Megtorlós, népszerűségért küzdő, kamaszos, bizonyító.

Coriolanus Snow egy nagymúltú, gazdag panemi család sarja. A körzetek lázadása, a háború azonban a szegénységbe lökte a 3 családtagot, akik még élnek: a nagyanyát, a fiút és az unokanővérét. Az egyetlen esélyük, hogy Coriolanus bizonyít az Akadémián, és elég díjat kap, hogy továbbtanulhasson. Addig is a család mindent megtesz, hogy fenntartsák a látszatot és megőrizzék a család hírnevét. Coriolanus azt a feladatot is komolyan veszi, amikor az Éhezők Viadala egyik mentorának nevezik ki. Az már kevésbé tetszik neki, hogy a legszegényebb és esélytelen körzet, a 12. lány versenyzője lesz az övé. Lucy azonban ért az emberek nyelvén, már a sorsoláson felhívja magára a figyelmet, és a fiú meglátja az esélyt, hogy ebből is győzelmet hozzon ki. Arra azonban nincs felkészülve, hogy Lucy belőle milyen érzéseket vált ki, és a viadal után el kell döntenie, milyen útra lépjen.

Ma egyre nehezebb elengedni egy sikeres történetet. Kitalálnak valamit, hogy lehessen folytatni. Van, ahol létrehoznak egy alternatív idősíkot, és minden teljesen más lehet, mint az X-Men esetében. Divat az is, hogy veszik az előzményeket, és azok kapnak külön történeteket. Ezt az utat választotta Suzanne Collins, aki visszaviszi az olvasókat Panem jövőbeli, sötét világába.

Az ötlet az, hogy most csavar egy nagyot a nézőponton. Már nem a viadal résztvevőit követjük nyomon, és nem az a regény tetőpontja, hogy mi történik az élet-halál játszma közepette. A hátteret mutatja meg, azokat, akik ezt az egészet üzemeltetik. A hogyan és a miért kérdésekre kezd el választ adni.

Nagyon tudtam élvezni, hogy a 10. viadal idején ez még nagyon más játék, mint a sikersorozat világában. Itt kezdik el felvetni az ötletet, hogy népszerűsíteni kell és megváltoztatni. Látjuk a folyamatot, ahogy az ismerős elemek megszületnek, felmerül az ötletük. A 10. viadal újítása a mentorálás, de itt még nem korábbi nyertesek, hanem Panem fiatal reménységei állnak a versenyzők mellé. Itt van az első interjú a tévében, és most kezdik el összerakni a szavazás rendszerét, ahogy ajándékot lehet küldeni a versenyzőknek.

Tetszett az is, hogy Coriolanus jellemébe jobban beleláthatunk. Senki nem születik gonosztevőnek, ő sem volt az. Sejanus alakját leszámítva talán Coriolanus az egyik legszerethetőbb figura a regényben. Igen, sikeres akar lenni és ügyeskedik, de még van szíve. Azt is le merem írni, hogy nagyon egyezik a jelleme Katniss alakjával. Mindketten megszállottak, és küzdenek azért, amiben hisznek. Csak éppen másért küzdenek: ami Katniss számára a húga életben és biztonságban tartása, az Coriolanus számára a családja nevének megőrzése, majd a hatalom. (Tigris különben A kiválasztottban is feltűnő Tigris lehet?)

Tetszettek az olyan kis utalások, mint a dalok – ha a szövegüket sokaltam is a regényben. Itt születnek meg, és nagyon sok visszaköszön később. Így már kicsit érthetőbb, miért nem bízott Snow elnökként soha a 12. körzet versenyzőjében. Katniss túl sok mindennel idézte fel Lucy alakját: a dalok, a pimaszsága, ahogy ki tudta játszani a rendszert.

Nem magát a disztópia részleteit kapjuk meg részletesebben, hanem a későbbiek indoklását. Miért olyan fontos a viadal? Collins most érvrendszert ad, miért úgy vezette az államot Snow elnökként, ahogy látjuk a trilógiában.

Ami miatt azonban nem éri el a korábbiak szintjét a kötet, hogy ebben nincs akció. Érdekes a külső szempont, de kevesebb az aktív cselekmény. Túl van írva is, itt nem egyszer éreztem felesleges körök futását. Szinte a teljes békeőri szolgálat értelmetlen. Ott kellene bemutatni, ahogy Coriolanus jelleme végleg kiforr, utat választ. Nem éreztem hitelesnek.

De annyira megfogott, hogy olvasnám tovább is. Egy antihős sorozat, út az elnökség felé.

Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája – Mint YA disztópia: 55% van benne változtatás, jól megfogott a két főszereplő. De túlírt is.

Szubjektíven: 70% látok benne lehetőséget, érdekes volt más oldalról nézni a viadalt, Snowt.