppen ezek kevésbé érdekeltek. Alapból ezek a civilizációk és épületek nem mozgatják annyira az agyam – így ez szubjektív hátrányos megkülönböztetés részemről, de ez van.

Ami a kötetben már nem ennyire személyes, de nem tetszett: a jelen leírásai. Ha már az a keret, hogy nászúton vannak, és sok személyes anyagot is megoszt a szerző, miért nem ír színesebben magáról az útról, a velük történtekről? Miközben a múltról és az ókori lehetséges utazásokról rengeteget megtudtam, Tony és Leslie háttérben maradnak. Nem volt egy olyan főszereplő, akit szívesen követtem volna.

Mintha annak a csapdája lenne, hogy egyszerre memoár és ismeretterjesztő a könyv. Ha már útleírásként van megírva, akkor elvárnám, hogy jobban megismerjem az utazót is. Itt ez nem történik meg, eluralkodik az ismeretterjesztés. Azzal se lenne semmi bajom, ha nem két zsáner keveréke lenne a könyv, és nem érezném becsapva magam a keret miatt.

A stílusa különben korrekt, egészen érezni belőle, hogy mennyire rajong az ókori nagyok iránt a szerző. Szerettem azt a mentalitást, hogy egy témába ennyire beleássa magát, már szinte azt mondanám, megszállottan, és aztán elmegy mindent meg is nézni, megtapasztalni. Talán kicsit irigy is vagyok, mert ez egy idilli munka. Tulajdonképpen nyaralás, szórakozás közben is gondoskodik a megélhetéséről. Egyszerre munka és pihenés.

Ha már abban gondolkodom, mi lett volna még jó benne, az ilyen köteteket mindig fel tudja dobni némi kép melléklet. Talán nem véletlen, hogy azok a részek tetszettek jobban, amelyeket láttam magam előtt élőben is.

De összességében nem volt rossz élmény a kötet, csak lehetett volna jobb is.

Perrottet: Ókori vakáció - Mint memoár: 65% érdekes felépítés, de eléggé személytelen lett a személyes út ellenére is.

Szubjektíven: 55% sok érdekes dolog van benne, de csak akkor tetszett, ha jártam ott én is.