Fülszöveg: 

Ébredtél már úgy, hogy azt érezted, minden ugyanolyan, mint előző reggel? Felkelés, reggeli, iskola – mintha az egyhangú napok során megállt volna az idő?
Dáviddal pontosan ez történik. Szerinte csütörtök van. Az anyukája szerint szerda. Majd megismétlődik az előző napja. És megint. És megint. Ráadásul mintha senki más nem venné észre, hogy az örökszerdában ragadtak!
A fiú kétségbeesetten nyomozni kezd: vajon miért történik ez az egész? Rékával, a szomszéd lánnyal hamarosan egy bűnügy kellős közepébe csöppennek, ahol mindenki gyanúsított, akivel találkoztak ezen a bizonyos szerdán – és senkiről sem tudni, hogy igazat mond vagy titkol valamit…

Szerintem: 

Szeretem az időhurkos történeteket – mondjuk, eddig

inkább felnőtteknek, vagy éppen fiataloknak szóló könyvekben/filmekben találkoztam vele, de Wéber Anikó könyvében működik gyerekekkel is.

A történet röviden annyi, hogy Dávid mindig újraéli a szerdákat. Nem érti, de felfigyel arra, hogy nem ő az egyetlen. Az új, szomszédba költözött lány, Réka is ugyanezen megy keresztül. A két gyerek nyomozni kezd, mi történik velük és miért.
Vagyis, nem használja a felnőtteknek szóló filmek kliséit. Ők nem jutnak el oda, hogy amikor nagyon elegük van, csak végeznek magukkal, vagy teljesen elengedik magukat és elkezdenek vadulni. Céltudatosan, az elejétől dolgoznak azon, hogy megértsék és helyretegyék a dolgokat.

A történet kapott krimis elemeket, hiszen figyelik az új embereket, próbálnak rájönni, hogy ki-kicsoda a környezetükben igazából. A történet mitológiáját nem akarom elmesélni, de Wéber kitalált egy keretet, hogy egyes emberek mire képesek az idővel. Ebbe igyekeznek majd a gyerekek beleilleszteni a többieket, és lassan kialakul a minta.
Mi több, még egy környékbeli bűnesetet is megoldanak. Hiszen az egyik család profi csalókból áll, és ők errefelé szedik az áldozataikat. Akaratlanul ez vezet majd oda, hogy az egyik szereplő időt megállító képessége aktiválódik.
Szerettem is, ahogy a részletekből majd összeáll a történet, és a mellékszálak is szépen belesimulnak. Megvan, minek és miért kellett történnie.

Különben ez sorozat alapja is lehetne, de így önmagában is szépen működik. Minden szál szépen el van varrva, megoldódtak az esetek.

A misztikus elemen túl a kiskamaszok világát is szépen hozza. Gyerekként könnyebb azonosulni azzal, hogy mennyire félnek attól, hogy új helyre kerülnek, új iskolát kell kezdeni és valahogy beilleszkedni. Vagy egy hosszú betegség után mennyire várják, hogy visszamehessenek a barátok közé. És sok minden egyetemes is – a gyász felnőttként is fájdalmas, ahogy az újrakezdés sem könnyű, senkinek.

A két gyerek szimpatikus. Barátkozó, kedves, jót akarnak. Komolyabban nincsenek megírva, de a történet nem is igényli. A mellékszereplők kapcsán meg jól eljátszik azzal, ki mit tud, és ki kicsoda igazából. Mert bizony folyik egy rendőrségi ügy is itt, ha idő is, amíg erre rájönnek.

Könnyen követhető, értelmes, olvasmányos. Gyerekkönyvként lehetett volna illusztrált is, de ezen teszem túl magam a legkönnyebben.

Néha talán kényelmesek a megoldásai, és egyes tetteket én jobban súlyoznék, de kiskamasz, kalandos olvasmánynak remek. Az időhurkot én is szerettem.