Nyaralós, rejtély nyomába eredős, vidéki.

Kitti unatkozik, az egyetlen lehetősége a menekülésre a fantáziája. Ám ez is folyton bajba sodorja: mesés történeteit már senki nem hiszi el neki, és a tanárok sem szeretik, hogy órán is képzeleg. Ez a nyár azonban valóban kalandosnak ígérkezik: az anyja Kanadába megy dolgozni és Kitti vele tart. Legalábbis, ezt hiszi. Kénytelen ráébredni, hogy az anyja rokonokhoz akarja küldeni vidékre. Az unalmas, vidéki Cseresznyeliget lesz a nyár helyszíne, nem pedig Kanada. A csalódott lány azonban hamar elfoglaltságot talál magának: állítólag Cseresznyeligetben régen boszorkányok laktak, és Kitti meg akarja találni a varázskönyvük. Közben talán a környékbeli betörő nyomára is ráakad. A szomszéd gyerekek jó segítség lehetnek, és van itt egy titokzatos lány is, aki lehetne a legjobb barátnője.

Amikor sajnálom, hogy már nem tudok úgy olvasni, mint 11-12 évesen. Amikor még több volt bennem a hit és a gyermeki ártatlanság. A mai fejemmel is tudtam szeretni ezt a könyvet, és élvezni a cselekményét, de gyerekként lett volna az igazi.

Ami miatt elsősorban így érzem, hogy nekem már csak nosztalgia, ahogy Kitti tekint a világra. Ő egy álmodozó, egy hívő. Ettől talán naiv is kissé, de neki ez a kora miatt még jól áll. Akkor is, ha ezért nem vesz olyan dolgokat észre, ami nekem elsőre feltűnt. Vegyük csak a kis barátnőjét, akinek összefut az anyjával! Az első gondolatom az volt, hogy ez az asszony igazából – nyugi, nem árulom el! A lényeg, hogy Kitti még tudott hinni neki, és a jót feltételezni az emberekről, míg az én cinikus idősebb énem egyből előrángatta, ki lehet ő a sötét oldalon – naná, hogy nem a mese és a hit nyert. Hanem az én sötétebb ötletem, tényleg az volt az asszony igazán.

Helyes az is, ahogy a gyerekek összehozzák maguknak a kalandokat és a nyomozást. Megint valami olyasmi, amihez hasonló az én gyerekkoromban még volt. Mi is bandáztunk, játszottunk, és megvoltak a magunk ügyei. Csukás István könyveiben is azt szeretem, hogy azokban még lehetnek gyerekek a gyermekek. Játszanak, kalandoznak, gyerekesek. Itt is ez volt meg, és ezt jó volt olvasni.

A történetben van humor is. Jópofa szituációs poénok akadnak, amelyből az volt a kedvencem, hogy Cseresznyeligetben nem csak a gyerekeket kapja el a nyomozás hangulata. A felnőttek is megpróbálnak a betörő nyomára akadni, és amit alkotnak… azon kifejezetten jól szórakoztam.

Család- és gyerekbarát az egész sztori, amiben arra is látunk példát, hogy milyen egy szoros anya-gyerek kapcsolat. Még az is tetszett, hogy miközben Kitti vidéki nyári kalandjai nagyon nosztalgikus hangulatúak, és akár egy anyámtól örökölt gyerekkönyvben is szerepelhetne, az anya – gyerek kapcsolat modernen van megfogva. Jelen lehet lenni, szeretni egymást úgy is, hogy egy óceán választja el a feleket egymástól.

Azt még nem döntöttem el, az mennyire tetszett, hogy nyitva van egy kis csoda esélye is a történet végén. A mágikus realizmusra rá van állva az agyam, azt tudom szeretni, de ez különben annyira valós gyökerű történet, hogy itt inkább egy kicsit irritált a valódi mágiának a lehetősége realitásként.

Ha már az, ami nem tetszett. Ez most csúnya tőlem, de helyenként Kitti nekem már sok volt. Az a fajta, alapvetően szerethető gyerek ő, akiből egy ponton már elég. Nekem sikerült vele eljutnom erre a pontra, de mivel nem egy hosszú regényről beszélünk, annyira nem volt sok, hogy az egész kötettől elvegye a kedvem. Csak kicsit pihentetni kellett.

Mindezzel együtt ez egy nagyon kedves és szerethető, kortalan olvasnivaló, ami felnőttként is jó móka. Csak szerintem gyerekként még jobb lehet…

Wéber: Cseresznyeliget titka - Mint gyerekkönyv: 75% nosztalgikus, a gyerekkort jól felidéző, humoros és kalandos.

Szubjektíven: 60% aranyos és kikapcsoló nyári olvasmánynak ok, de Kitti néha irritált.