Romantikus, szerelmért küzdő, nemesi udvaros, kosztümös.

Bécsben ünneplésre készülnek. A császári udvarban meg akarják mutatni, hogy már kiheverték a napóleoni háborúkat, és minden rendben, nincs már többé ok a forradalmaktól félni. Így a farsangra a birodalom főurai közül a szokásosnál szélesebb körből hívják meg az embereket. Az erdélyi Rhédey család is Bécsbe érkezik – a családban egy gyermek van, egy bájos fiatal lány, aki már félig-meddig eljegyezte magát egy erdélyi diplomatával, akire Metternich is felfigyelt. Claudina szépsége két herceget is megigéz: az egyik Napóleon fia, a császár unokája. A szép, szőke fiatalember nem találja a helyét, és a lányban látja a lehetőséget, hogy értelme legyen az életének. A másik egy angol főúr, akinek Claudina nagyon rangon aluli feleség lenne, de a szívének nem tud parancsolni. Kész a családjával és birodalmi érdekekkel is szembeszállni, hogy elvehesse az erdélyi szépséget.

Mennyit lehet a valódi eseményeken alakítani, hogy egy regény még történelmi legyen és ne fikció? Nyilvánvaló, hogy a szerzők a szerkezet, a karakterek és a stílusok kedvéért belenyúlnak az eseményekbe. Egyesek ezt azzal helyesbítik, hogy írnak egy zárszót, amiben összefoglalják, hogy mennyit játszottak a tényekkel a regény kedvéért.

Dánielné könyvében is van egy hasonló zárlat, csak azt nem az írónő jegyzi. A lényegen azonban nem változtat, érezni belőle, hogy Dánielné hogyan alakított a történet kedvéért a tényeken. Hamar le is szűrtem, hogy mindent bevont egy romantikus mázzal.

Amin legjobban meg tudom mutatni ezt, Claudina halála. Nyugi, nem a szerelmi történet közepén, ez nem Rómeó és Júlia. Csak kitér a végén arra is, mi lett a nővel, hogyan boldogult az angol udvarban, és hogyan távozott a Földről. Az összes elem romantikus csúsztatáson ment át – tényleg lovas baleset volt, de csak részben. A balesettől megindult vetélésben vérzett el, itt pedig kómába esik az esés után. Más a helyszín és a zárkép is. Itt a férje és a fiuk kísérik a temetőbe – a valóságban volt két kislányuk is. (Igaz, ők elhanyagolhatóak a történet szempontjából, mert a fiú leszármazottai között van az, aki királyi főméltóság lett.)

De ki lehetne emelni Napóleon fiát is, a szép szőke fiatalembert. Számomra ő volt a történet legszerethetőbb alakja, jobban lekötött az ő sorsa, mint Claudina és a kedvesének története. Az tipikusan lánymesébe illik. Ez a fiú viszont egy legenda gyereke volt, akit egy aranykalitkában neveltek fel. Annyira szerették, és annyira tönkretették… Annak a lehetőségét látták benne, hogy az apja legendája vele szimbólumként újra megtörhetné Európa békéjét, így haza sem engedték, az anyja pedig látványosan elhagyta. Olyan magányos, szomorú az ő története… Bár lehet, hogy nekem mindig a kihagyott lehetőségek fájnak, és az ő egész élete az.

Az csak poén benne, és Dánielné is megírja, hogy mennyire nem értek célt az ő jelentéktelenné tételével. Napóleon legendája megmaradt, és a végső bukása semmit nem vett el abból, hogy gondoltak rá az egyszerű franciák.

Dánielné a kor nagyjai közül sokakat megidéz, és pozitív, kellemes képes fest róluk. Nincs is olyan szereplő, akire kicsit is rossz fényt vetne. Ez is a romantika, már szinte szentimentalizmust erősíti a történetben. Goethe, Metternich, a királyi család. Mintha az egészet belengené a nosztalgia – egy kort rajzol, ahol megtörténhetett Claudina románca a szép herceggel, aki rangon alul is elvette.

A szerelmi szál nincs is előtérben – a különféle életképek Európából ugyanolyan fontosak, csak valamiképpen mind Claudina alakjához kötődnek. Ez a habarcs a szerkezetben.

Bár pontosan ki lehet mutatni, mennyi mindenben van csúsztatás, milyen romantikus hangulatot von mindenre a szerző, de akkor is történelmi alapokon nyugszik. Kellemes.

Dánielné: Rhédey Claudina - Mint történelmi: 80% szerelmi történet is, de mellette a kor szebbé festett rajza romantikusan.

Szubjektíven: 75% szerettem a történelmi palettát, a romantikusra színezett személyiségeket.