Fülszöveg: 

Az urak kackiás bajuszt és keménykalapot viselnek; a hölgyek fűzőt, szoknyát, alsószoknyát és gombos csizmát. Mostanra már csillogó automobilok pöfögnek a fiákerek mellett a nagy körutakon a Haussmann-épületek árnyékában. Ám ez mégsem egészen az a Párizs, ahogyan mi emlékszünk rá a boldog békeidőkből: az Eiffel-tornyot bűvös fehér fából ácsolták, a Szajnában szirének lubickolnak, manók bújócskáznak a vincennes-i erdőben, szárnyas macskák diskurálnak a filozófiáról és egy metróvonal vezet egyenesen a Tündérvilágba.

Louis Denizart Hippolyte Griffont, az Azúr Mágusrend tagja egy gyilkosságsorozatba keveredik, miközben épp megbűvölt tárgyak illegális kereskedelmének ügyében nyomoz. Szinte elpusztíthatatlan, életre kelt vízköpőkkel és egy nagyhatalmú mágussal a nyomában, Griffont kénytelen Isabel de Saint-Gil, egy renegát tündér segítségéhez folyamodni, akit legnagyobb sajnálatára túlságosan is jól ismer…

Üdvözlünk A Csodák Párizsában!

Szerintem: 

Ezzel a kötettel találtam egy újabb olyan könyvet, amelynek nagyon szerettem a

világát. Sokkal több minden tetszett benne, de az nagyon elkapott, hogy milyen környezetbe van beleképzelve a történet.

Nem viszi túlzásba a világépítést, mégis frappánsan és érthetően elmondja, hogyan jött létre ez az alternatíva. A tündérek világa, vele a varázs közeledett az emberi felé és vannak átjárók. Így aztán vannak mágusok, unikornisok, beszélő fák és szárnyas macskák is az emberi világban. Egyes helyeken erősebb a kapocs, a legerősebb Párizsban.
Még nagyon sok mindent lehet mesélni, de megkapjuk az alapokat. Melyik világot mi jellemzi, kik uralkodnak, hogyan hat a mágia itt és ott. Mivel sorozat, én előre is várom, hogyan és mivel lesznek ezek bővítve.

A cselekmény több szálon indult, aztán szépen elkezdi őket egybefűzni. Megismerünk egy nagyon ügyes kalandort, aki nő létére olyan megbízásokat teljesít, amire mást nem mernek küldeni. Mivel a legutóbbi munkáját nem fizetik meg, a megbízó széfét kiüríti, nem is sejtve, ezzel milyen ellenfeleket szabadít magára. Vele párhuzamosan egy szórakozott, de nagyon tehetséges mágus mindennapjaiba is betekintést nyerünk, aki csak egy könyvet kölcsönzött ki egy barátnak, mire ő is életveszélybe kerül. A két történet persze összefügg, ahogy a két főhős sem ismeretlen egymásnak. Ennél többet erről nem írok, mert meglepetés volt, hogy kik ők. Ezt nem rontom el előre senkinek.

Nyomoznak, menekülnek, varázsolnak, segítőket találnak és harcolnak. Több helyszínre el is mennek. Sok a mágia, de a mítoszok és a történelem világa is előkerül. Sokszínű, változatos ez a könyv, ami szépen húzza össze a szálakat, és ad meglepetéseket folyamatosan. Van, amit azért ki lehet előre találni – a bárónő személyével kapcsolatban pl. már a borító súg. Feltűnt a füle?

Szerettem az eredeti kis ötleteit, mint a tündérmacskákat. Valahol poén, hogy az Emily Wilde-sorozat is éppen tündérmacskákkal lepett meg, de teljesen mások ezek a macskák, mint az ott látottak. Karakterük van, más a külcsínük és a képességeik. Griffont példányának még humora is van, kellemes színezetet adva a jeleneteinek.

A szereplőkkel való játék viszont minimális. Majdnem mesékből merítetten fekete-fehérek a jellemek. Csak az árnyal, hogy a hatalomban levők korruptabbak és ahogy lenni szokott, ott sok a stikli. Ha a tündér- és a boszorkánykirálynőt egymás mellé teszem, nem lehet azt mondani, hogy az egyik fehér, a másik fekete. Ok, a Fekete Királynő elcsábította az ikre férjét, ármánykodott, de a testvére is tett kétes dolgokat. Pl. az unikornisokat beletrükközte egy háborúba, amiben semlegesek akartak lenni, egy nagy hazugsággal.
Sokakat megkedveltem benne. Jó a kémia a főszereplők között, kifejezetten szórakoztatóan tudják egymást idegesíteni. Mindkettőnek megvannak a maguk erényei és karakán segítőket is kaptak.

Filmszerű. látványos, sok párbeszéddel és egy olyan beszédstílussal a szereplők részéről, ami a történelmi regények világát is megidézi.

Bár varázsfából az Eiffel-tornyot nagyon nehezen képzelem magam elé, a regényt és a jeleneteit annál könnyebben. Ha kiadják a folytatást, én beszerzem és el is olvasom.

Jut eszembe – van a kötet végén egy ajándék novella is. Verne és Nemo kapitány előtt tisztelgés. Mosolygós, jópofa, kisebb tétekkel és tisztelettel Verne előtt. Azért önmagában nem lelkesednék ennyire, sokkal egyszerűbb és veszélytelenebb a megoldása, de nagyon hangulatos darab.

Idézet: 

Az élet egy olyan tragédia, Griffont, amiben néha szabad nevetni is egy kicsit.