Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Bendis: Alias – Jessica Jones 1.

2020. augusztus 30. - BBerni86

Magánnyomozós, mélyre merülő, korrupt.

Jessica Jones egykor szuperhős volt, aki jelmezbe öltözötten, a Bosszúállóük oldalán védte az emberiséget. Mára kiábrándult, magányos magánnyomozó lett, aki Luke Cage mellett melegszik, amikor már nagyon nem bírja egyedül. A munkáját azonban el kell végeznie, akkor is, ha már mindent behálóz a korrupció és az átverések sora. 8_30alias.jpgEgy eltűnt testvért kell felkutatnia, akit állítólag egy rossz férfi csábított el otthonról. Jessica a nyomára akad, de döbbenetére a nő boldog párkapcsolatban él, és Jessica rögzítette, ahogy a párja átvedlik, és Amerika Kapitányként küldetésre indul. A nőt megölik, és a nő kezében olyan anyag van, amely tönkre tehetné a Kapitányt. Valaki nagyon rosszban sántikál, és Jessica nem olyan ember, aki ezt hagyja.

Van egy olyan tippem, nem csak én vagyok olyan olvasó, aki a Marvel – Netflix sorozat miatt vette kézbe a képregényt is. Hamar közlöm is: a kettőben csak a főszereplő a közös! A történetnek semmi köze ahhoz, amit a sorozatban láttunk. Ettől még jó, tetszett is, de vissza kell fogni az olyan elvárásokat, hogy jobban elmerüljünk a sorozat világában.

Még nem döntöttem el, az mennyire tetszett a képregényben, hogy nagyon beépítik a Marvel világba. Ugyan Jessica a főszereplő, de ebben a kötetben minden ügy valamiképpen csatlakozott az ismertebb karakterekhez. Kapásból, az első részben az a háttér szándék, hogy lebuktassák Amerika Kapitány civil személyazonosságát. Egyrészt, így könnyen képbe kerülünk, hol helyezkedik el ez a történet a nagyobb univerzumon belül. Ez tetszett. Mégis, kicsit olyan, mintha a nagyok ismertségéből akarnák felépíteni Jessica nevét is. Ez már nem tetszett annyira.

Mondanom se kell, más hősök is felbukkannak, vagy emlegetik őket. Luke Cage szorosan kapcsolódik a hősnőhöz, de már most kezdik építeni a közös történetszálát a Hangyával.

Ami azonban lényegesen más, és egyedivé teszi a történetet és a kötetet, a sok noir elem használata. Már eleve az, hogy Jessica magánnyomozó lett, tipikusan noir. Maga a karakter is illik a noir detektívek sorába, annyi különbséggel, hogy a neme nő. De a magánya, az erkölcsi kódexe, a másik nemhez való viszonya is idézi Hammett világát.

Ez jelenik meg a történet világképében is. Sok a korrupció. Nem az a kérdés, ki a bűnös, hanem, hogy mennyire bűnös. Még a hősök is kapnak árnyékos oldalt – Jessica nyomorúsága ráadásul elég magas fokú, szenved a karakter és ez mélyen át is jön a történetből. Nem véletlenül van olyan kapcsolata az alkohollal, amilyen. Be is ugrott Harry Hole alakja is – mert nem csak a noir, a hősnő miatt a skandináv krimik is eszembe jutottak.

Korrekten felépített a nyomozás, megvannak a maga izgalmai és fordulatai, de egy olyan világban, ahol minden és mindenki bűnös. Elég nyomasztó is olvasni, mert itt nem lehet happy endet várni, legfeljebb a sok rossz megoldás között a kevésbé rosszat lehet felkutatni.

A kötetben van egy második történet is, abban egy szuperhőst nyomoz le Jessica. Valakit, aki állítólag eltűnt, furán viselkedik. De itt nem is a nyomozás volt a lényeg, hanem az illúziók halála és ahogyan be akarjuk csapni magunkat. Annyira hinni akarunk néha, hogy nem vesszük észre, ami a szemünk előtt van. Jessica is ebbe a csapdába esik itt, és az ügy végével még egy illúzióval kevesebb marad a számára.

A képi megjelenéssel még küzdök kicsit. Nem egy ronda képregény, de egy egyedi, az én szememnek fura emberábrázolásokkal. Nem mindig, de helyenként bántotta a szemem.

Azt remélem, mondanom se kell, hogy ez felnőtt képregény. Erőszakkal, szexualitással, káromkodással. Nem csak a történetben, de a grafikusan ábrázolt részek is ilyenek. Vagyis, nem gyerek kezébe való! Folytatása különben van, majd mesélek azokról is.

 

Bendis: Alias – Jessica Jones 1. - Mint képregény: 85% egyedi történet és látványvilág, sok noir elem, és okos történet.

Szubjektíven: 70% a grafika nem igazán tetszett, bár a világhoz és történethez illett.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5216182576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása