Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Barlog: God of War

God of War 4.

2020. május 23. - BBerni86

Vikinges, életért küzdő, mitikus lényekkel szembeszálló.

Kratosz maga mögött hagyta a görög istenek világát és földjét is. Kapott még egy esélyt, hogy boldog legyen. A szerelmével költözött, fiuk született. Ám Faye halálával Kratosz magára marad, már csak Atreusz maradt neki, aki felé képtelen kimutatni a szeretetét, így inkább kemény harcosnak igyekszik nevelni a fiút. Békés életük egy támadás dúlja fel, és menekülniük kell. A viking istenek eredtek a 5_23god_of_war.jpgnyomukban, és Kratosz retteg tőle, hogy a múltja utoléri őket. Miközben egyre veszélyesebb szörnyetegeken és földeken vágnak keresztül, keresik a megoldást, hogyan tegyék újra biztonságossá a világukat. Nem várt segítőkre bukkannak, és miközben a világok között kalandoznak, Kratosz kénytelen a fiának is elmondani, kik ők és minek születtek. Faye utolsó kívánságát is teljesíteniük kell, és ré kell döbbenjenek, hogy nem csak Kratosz őrzött titkokat magáról.

Az átmenet a különböző ágazatok között napjainkban mindennapos. Képregényekből, regényekből, játékokból – még az olyanokból is, mint a torpedó, a Barbie vagy a Lego cégről nem is beszélve – is filmek készülnek, és a profit nevében egy-egy sikeres figura kikerül minden platformra. A képe ágyneműn, plüssben, McDonald’s menü mellé…

Nem meglepő, hogy a videójátékok is regénybeli feldolgozásokat kapnak. Napjaink játékai többnyire annyira történet központúak, hogy könnyen át lehet őket dolgozni más formátumban is. Az már más kérdés, ezek mennyire sikeresek.

A God of War játékok regényekben is léteznek, ez éppen a legutóbbi kötet. Mivel játszani nem játszottam vele, csak a regényeket olvastam, azonnal lett is egy nagy hiányérzetem. A játék 4 részes, és regény a harmadik alapján nem készült. Így félbemaradt számomra Kratosz és a görög istenek története, és elképzelni sem tudom, hogy lett belőle megint családapa. Mivel a történet önállóan is értelmezhető, ez annyira nem zavaró, csak összességében irritál, hogy valami kimaradt. (Nagy kérés lett volna egy „Ez történt eddig” fejezet?)

Ennél nagyobb baj, hogy a történet maga borzalmas. A görög mitológiával szakít, és áttér a skandináv, viking világra és istenekre. Azokat közel sem annyira ismerem, mint a görögöket, így akár még jó is lehetett volna. Kicsit többet megtudni erről a mitológiáról. Csak éppen még nekem is feltűnt, mennyire nem az eredeti alakokat és történeteket használják, csak szörnyeket és ellenfeleket dobnak oda Kratosz és fia elé.

Maga a történet kerete is kurta-furcsa. Tisztán érezni belőle, hol lehettek a játékban a mentési pontok, mikor volt egy-egy videós rész, majd következett a bunyó. Semmi bajom azzal, ha egy ilyen regény követi a játék cselekményét, de ez a szolgai másolás, amit a játék ismerete nélkül is éreztem, simán kiakasztott. Arról szól az egész, hogy egyik ellenfél után küzdenek a másik ellen, néha akad egy ügyességi feladat és annyi.

Érzelmileg nem sikerült megtölteni a regényt. Kratosz nem lett szimpatikus, és rémisztően sivár az érzelmi élete is. Semmit nem mutat ki, dünnyög magában. Harcosnak kiváló, de se férjnek, se apának nem tudom elképzelni. Egy dolgot sikerült az írónak remekül megragadnia: ahogy nyomorult Atreusz úgy érzi, bármit is csinál, az apjának csak teher és nem is szereti. Ez érzelmileg is benne volt, és át tudtam érezni. Kár, hogy az apa részéről nincs jobban benne, hogy milyen mély érzelmei vannak, csak képtelen ezeket meg is mutatni.

Hiányzott belőle a humor, vagy legalább a jó párbeszédek. Mennek egyik harcból a másikba, egy elég nagy nyitott vég felé. Azt mondanom se kell, mennyire rühelltem a történet végső meglepetését, vagyis Atreusz születésekor kapott viking nevét. (LOKI – komolyan!)

Ez a sorozat, és ez a zárlat nagyon nem jött be regényként. Maradok az Assassins Creed köteteknél – ha minden igaz, a következő azokból is vikinges lesz.

 

Barlog: God of War - Mint fantasy: 25% akciódús, több mitológiát felhasznál, de gyenge cselekménnyel és hőssel.

Szubjektíven: 15% kifejezetten bosszantott, ahogy most a viking mitológiát csavarták ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5015713422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása