Új tájakat felfedező, jövővel szembenéző.

Joshua élete újabb fordulatot vett. A felesége elidegenedett tőle, és a fiát is elvitte magával. Nem értette meg, Joshua miért marad a katasztrófát elszenvedett világban, és menti az embereket, amikor a családjával is lehetne, őket is biztonságba kellene helyeznie. Lobszang is újra az életébe lép, egy újabb kéréssel. Ahogy pár éve a trollokat mentették meg, most az emberiség jövőjét kellene. Egyes gyermekek többek már, mint a szüleik. A Következők veszélyesen okosak, mellettük az átlagember olyan, mint egy majom. A vezetők félnek tőle, hogy az új nemzedék istenné vagy rabszolgatartóvá nőni ki magát, és megsemmisítenék őket. Sally az apjával indul közben új kalandra: az átlépő feltalálója a fejébe vette, hogy felmegy a Marsra és kideríteni, létezik-e a Hosszú Mars. Onnan azonban nem lesz egyszerű feladat hazajutni, nem is sikerül mindenkinek.

Van az a pont, amikor egy sorozat aktuális része nem érthető, csak ha az ember tisztában van az előzményekkel. Most érzem úgy, hogy a Hosszú Föld a 3. kötetével elérkezett erre a szintre. Nem mintha sok cselekményszál lenne, amit ne lehetne átlátni: Joshua született ugró, aki segített feltérképezni a Hosszú Földet, barátságot kötött a világ sorsát elrendező MI-vel, aki a Lobszang névre hallgat, majd segített egy háborút megakadályozni, és nem lett fajirtás sem: a trollok ugyanis kellenek az egyensúly fenntartásához. Ennyi volt 2 kötet.

Ami viszont már szövevényes, és kellenek az előzmények: a világ rendszere és működése. Meg sem próbálom elmagyarázni, hogy működik az átlépés, és milyen leheletnyi, mégis meghatározó különbségek vannak a Földek között, és hogyan vannak összeköttetve. A regényt olvasva egyszerűnek tűnik, de ahogy össze akarom foglalni, rájövök, hogy ez bonyolultabb rendszer, mint gondolnám. Most a Marssal is bővül a kör, és így már tényleg csak akkor lehet tartani a lépést, ha megvannak az előismeretek, mert folyamatosan észben kell tartani, mi a Mars és a Föld Hosszú verzióinak a sajátossága.

Talán ebből érezni, hogy a világépítésben továbbra is remek kötetről beszélünk. Bővítik még mindig az univerzumot, és a Marson azért kalandok is akadnak. Még mindig nem kalandregény szinten, de már mást is csináltak ott, nem csak beszélgettek.

Joshua szála viszont továbbra is inkább elméleti, mint eseménydús. Azt a kérdést veti fel, amit szerintem az X-Men is. Egyrészt, az ember azon jellemzőjét, hogy nem tűri a faj az eltéréseket. Ha valaki eltér az átlagtól, az üldöztetéssel fog szembesülni. Ha ráadásul fenyegetve érzi a többség miatta magát, már a kiirtás is napirendi pont lesz. Akkor is, ha az emberiség következő fejlődési szakaszáról beszélünk.

Az azért zavart egy cseppet, hogy ez ugyanaz a probléma, ami a trollok kapcsán is felmerült. Valaki más, mint mi: irtsuk ki! Az értelem vajon képes lehet az ösztönökön felülkerekedni? Még az eredmény is majdnem ugyanaz, mint a Hosszú háború végén.

A karakterek ugyanolyanok, mint eddig is. Sally esetében ez annyira nem zavart, mert nem tudok szimpatizálni a karakterrel. Joshua viszont kedvenc is lehetne, ha fejlődne, vagy több színt találnék benne. Jó ember, belevág a küldetésekbe is, de miért? Mi motiválja? Hiányzik az a lépcsőfok is, hogy abból az emberből, akinek a családja volt a legfontosabb, hogy lett az egyedül maradt Joshua? Valahol értem, nem fértek bele a cselekménybe, így letűntek a színről. Az meg nemes, hogy mások segítségéért személyes áldozatokat hoz.

Hiába, ez a világépítés továbbra sem fekszik nekem, ha könnyen is olvasom a szöveget, van húzása. Több kaland, humor, de még érzelmek is kellenének bele – nekem legalábbis.

Azért az már érdekel, mire megy ki az egész sorozat, mi lesz a végső üzenet. Még két rész van vissza, féltávon túljutottunk…

Pratchett & Baxter: A Hosszú Mars – Mint sci-fi: 60% világépítésből jeles, valamivel több a cselekmény, más viszont ismétlődik.

Szubjektíven: 40% tudtam értékelni némely marsi kalandot, de idézte a Hosszú háborút is.