Múlt után eredő, hazatérő, nyomozós.

Laura hosszú évekkel korábban maga mögött hagyta a nagynénjét és annak vidéki otthonát is. Ahol az első nagy szerelmet megélte, ahol először csalódott nagyot, és ahol életre szóló sebeket szerzett. Nem is akart visszamenni, még most sem, hogy válik és az élete összeomlóban van. Ám a nagynénje meghal, és rá hagyja a házát. A nő visszamegy, és rádöbben, igazán soha nem tudta elengedni a múltat. Ki okozta igazán a tüzet, amiben ő súlyosan megsérült és a legjobb barátnője meghalt? Mi történt azon a régi nyáron igazából? Laura a múlt nyomába ered, és sok olyan kérdést feltesz, ami régi sebeket tép fel az egykori barátokban, rokonokban. Az asszony viszont esélyt kap, hogy a múlt megismerésével egy tiszta lapot nyisson a jövőre.

Anders de la Motte harmadik története ez, ugyanazon a svéd tájon. Nem teljesen vidék, de majdnem. Egy újabb családi tragédia, amely a résztvevőket hosszú évtizedekre megnyomorította és tönkretette az életüket.

Ez a történet Laura története, aki szerelmes volt és csalódott. Egy kamasz lány, aki nem akarta elengedi Jack szívét, a fiú hiába szakított vele és már mással járt. Egy nyara volt, hogy dögös, nagyvárosi lánynak tűnjön, és visszaszerezze a fiút. Ám a tűz jött, és Laura többszörösen sérült meg: az égés, a fizikai tünetek eltörpültek az mellett, hogy végleg elszakadt az első szerelmétől. Valahol röhejes is, hogy a negyvenes éveiben járó nő még mindig a 16 éves kori szerelmi történetét képtelen feldolgozni.

Ugyan a múltbeli részek, amikor kamaszok és látszólag az a legnagyobb bajuk, hogy a párok változnak, eseménydúsabbak és pergőbbek. Nem annyira sötét a hangulatuk, még szórakoztató elemek is vannak bennük. A jelen lesz az, ami ezeket a részeket elkezdi sötétebbre színezni. Mert mi tudjuk, milyen következményei lettek a kamaszok dolgaiknak, és fokozatosan rá lehet jönni arra is, ki mit rejtegetett. Jól van fel van építve, tetszett, ahogy a jelenből egyre fenyegetőbbé színezte az emlékeket is.

Ugyanakkor már nagyon kezd elegem lenni abból, hogy az ilyen történetekben mennyire maguknak okozzák a szereplők a kínokat. Itt szinte minden elkerülhető lett volna, ha a nagynéni nem akarja annyira megőrizni a titkát, és pár dolgot kimond. Ha legalább a családját nem tartja homályban, Laura sem törik úgy össze, hogy még negyvenesként is a kamaszkora miatt van neki keseredve. (Igen, nekem elég megemészthetetlen, hogy 15 éves korában egy nyári kaland olyan hatással volt rá, hogy öregedő fejjel is ez élete traumája, nem pl. a válása.) Hogy valaki ennyire ne tudjon továbblépni…

A regény végére több nagyobb csavar is érkezik. Jack sorsa, a múltbeli haláleset és a nagynéni halála körüli igazság ok, az megállt. Elő volt készítve, felépítve az egésznek a dinamikája és traumája. Aztán a szerző a végére még egy csavart betett, egy újabb titkot Laura személyéről. Az viszont már tényleg sok volt. Mert az egy olyan titok, amit nem lett volna szabad a nő elől eltitkolni. Legalábbis akkor már nem, amikor mindenkinek nyilvánvaló lett, hogy mennyire több neki Jack egy mostoha unokatestvérnél.

Hangulatos a könyv, de ez a hangulat nagyon nyomott. Szenvednek a szereplők, és a titkaik is nyomasztóak. Egy ponton már fuldokoltam, hogy mindenki milyen sötétséget rejteget a többiek elől.

A nyomozás leginkább beszélgetés és a kis részletek helyrerakása. Fontos a lelki oldal, és Laura lelki útja több tekintetben is. Bár skandináv krimi, hiányzik belőle a szociális mélység, ez inkább egy nőiesebb, érzelgősebb történet.

Talán kissé túl érzelmi oldalról megfogott is az én ízlésvilágomhoz képest.

de la Motte: Pokoli tél – Mint skandináv krimi: 65% szenvedő hős, nyomott hangulat és túl nagy csavar a végén.

Szubjektíven: 55% személyesebb, nőiesebb a történet és a hangnem is. Nem elég megrázó.