Rendszerrel szembeszálló, válaszokat kereső, kamaszos.

Leora egy olyan világban nő fel, ahol az ember története a bőrére lesz írva. Születéskor a nevük az első tetoválás, majd ezt követi minden fontos eseményről egy emlékeztető. A haláluk után pedig könyvvé válik a bőrük, melyet a család megkap és emlékezhet rájuk. A lány mindig is tetováló akart lenni, noha a rajzkészségen kívül más adottságai is vannak. Anyjához hasonlóan Leora is olvasó, aki az emberek tetoválásaiból képes kiolvasni az életüket és a jellemüket. Imádott apja halála azonban olyan kérdéseket vet fel, melyek megkérdőjelezik mindazt, amiben eddig hitt. Miért kellett az apja bőrét ellopni? Jól emlékszik, valóban viselte a kitaszítottak jelét? A saját származása titka is felderülni látszik, és a lánynak újra kell gondolnia, ki ő és milyen akar lenni.

Sok tekintetben hagyományos, másokban azért eredeti YA disztópia ez, melyben egy kamasz lány keresi saját magát és vele együtt a világa sorsát is befolyásolni fogja. Volt benne ötlet, de még nem érzem úgy, hogy a zsáner nagyjai között lenne a helye.

Az érdekessége, hogy mi körül forog ez a világ. A tetoválások körül, melyek egyszerre hétköznapi és mágikus jelek. Ugyanúgy rajzolják, kerülnek bőrbe, mint a mi valóságunkban is. Amiben más, ahogy az olvasók képesek kiolvasni őket. Nekik egy virág nem csak egy virágot jelent majd, hanem egy szerelmet vagy egy emléket. Kicsit hiányoltam is innen valami magyarázatot, hátteret, hogy egy hétköznapi tetoválás hogyan lehet egyeseknek mágikus.

Ha már a tetoválásoknál tartunk, valahogy kisszerűnek is éreztem, hogy ebben a világban az a legnagyobb dilemma, hogy kinek mi van a bőrén. Ha van tetoválásod, remek, része vagy a társadalomnak. Ha olyan közösségbe születtél, ahol ez nincs szokásban, már ki is vagy taszítva. Mintha lenne valami oka, hogy ők ne kaphassanak tetoválást. Pedig ugyanúgy tetoválható a bőrük – egyszerűen nem értem, mi a társadalmi megosztottság alapja. Akarsz tetoválást vagy nem? Ennél már csak az olyan karakterek bonyolultabbak, mint Leora tanára. Aki csak tetováltnak álcázza magát, lemosható jelek vannak a bőrén, nem igazi tetoválások. Ugyanúgy része az életnek, jó polgár, vagyis a nem tetováltak nem mások, csak tiszta a bőrük.

Ha példázatnak veszem, és a tetoválást behelyettesítem mondjuk bőrszínre, már más a történet. Akkor ez a rasszizmusról szól, mesés környezetbe, kamaszoknak. Csak éppen sokkal ötletesebb mitológiát vagy különbséget ki lehetett volna ennél találni.

Maga a cselekmény nem túl gyors, lényegében alig történik ténylegesen valami a kötetben, Ez inkább karakterközpontú történet, amiben Leora érzelmi hullámzásai és önkeresése kap szerepet. A lázadása, dühe, bánata, ahogy lassan felnő, és eldönti, milyen szerepe lesz neki ebben a világban. Kamaszregénynek remekül meg is felel így.

Nem egyszer olvasás közben Az emlékek őre jutott eszembe, csak annak sokkal kidolgozottabb világa van és mélyebb mondanivalója. Azt azért nem sütném rá, hogy annak lenne egy bénább olvasata, de több fő mozzanatban vannak hasonlóságok. Már magában az is, ahogy a mintagyereknek számító egyén a munkája révén elkezdi átlátni a rendszer igazi működését és hibáit, és elhatározza magát, hogy a lázadásával a nagyobb jóért cselekszik.

Annak örültem, hogy szerelmi szál nem lett beleerőszakolva. Itt nagyon nem az a lényeg, hogy Leora hogyan lesz boldog. Az ő sorsa most nagyobb dolgok körül forog, hogy pl. Oscar érdekli-e lehetséges párként, vagy valaki más tetszik neki.

A szereplőkkel is az a bajom, ami különben az egész regénnyel. Túl egyszerűek.

Ami viszont tetszett: ahogy az emberi kultúra kincseit megőrizték, és mesékké formálták. Betétként vannak benne ilyen történetek, akár a Bibliából, akár egyiptomi, görög mítoszok.

Lehetőség van benne, majd meglátjuk, a folytatás tud-e élni vele, vagy marad egyszerű.

Broadway: Ink - Mint YA disztópia: 50% vannak benne ötletek, a világa színes, de lassan halad, ismerős.

Szubjektíven: 55% tetszettek az átírt mesék és mitológia, de maga a történet kevés benne.