Családi, eljegyzős, viszonyos, társadalmi feltörős.

Rhys Winterborne nagyon mélyről küzdötte fel addig magát, hogy már kevesebb nála gazdagabb ember van Angliában. A származása miatt azonban folyamatosan azzal szembesítik, hogy soha nem lehet született nemes. Így fontos neki, hogy lady Helen Ravenel a menyasszonya, egy igazi kékvérű. Amikor a lány sógornője felbontja az eljegyzést, Rhys duplán is sértett. A lány is tetszett neki, a rangja is. Helen azonban a férfié akar lenni, és hölgyhöz nagyon nem méltóan felkeresi a férfit, és kéri, jegyezze el újra. Rhys nem akar megint csalódni, így feltételt szab: Helen ártatlanságát, már most. Ő is meglepődik, amikor a nő beleegyezik. Ám az együtt töltött délután után már nem képes elengedni a nőt, minél gyorsabban el akarja venni. Egymásba szeretnek, de egy családi titok még az útjukba állhat.

Elsőnek, a kapcsolódási pont. Helen annak a grófnak az unokahúga, aki az első részben megörökölte a Ravenel birtokot és címet. Az első rész női főszereplője volt a sógornője, akit nővéreként szeretett is. Az eljegyzés, a pár (Helen és Rhys) megismerkedése is az előző részben volt benne.

Így ez a rész azzal lesz érdekes, hogy már egy nagyon kész helyzetbe csöppenünk bele. Helen vissza akarja csinálni a szakítást, és ezért messze hajlandó elmenni. Én pedig tudtam díjazni, hogy nem a megismerkedéstől kell egy tipikus romantikus regényt végigolvasnom. Itt van egy ötlet, amitől ez más.

Az viszont már kevésbé nyerte el a tetszésem, hogy merre halad ez a kapcsolat. Még egyik sem biztos abban, hogy mit jelent neki a másik, szereti-e, de lefekszenek, és hirtelen ez a nagy szerelem mindkettőnek az életében. Megint az, amitől agyvérzést kapok az ilyen könyvekben. Miért kell ennyire összemosni a szerelmet és a vágyat? Itt konkrétan ki van téve az egyenlőség jel közéjük.

A szex később is visszatérő téma lesz, és kosztümös romantikához képest nagyon erotikus a regény. Néhol már fogtam a fejem, hogy ezek mást se csinálnak, csak alkalmat keressenek, hogy egymásnak eshessenek és esnek is. A mélypont azonban az volt, hogy még a mellékszereplők is megkapják a maguk ágyban töltött idejét. Azért az már… durva.

A cselekmény nem sok, de annyit tudtam díjazni, hogy nem a szokásos, semmiségen összevesző tematika van. Azon már túl vannak, hiszen ez a kötet azzal indít, hogy Helen békül a nagy gesztussal. Helyette egy családi titokra derül fény, ami tiszta szappanopera. Abszolút nem tudtam komolyan venni, és sajnáltam is, hogy itt ez a nagy dilemma.

Helen talán azért nem is tudott szimpatikus lenni, mert kiakasztónak találtam, hogy már előre gyártja magában az elméletet és feszültséget, mi lesz, ha Rhys megtudja a származásáról az igazat. Szegényem nem ismerte fel, hogy már ebben a korban mennyire a látszat a lényeg. A társaságot eddig se foglalkoztatta, ki a biológiai apja. Ravenel nevelte fel, az ő nevét viseli, és még nincsenek bulvár újságírók, akik a családi szennyesben szeretnének turkálni.

Rhys pedig tipikus Kleypas-hős. A Wallflowers sorozatban is volt egy pont ugyanilyen férfi hős, csak Rhys szebb küllemet kapott, mint az ottani üzletember. Férfias, magabiztos, és hősszerelmes. Hiteltelen is, milyen könnyen elfogadja, amikor kiderül, ki Helen apja.

A történelemnek szokás szerint nyoma sincs, így marad az a téma, hogy milyen volt egy korabeli áruház. Kb., mint a Hölgyek öröme, csak nem a Zola, hanem a belőle készített tévésorozat, amit azért romantikusabbra faragtak a regénynél.

Mi is a konklúzió? Nem bírtam a nőt, túl sok a szex és még történelem se akad benne.

Még bőven van az írónőnek könyve, amit nem olvastam, de az is biztos, kell szünet köztük. Nagyon nem az én zsánerem – legalább lenne erősebb a történelem vonal.

Kleypas: Winterborne választottja - Mint történelmi romantikus: 55% kevés történet, a szerelem minden, hol a történelem benne?

Szubjektíven: 45% annyira nem utáltam, mint az első rész után vártam, de ez így kevés.