Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Ostow: A kezdet

Riverdale 1.

2020. szeptember 01. - BBerni86

Kamaszos, titkot őrző, változással szembenéző.

Archie, Betty és Jughead jó barátok, akik általában a nyarat is együtt élik túl unalmas kis szülővárosukban, Riverdale-ben. Idén azonban külön utakon járnak, és nem is sejtik, milyen változások fognak következni az életükben. Jughead sejteni kezdi, hogy az apja feladta az építkezésen az állását és visszatért abba a motoros bandába, ami miatt az anyja és a húga elhagyta őket. A fiú magányos, és nem tudja, kihez fordulhatna. Archie papíron az apjának dolgozik az építkezéseken, de van egy titka. A zenetanára ezen a nyáron több lett, mint a covers_610061.jpgtanára. Ő sem tudja kinek elmondani, hogy egy idősebb nővel folytat tiltott viszonyt. Betty pedig New Yorkban gyakornok, ami leköti annyira, hogy a nővérével sem ér rá beszélni. A celeb és gazdag örökösnő, Veronica meginterjúvolása lenne a cél, de annak a lánynak is megvan a maga baja. Az apja üzelmei már fenyegetik a családot is.

Riverdale – a könyv jelent meg most, de más formátumból is ismerős lehet most a világa. Az eredeti egy képregény, ami tudtommal magyarul nincs, de ismerünk olyan szériát, ami ebből az univerzumból nőtte ki magát. Sabrina, a tinédzser boszi már korábban is sorozat volt, sokkal inkább komédia, mint a mostani verziója. Josie és a vadmacskák is kaptak saját filmet.

A legfontosabb hivatkozási pont azonban a sorozat lesz, a Riverdale. Már Netflix sugárzással, bár nem original sorozat, úgy vették meg. Mennyire kell ismerni a sorozatot, hogy értsük a regényt? Igazság szerint nincs semmilyen előismeretre sem szükség. Abszolút érthető a történet és a karakterek, ha csak a könyvet olvassuk. Még talán jobb is úgy, mert akkor nem öl meg mindent az előismeret.

Hiszen, aki az első évadot látta a sorozatból, neki nem lehet meglepetést okozni. Minden szál csak előkészítése annak, ami az első évadban történik. Mi több, olyan poénokat is ellő, ami a sorozatban később derült ki, nem rögtön az elején. Így ez egy fan regény, ami a sorozatra épül, bár elvileg annak előzménye. Nekem nagyon olyan érzés volt, mintha még magyaráznának olyan dolgokat, amelyek a sorozatban már tényként működnek. Csak pár plusz jelenet ahhoz, amit már tudok.

Azt sem díjaztam, hogy az egész arra van kihegyezve, hogy megtörténjen a nagy eset, ami majd beindítja a sorozatot. Jason eltűnése/halála. Lehetett volna benne valami, ami csak a könyvé, nem a sorozathoz kötött.

Mivel láttam a sorozat első évadát, én leginkább csak unatkoztam a kamaszok kis konfliktusain, pontosan tudva, mi miért történik, és hogyan oldódnak meg a feszültségek. Nagyon nem tudtam azonosulni a karakterekkel, inkább bosszantottak. Még az is összejött, hogy akiket bírtam a sorozatban, itt akár ellenszenvesek is lettek. Archie – annyira gáz, ahogy összegabalyodott a tanárával!

De a durvább, hogy a kötetben Veronica története volt az egyetlen, amit tényleg élveztem. Kicsit olyan guilty pleasure volt, mint egy Gossip Girl. Luxus, szemétkedő és szép fiatalok, a háttérben sötét titkok. A sorozatban ő az, akit a legnehezebben viselek el, itt viszont az övé volt az egyetlen olyan történetszál, ami újat tudott hozni. Ami magyarázta, miért olyan a lány, amilyen. Kár, hogy a többieket nem tudták érdemben másként mutatni. Csak őt.

A cselekmény tehát csak a sorozat előhangja, annak bővítménye. A kötet stílusa sem ad olyan pluszt, amiért érdemes kézbe venni. A sima, könnyen olvasható, sok párbeszéddel megírt, lelkizős kamaszos olvasmány.

Tanulságot sem érdemes keresni, ez szórakoztatni akar.

Ami a rajongók számára meg is valósul – másoknak azonban ez véleményem szerint kevés. Csak egy nagy előkészítése a kötet a sorozat első évadának fő konfliktusaihoz.

 

Ostow: A kezdet - Mint YA: 55% a rajongóknak jól kiegészíti a sorozatot, kamaszos problémákat kezd vázolni.

Szubjektíven: 40% nekem kevés volt, csak némi adalék a sorozat elé, minden később jön.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9416183786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása