Múltat kereső, orvosi kísérletes, szektás.

Jonas nem ismerte a biológiai szüleit, amit tudott róluk, az sem késztette arra, hogy meg akarja őket ismerni. Csecsemőként, sebesülten egy bokorban hagyták egy csomó rovar között, egy speciális hámban, amibe a nevét beleírták. Felnőttként az adóhatóságnál dolgozik, és nagyon hamar léptetik elő különleges nyomozónak. A fiatalembernek veszélyes megérzései vannak, mintha tudná, mi fog következni, és mit merre érdemes keresni. Egy magáncég is felfigyel rá, és hamarosan egy izgalmas, jól fizető állásban találja magát, ami kihívás is. Ekkor egy nyomot kap az igazi szülei után, és képtelen ellenállni neki. Kik voltak, miért tették ki? Ahogy követi a nyomokat, egy olyan titokra bukkan, melyben egy különleges szekta az emberiség következő fejlődési fokára akar eljutni.

Skandináv kriminél nem ritka, hogy a beteg szó is előkerül, mint jelző. Bár papíron sokkal véresebb és kegyetlenebb gyilkosságok is előfordulnak más krimikben, az a fajta kegyetlenség és sötétség, ami ezekben a regényekben megvan, egyedi. A lepkefiú is megérdemli a beteg jelzőt, bár nem a szokott értelemben.

A történet két szálon bontakozik ki. A jelenben Jonas keresni kezdi a múltját, és közben szövetségre lép Nellyvel, akit munkaügyben ismert meg, de kiderül, hogy más közös pontjaik is vannak. A lánynak ugyanolyan különös anyajegye/tetoválás nyoma van, mint a fiúnak, egy pillangó a derekán. Neki is hasonlóan élesek a megérzései, mint a fiúnak, ha nem is pont ugyanúgy. Még abban is egyeznek, hogy Nelly szintén kitett gyerek volt, akit nevelőszülők neveltek fel. Szerencsére nem Jonas lesz a lány szerelme szála, hanem a fiú jó barátja, Björne. (Akkor írhatnám igazán, hogy beteg, ha Nelly és Jonas jönnének össze.) Mindez egy sémát ad ki, ami alapján lehet nyomozni, és ők ezt is teszik. Azért nagy segítség, hogy ösztönösen érzik, melyik nyomot kell követni, kivel kell beszélni…

Amit kiderítenek, azt mi a jelen eseményei mellett flashback jelenetekből megismerjük a múltban, ahogy ténylegesen megtörtént. Elég sokáig csak utalások vannak, és direkt nem magyarázza el a szerző, de aztán egyre több részletre fény derül, és mire a fiatalok ott állnak a megoldás előtt, az olvasó már mindent tudni fog.

Itt pedig jön a beteg rész – mert, amit/amiért csináltak, az beteges. Még ha a célkitűzés érthető is, az emberi faj felemelése, ennél nem találtak értelmesebb módszert? Tulajdonképpen a pillangók és az emberek egyfajta keresztezésén dolgoztak, de fel sem akarom fogni, milyen eszközökkel.

A szekta élete is formabontó. Ők különben nem hívják magukat szektának, sokkal inkább tudományos munkát végző közösségnek. Ám, nekem nagyon is szektásak voltak. Egy karizmatikus vezető volt az élen, akinek minden szava parancs lett. Az ő vízióját követték, és minden téren engedtek neki. Tudományban, mindennapi életben, a szexualitásukban is ő volt az Istenük. Minden egyes részlettel egyre jobban szörnyülködtem.

A két rész szépen összeér, csak sajnos eltolódnak az arányok. Az elején Jonas és a nyomozás a hangsúlyos, ami lekötött. Majd a szekta, vagy ha úgy tetszik, genetikai alkímia csoport veszi át a nagyobb teret és az események alakítását, és elvesztett a könyv. Ha az elején érdekesnek is találtam: a módszereik, a tagok és az egésznek a hihetetlensége messze lökött. Leginkább csak a fejem csóváltam a végére, hogy az egyik jelenet durvább, mint a másik.

A végére meg nem jött el egy kis megváltás sem. Zárt, de nem éreztem annak. Üzenetet meg ki sem próbáltam hámozni belőle.

A kezdet ígéretes volt, az eleje még tetszett is, de nem tartott ki végig a figyelmem. Tudományos fantasztikum nyer a krimi felett, ami nem jött be.

Stjernström: A lepkefiú - Mint skandináv krimi: 55% nyomozással egybekötött tudományos fantasztikum – érdekesen.

Szubjektíven: 50% az eleje még tetszett, de a szekta és az elszállt részek nagyon nem.