Megszállottas, életért küzdő, fogságba ejtő.

Ferdinand szürke és unalmas életet él. Miután megárvult, nagynénje vette magához, aki együtt nevelte fel fogyatékos lányával. Eljár a hivatalba dolgozni, és kedvtelve figyeli, a környékbeli Miranda hogyan nő bájos kamaszból szép fiatal nővé. Soha, megszólítani sem meri, és amikor a lány egyetemre megy, esélye sincs többé. Ám Ferdinand nagy összeget nyer a totón, és ez több kaput is kinyit előtte. Londonba költöznek, és a nénje hamarosan szeretne a rokonaihoz utazni Ausztráliába, amit Ferdinand ki is fizet neki. Ő maga vidéki házat vesz, aminek van egy eldugott pincéje. Mi történne, ha Mirandát ide hozná? A lány képes lenne megszeretni őt? Az ötletet hamarosan tettek is követik, és a lány a pince foglya lesz. Boldog attól, hogy begyűjtötte, mint egy ritka pillangót. Miranda pedig nagyon menekülni akar, és ezért egyre több mindenre áll készen.

A zsánerében már klasszikusnak számít ez a regény. Az egyik első pszicho thriller volt, amely ilyen mélyre vezetett egy beteg elmébe. Ma már tucatnyi hasonló létezik, és népszerű lett a zsáner, de ez a történet a maga idejében új volt.

A durva az, hogy még ma is megállja a helyét, hiába telt el közel 60 év a megjelenése óta. Igen, abba bele lehet menni, hogy ma már mások a technikai feltételek, és ilyen nyomtalanul és lekövethetetlenül nem lehet egy emberrablást összehozni, de pszichésen még mindig hiteles és izgalmas ez a regény.

A történet első fele Ferdinandé, aki elég szánalmas egy figura. Jelentéktelen, szürke alak, akinek a pénznyeremény ad lehetőségeket. A nénjét hamar megutáltam, nagyon érezni az elbeszélésből, hogy igazából nem Ferdinand sorsa izgatja, hanem a pénzé. Amíg a férfinak nincs senkije, ő és a nyomorék lánya az egyetlen örökösei. Abban is érzek valami visszataszítót, hogy azt mondja, nem kell a pénz, noha csak azt lesi, mennyit és mikor kap. Ha hősünk hagyományosabb rosszfiú lenne, első körben a nagynéni menne a pincébe nem éppen üdülni, de ez nem az a sztori.

Ferdinand igazából nem rossz ember, csak folyamatosan torzul a világképe és az élete. Ahogy Mirandát elrabolja, romantikus történetet gyárt fejben. Mentségei vannak, tervei. Fowles pontosan megrajzolja, mit és miért csinál. Képet ad egy torz elméről, és nem szörnyeteget teremt. Még szánni is lehetett a férfit, miközben egyértelműen rossz, amit csinál.

A második részben Miranda naplójából mindent a lány szemszögéből követhetünk nyomon. A kettő együtt alkot egységet, és jól ellenpontozzák is egymást. Csak az zavart, de nagyon, hogy Miranda itt teszi helyre magában, hogy egy idősebb művész ismerőse felé milyen érzelmek fűzik. Annyira nem tudott érdekelni, hogy miközben el van rabolva, szökési terveket gyárt, még azon is elmélkedik, hogy szerelmes-e, vállalja-e fel az idősebb férfit és legyen a szeretője. Túl sokszor és hosszan kerül elő ez a szál, és rühelltem. Valamennyi kellett, meg kell ismernünk a lányt, és sok tettét jobban értjük a múltja ismeretében, de olyan nonszensz, ahogy ezt a kapcsolatot elemzi magában, miközben az elrablója bármikor rátörhet és borzalmakat tehet vele…

Tényleges cselekmény kevesebb van a történetben, de Miranda és Ferdinand játszmái mégis érdekessé, izgalmassá teszik a történetet. A nagy döntések pedig fejben játszódnak le.

Sima thrillernél több is tud lenni, modern irodalom is. A thriller eseményeken túl ez a könyv művészetről és az emberi fejlődésről is szól. Különösen megkapó, ahogy Miranda a gyűjtők és az alkotók alapvető ellentétén elmélkedik vagy vitatkozik.

Abba már bele se akarok gondolni, milyen ítéletet mond azzal a szerző, hogy pénzzel a szörnyű vágyak is megvalósíthatóak lesznek. Mert a szörny bárkiben ott élhet, mélyen…

Fowles: A lepkegyűjtő - Mint thriller: 90% mindkét oldal hiteles és jól felépített, pszichés látlelet borzalmakkal.

Szubjektíven: 70% jó a váltott szemszög, átélhető a történet, de a lány szerelmi szála - jaj.