Boszorkányos, gyilkos után nyomozós, hátsó szándékokkal teli.

Eve kínos feladatot kap a főnökétől: egy kolléga, egy olyan rendőr ment el szívrohamban, akit sokan szerettek a testületnél, maga Eve is. Ám egy olyan ügybe keveredett, ami miatt felmerült a korrupció gyanúja is. Eve az, akinek tisztáznia kell a történteket. Közben egy hozzá kapcsolódó gyilkossági ügy sem hagyja nyugodni: a nyomozó unokája állítja, hogy a nagyapját egy boszorkány ölte meg, amiért a lány ott merte hagyni a szektájukat. Eve a boszorkányok nyomába ered, hivatalosan is, amikor a lány is rejtélyes körülmények között hal meg. Isis és Selina boszorkányköre nem csak Eve figyelmét kelti fel. A halott rendőr másik unokája, a kamasz és számítógépzseni Jaime is nyomozni kezd a saját szakállára, így a nyomozónőnek rá is vigyáznia kell. Miközben kérdés, mi igaz a mágiából, mi nem.

Külön helyet foglalnak el a szívemben a jól sikerült mágikus realista kötetek. Amikor képtelen vagyok eldönteni, hogy a mágia valódi-e vagy sem. Mert lehet értelmezni a cselekményt így is, úgy is. Az Excalibur-trilógia, a Waverley-kert ezért tetszik annyira.

Ez az Eve Dallas-kötet azért nincs azoknak a szintjén, hiszen a végére pontosan kiderül, mi volt igazi és mi nem, hol vannak az átverések, de nagyon sokáig jól keveri Robb a lapokat. Úgy építi fel mind a két boszorkánykört, hogy ne lehessen egyértelműen eldönteni, hogy van valami természetfeletti hatalmuk is, vagy csak nagyon ügyes svindlerek. Ok, egy sci-fi krimiben azért nem nehéz eldönteni, miben lehet hinni, de a végéig ott van annak a lehetősége, hogy a világ sokkal több lehet, mint amit jelenleg ismerünk belőle.

Ezen felül maga az ügy is tetszett. Eve több szálon, logikusan halad végig a gyanúsítottakon és a lehetséges indítékokon, történéseken. Továbbra is minimális a jövőbeli kor miatti technikai előny, ellenben a személyes beszélgetések és a nyomok sokat számítanak. Szeretem, hogy már nem szólista a nyomozó – van segédje, bevon embereket, például a férjét is.

Itt kell megemlítenem egy új, jópofa karaktert, akiről remélem, még fogunk hallani a sorozatban. Eddig legalábbis ez volt a jellemző: az emberek nem kopnak ki Eve életéből, akik fontosak, visszatérő karakterek lesznek. Így van ez a barátnőjével és annak divattervező barátjával, vagy a pszichológusával.

Jaime is simán van olyan színes egyéniség, lehetőségekkel, hogy szívesen olvasnék még arról, mi lesz vele később. Most éri pár komoly trauma, de megvan az elhivatottsága és a képessége is, hogy komolyabban a csapathoz tartozzon. Roarke is mentorálná, és ez a lehetőség jobban is tetszik most, mint Eve mellé tenné még egy fiatalt, aki rendőr/nyomozó akar lenni.

A fő karakterek ebben a kötetben nem fejlődnek, Eve és Roarke is a szokott formájukat hozzák. Nem tudunk meg róluk semmi újat, viszont a szerelmük olyan hőfokon ég, ami abszolút indokolja, miért romantikus ez a regény a krimi mellett. Már túlzó is, ahogy ezek ketten imádják egymást. Díjaznám is, ha kevesebb erotika lenne a jövőben – nincsenek kényelmet, pornó jellegű szex jelenetek, de nagy eséllyel, ha Eve és Roarke kettesben maradnak, valamiképpen összegabalyodnak. Jobban bejön, amikor többet nyomoznak egymást segítve.

Ennél a résznél újfent érdemes feltenni a kérdést, melyik zsáner hogy áll a szerzőnek, akiről tudjuk, hogy igazából a romantikus regények bestseller szerzője, Nora Roberts. Talán nem meglepő, hogy a fantasy (a boszorkányos vonal, a már említett és a történetben végig lebegtetett mágia lehetősége) nagyon működik, és már korrekt a krimi is. Most a vége is ok, nem légből kapott a gyilkos. A románc túlfűtött. A sci-fi, ami még mindig hibádzik.

Ezt a részt kifejezetten szerettem, és egyre komolyabban is tudom venni a szerzőt, mint krimi bestseller gyáros. Csak így tovább!

Robb: Halálos szertartás - Mint krimi: 80% jól keveri a misztikumot a realitásokkal, erős a szenvedély faktor is.

Szubjektíven: 85% jópofák a karakterei, tetszett az ügy, csak Roarke – Eve sok már néha.