Varázsvilágos, bosszút álló, hatalmi harcos.

Nahri nem kerülheti el a sorsát, miután védelmezőjével végzett Ali herceg. A gyász letelte után a király hozzákényszeríti az örököséhez, ezzel egyesítve látszólag a két dzsinn törzset. Nahri és Muntadzir kénytelenek megkötni a maguk szövetségét házasokként, noha mindkettejük szíve másért dobog. A lány arra használja a hatalmát, hogy elkezdje jobbá tenni a város minden lakójának életét. Dára nem nyughatott békében, úrnője visszarángatja az életbe. Teljes erejű dzsinnként, szinte szörnyeteggé válva küzd az asszony céljaiért, noha legszívesebben csak a szerelméért menne, és építeni maguknak valamiféle boldogságot. Helyette fegyverré kell válnia, készülve Dévábád ostromára. Ali pedig száműzetésbe kényszerül, ahol egy jobb világot kezd építeni és felfedezi az eddig nem ismert mágiáját. A sors azonban hazaveti őt is, és belekeveri a hatalmi játszmák és árulások világába.

Nem véletlen, hogy népszerű lett ez a fantasy sorozat. Nagyszabású, mondhatni epikus a cselekménye. Mi több, miközben ez a kötet remekül folytatja az előző rész eseményeit, kicsit más is.

Korábban kalandos volt, ahol Nahri felfedezi az örökségét, és a dzsinnek világát. Ahol kezdetektől hatalmi játszmája bábujaként mozgatja a király, akinek családja Nahri családját lökte ki az uralomból. Ez a rész a politika és ármányok világába vezet bele még jobban.

Minden szereplő a politika sakkjátszmának egyik bábuja, bár Ali és Nahri nagyon küzdenek azért, hogy ne mások mozgassák őket, hanem a saját döntéseik hozhassák meg. Chakraborty egyre inkább mélyíti a viszály és a játszmák gyökereit: fokozatosan egyre többet fed fel abból, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet, a múltban ki mit követett el a másik ellen. Így a jelen harcai a trónért elkezdenek túlmutatni magukon: ez egy hosszú történet végjátszmája, ami már évszázadok óta tart.

Dára eddig tevékeny hős volt, most inkább szolgai szerepbe kényszerül. Vannak az ő fejezetiben látványos harcok, mágikus küzdelmek, de amivel legjobban le tudott kötni, most nem ez volt. Dára eljut egy olyan következtetésig, hogy bármit tesz is, rá az úrnője és a családja mindig is fegyverként, nem dzsinnként fog tekinteni. Rádöbben arra, hogy bár ő a halálos fegyver, az egyik legnagyobb harcos, a háború és a gyűlölet így soha nem érhet véget, és mindenki a vesztébe rohan. Mi bosszút állunk, legközelebb rajtunk ütnek a túlélők. Készülünk, visszavágunk, hogy aztán az ellenségeink tegyék ugyanezt. Roppantul várom is, hogy mihez kezd ezzel a felismeréssel a későbbiekben.

De ez a regény legfőbb mondanivalója is. Bemutatja, milyen pokol a háború, és a gyűlölet hogyan öröklődik generációról generációra, lehetetlenné téve a békét és a megbocsátást. Ugyan a szereplők dzsinnek, mágikus képességeik vannak, de ebben a tekintetben nagyon emberiek. Mintha Chakraborty az emberiségre is kimondaná az ítéletet.

A karakterek fejlődnek, a viszonyaik egyre bonyolultabbak. Messze nem romantikus regény, de fontosak az érzelmi kérdések is benne. Nem ez az elsődleges, de érdekel, a végére az egyes szereplők ki mellett kötnek ki. Itt senki nem hallgathat csak a szívére, változnak az érzéseik, és élveztem is, hogy nincsenek a nagy nyálregényes örökké tartó, heves szerelmei, melyek első látásra születnek.

Ha a szereplők konfliktusait és mozgatórugóit vizsgáljuk, még feltűnőbb, mennyire összetett ez a világ. Ahogy a szövetségek és viszályok alakulnak, az sokszor nincs összhangban egymással, és nagyon bonyolult helyzeteket teremt. Nézzük csak Nahri helyzetét! A király a szövetségese, akivel közösen kihasználják egymást. Mégsem állnak egymás oldalán, az csak látszat. Politikai és személyes konfliktus is van közöttük: a férfi belekényszerítette a lányt egy nem kívánt házasságba. Valósággal bebörtönözi. Igazából mást akarnak a dzsinnek világának. Olyasmikről már nem is beszélve, hogy mit tett a férfi Nahri családjával és tesz velük most is... Nahri és a férje. Látszólag ez is egy szövetség, de már abba bele lehet törni a fogunk, hogy személyes szinten értsük, mi van közöttük. Mindketten másba szerelemesek, de házasok. Nem is csak névlegesen - ha szerelmi jeleneteket hála égnek nem is kapunk, utal rá a szerző, hogy van köztük szexualitás. Hol közelednek egymás felé politikailag, hol csak elviselik egymást. Egyértelműen nem szövetségesek, de nem is ellenfelek. Nahri és Dára. Érzelmi oldalon egy térfélen vannak, szeretik egymást. De a politika nagyon keményen közéjük áll: Dára a nő anyjának katonája, mondhatni, a fegyvere. Olyan dolgokat is megtesz, amelyek miatt a szerelme dzsinnként/férfiként is kevesebbnek látja. Így a politikai konfliktus egyre személyesebbé is válik. Végül, Nahri és Ali. Barátok, akik árulók lettek. De most közelednek egymás felé, ők meg a politika miatt. Egyet akarnak. Fel is dobta Chakraborty a labdát, hogy mik lesznek még ők egymásnak. Már csak ezért is várom a folytatást.

De ez csak egy karakter a sok közül. Chakraborty alaposan felépít minden szereplőt, és összetett viszonyok között mozgatja őket. Még csak azt sem lehet egyszerűen eldönteni, hogy ki a jó és a rossz. Attól függ, melyik konfliktusrendszerben vizsgáljuk.

A regény első fele tele van politikával, és Chakraborty mellette elkezd magyarázatokat is adni a szereplők motivációiról, a dzsinnek történelméről. Ezt talán nehezebb kicsit olvasni, de a végére olyan mágikus és kalandos események indulnak be, hogy csak úgy faltam a fejezeteket. A vége is… mikor is jön a folytatás?

Ha már emlegetem a trilógia végét, érdemes egy pillanatra a borítónál is megállni. Az Agave nagyon tudatosan építi fel a sorozat külső design-ját is. Dévábád-trilógia, vagyis a dzsinnek fővárosa van kiemelve, ami egyszerre jelent egy másik, egzotikus világot és egy nagyvárost. Az első rész külleme nagyon tetszett, a Rézkirályság már egy fokkal kevésbé. Mennyit nézegettem a város előtti kék fényt, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy nekem inkább a sci-fik/ufók vonósugara jut róla eszembe. De itt is ott a város tematika, és valami európaitól eltérő hangulat. Már leleplezte a kiadó a végének a borítóját is, marad ugyanez az irány. A város. Látványosa, monumentálisan, színesen. Nem vagyok biztos még benne, hogy ez jól esik a szememnek. Valamiért az indiai világot inkább érzem benne, mint a regény arabos környezetét. Ettől függetlenül a koncepció remek, értékelem is, csak a megjelenésig még barátkozom a teljes tematikával.

Összefoglalva, amiért szeretem ezt a regényt: lenyűgöző, milyen összetett a világa és a benne szereplő karakterek sokszínűsége. Bár a regény végén jobban tetszettek a mozgalmasabb események, a tényleges harcok és csaták, nagyon tudtam értékelni azt is, hogy politikában mi van benne. Az ármányok, a hatalmi játszmák szövedéke is összetett és másképpen izgalmas, mint a regény vége. Chakraborty jó világépítő, és az, ahogy Dévábád politikai összetettségét megragadta, másképpen tudott tetszeni, mint a pörgősebb küzdelmek. Mondhatni, kivétel nélkül megszerettette velem a szereplőit, mert mindenki összetett annyira, hogy találtam bennük valamit, amivel tudtam azonosulni. Dárában, ahogy átlátja a saját szerepét, és a legnagyobb harcos létére rádöbben, micsoda fertő a háború. Talán ő volt az, aki legjobban mozgatta most az agyam. Mert nála az is érdekes, milyen alakban hozták vissza az életbe - nekem az kell, amikor a karaktert a cselekmény is megtámogatja, ténylegesen történnek vele dolgok, nem mint Nahri esetében, aki csak a végén válik úgymond aktívvá. Ebben a regényben tehát szeretem, hogy egymaga képviseli a jó világépítést, a mozgalmas cselekményt - leginkább a kötet végére, az első fele azért inkább világépítő - és a karakterek is fejlődnek, izgalmasak. A végéről nem is beszélve... pont annyira nyitott, hogy akarjam folytatni a sztorit.

Méltó folytatása a kezdésnek, összetett fantasy, aminek már várom is a záró akkordját.

Chakraborty: Rézkirályság - Mint fantasy: 90% gondos világépítés, fejlődő karakterek és meglepően ármányos történet.

Szubjektíven: 75% a végére nagyon belelendült, és izgalmas, de a sok politika korábban…