Nyomozós, családi konfliktust megoldó, alvilági.

Furcsa haláleset történik, ami annyira érdekes, hogy a halottkém megkeresi az esettel az oknyomozó újságírót, Mikael Blomkvist-et is. Jól tudja, a rendőrségnek nincs meg a kellő ideje és forrása, hogy az eset végére járjon. Egy hajléktalan, ázsiai származású férfi holttestére bukkantak – a testén szenvedéssel teli élet nyomaival. Megmérgezték. De nem tudják ki volt, mi történt vele. Amit kiderítenek, hogy a kormány egyes tagjairól beszélt felháborodottan a parkban. Mikael megkezdi a nyomozást, és egyre jobban bevonja felszívódott barátját, Lisbeth-et is, aki segít neki a férfi személyazonosságának megfejtésében, majd több szál felderítésében is. Az eset valóban rendelkezik politikai vonatkozással, és köze van egy tragikus történethez is, mely évekkel korábban eset meg a Himalájában. Közben Lisbeth halálos harcot vív a testvérével, aki még mindig nem bocsátott meg húgának a múltjukért. Lisbeth is kénytelen átértékelni, amit Camilla szerepéről gondolt eddig.

Soha nem fogjuk megtudni, milyen lehetett volna ez a sorozat, ha az eredeti megalkotója nem hal meg tragikusan fiatalon. Szerintem sokkal sötétebb lenne, egy olyan fertő, amit elolvasol és megrendül az emberiségbe vetett hited. Larsson részei a sorozatban jó értelemben iszonytatóak. Nem véletlenül akkora a sorozat sikere.

De, most azt írom, örüljünk annak, hogy lett folytatás, és megtudhattuk, hogy ér véget Lisbeth és Blomkvist története. Lagercrantz korrekten megoldotta, és más szempontból nem is érzem akkora bajnak, hogy sokkal populárisabb irányba vitte el a regényvilágot. Ez a rész is fogyaszthatóbb, könnyedebb, mint bármelyik a Larsson-kötetek közül.

A történetre megint igaz, hogy kettő az egyben. Az egyik fele Lisbeth múltjának a további rendezése. Az apjával már leszámolt, és Lagercrantz történeteiben a testvérével kell farkasszemet néznie, ami most ér el a tetőpontjára. Lisbeth átgondolja, mennyire a körülményei áldozata Camilla is, és a bosszú helyét valami más veszi át. Tulajdonképpen vadásznak egymásra, és Camilla végső húzása a regényt is eléggé felpörgeti. Ott már kalandos, izgalmas, nem egy múltbeli titok felszínre hozása. A lezárás kell, hogy Lisbeth elkezdhesse élni a jelenét.

A másik Mikael nyomozása, melyben egy himalájai hegymászáson történtek kerülnek teljesen más megvilágításba. A maga módján ez is érdekes, csak nem annyira akciódús, mint ami majd Camilla miatt történik a regény végén. Alapvetően ez lenne az a rész, amin szörnyülködni lehetne, hogy a politika miatt mire nem képesek az emberek. De nincs meg benne ez az erő. Van egy karakter, akit megsajnáltam, de az is mutatja, hogy ez egy más történet, hogy az öngyilkossági kísérlete nem sikerül, és sikerül rendbe tennie az életét, és lesz még belőle boldog ember. Lagercrantz meghagyja nekünk a reményt, hogy a bűnöket meg lehet fizettetni, és van még ennek a világnak remény.

A karaktereket mutatnak fejlődést. Lisbeth tulajdonképpen eljut arra a szintre, hogy képes meggyógyulni, megbocsátani, és leengedi egy-egy ember előtt a páncélját. Ezt akkor is tudom értékelni, ha a szerző borzalmas szerelmi szálakat ír. Se Mikael, se Lisbeth új kapcsolata nem tűnik igazinak. Kicsit olyan, mintha mindketten antiszociálisak lennének, és ők így képzelik a kapcsolatot. Furcsa. De ezen nem fogok panaszkodni, ez nem romantikus regény, ne is legyen az! Mikael szerelmi élete pont jó volt így is, Lisbeth meg amúgy is különleges figura, nála nem lehet normális/hétköznapi a szerelem megélése sem.

Van tehát komor, szenvedő hősünk. Van sötét elemeket felvonultató történet, ami azért nem érfelvágósan depresszív. Van társadalmi üzenet is, ha nem is olyan sötét a helyzet, mint egynémely skandináv krimiben. Lagercrantz szórakoztatóan zárta a Millennium kapuit.

Lagercrantz: A lány, aki kétszer élt - Mint skandináv krimi: 75% jól felépített, izgalmas, és populáris története a karaktereknek.

Szubjektíven: 70% ehhez a sorozathoz hozzátartozik a sötétség, amit most keveselltem.