Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével

Így neveld a sárkányodat 12.

2020. július 01. - BBerni86

Háborús, jóslatot beteljesítő, sárkányos, kalandos.

Hablaty hű sárkányai mellett tér magához, de a sérülése összetettek. Nem csak egy kémsárkány fogai dagadnak a karjába szúrottan, elárulva a helyét és mérgezve őt, de az emlékeit is elvesztette. Az idős sárkány rágja a szájába, hogy ő a megjövendölt fiú, akinek királynak kell lennie és le kell számolnia Ádáz Alvin legújabb mesterkedésével. Hablaty belevág az útba, és be is jut a szigetre. Fogatlan megpillantása után már tudja, kiért és 7_1igy_harcolj_egy_sarkany.jpgmiért kell harcolnia. Az első lépés bizonyítani, hogy ő az igazi örökös, nem Alvin, aki az ereklyéket is ellopta tőle. De ez még mindig kevés. Egy királynak maga mellé kell állítani a népét, és akkor gondolkodhat a sárkánylázadás lezárásán. De milyen hangot találhat egy tengeri sárkánnyal, akit évtizedekre elzártak, és Hablaty egyik őse ölte meg a szeretett gazdáját?

A sokadik kötettel véget ért az Így neveld a sárkányodat sorozat. Cowell nem aprózta el, hősünknek 10 elveszett és mitikus tárgyat kellett összegyűjtenie, majd egyszerre kellene megszereznie a trónt és véget vetnie a sárkányok lázadásának.

Most látszik, hogy milyen logika volt a kötetek mögött. Sokáig úgy tűnt, hogy nincsenek is összefüggések, csak Hablaty keveredik az egyik rémes helyzetből a másikba. Voltak visszatérő karakterek, egyre többet megismerhettünk a sárkányok közül. Jót tett neki az átívelés, így lehetett a végére mindent összefog és utólag kicsit összehozni az összes korábbi részt, mintha nem is külön részek lettek volna, hanem egy nagy történet darabkái.

Ez a nagy összefűzés azonban elvette a történet nagyobb felét. Így is vannak események, kisebb kalandok, de sokkal kevesebb, mint az előző részekben. Inkább nagy beszélgetések és felismerések voltak nagy csaták vagy ravasz ötletek helyett.

Volt olyan meglepetés is, amivel sikerült meglepnie a szerzőnek. Kiderül egy titok Alvin és vele Halvér múltjából. Valahol nagy mese ez a vonal, de ok, mivel ez egy meseregény, belefért. Plusz, az írónő ebből is le tudta húzni a tanulságokat. Nem választhatjuk meg, hova születünk, de aztán lehetőség lesz a saját, széles értelemben vett családunk létrehozására. Kik leszünk, kikkel akarunk lenni – nem kell annak meghatároznia, hogy hova dobott le a golyó.

Más abban is a történet, hogy most nem ismerünk meg újabb sárkányfajokat. Nekem mondjuk nem is hiányzott, így is több fajt talált ki a szerző a korábbi részekben, mint amit fejben lehet tartani. A kis ismétlések, a visszatérő fajok és karakterek éppen elegendőek voltak.

A világa éppen eléggé kerek és jól kitalált volt így is – bár nem bírom nem megjegyezni, hogy akár egy ifjúsági sorozat indulhatna onnan, ahol ez a gyerekkönyv véget ér. Hablaty gyerekkora itt ért véget, de amennyit elejt a későbbiekből, lesz még kalandja bőven. De rendben, Cowell gyerekkönyvekben utazik, és annak itt valóban vége.

A szereplők már nem fejlődnek, az különben sem volt erőssége a sorozatnak. Viszont, a gyereknevelés nagyon is megvalósul. Jobban is, mint kellett volna. Hablaty pontokba szedve kilistázza, melyik kalandjának mi a tanulsága. Így a végére összeáll egy jó tanács lista, ami egyértelműen a gyerek olvasóknak van szánva. Ráadásul még meg is van ismételve párszor, hogy biztosan mindenki felfogja.

A kiadó ugyanazt a stílust követte, amit eddig is. Ami azt jelenti, hogy illusztrált a kötet. A szokásosnál azonban több a grafika. Az emberi alakok ugyanolyanok, mint eddig is. (Még most sem tetszenek az arcok.) Ám most vannak oldalas, kétoldalas képek is. Akad egy-egy olyan is, ami már szinte szép is. Csak éppen olyan éreztem volt, mintha ezzel akarták volna az oldalszámot és vele a kötet árát is növelni.

A DreamWorks meséhez most sincs köze, bár azért a végében van némi hasonlóság. Másként, de jó ez az eredeti meseregény is.

 

Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével – Mint gyerekkönyv: 75% korrekt zárása a történetnek, de a kötet cseppet túl van írva.

Szubjektíven: 70% bírtam a sárkányokat, ahogy a szálak összeérnek, a rajzok is elmentek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8615975390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása