Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Crowley: Tengeri birodalmak

2020. szeptember 26. - BBerni86

Háborús, történelmi, uralomért küzdő.

A Földközi-tenger két nagy régióra oszlik. A XVI. századra két nagy hatalom emelkedett fel, melyek kísérletet tettek a teljes régió uralmára, és a kereskedelem irányítására. Nyugaton a spanyolok kezében összpontosult olyan hatalom, hogy császári címet szerezzenek, meghódítsák az Újvilágot, melyből áramlott be az arany és 9_26tengeri_birodalmak.jpgpénzelhették egyéb vállalkozásaikat. Keleten a Török Birodalom félholdja került egyre magasabbra – a szultánoknak katonai dicsőséggel kellett bizonyítani, hogy alkalmasak a trónra, így egyszerre volt politikai kérdés és vallási, hogy minél többet uraljanak Európából. A két fél előbb-utóbb kénytelen volt egymással is szembenézni, és csaták sorával eldönteni, ki uralja a tengert. A többi országnak pedig oldalt kellett választani, még Velencének is, amely városállam nagyon sokáig próbálkozott a semlegességgel.

Roger Crowley történész, és már elég kötete megjelent magyarul is, hogy lássuk, mi áll az érdeklődése középpontjában. A Török Birodalom felemelkedése, a keresztes hadjáratok vége és a Földközi-tenger uralmáért folytatott harcok. A külön kötetek a fejemben már össze is tudnak kapcsolódni: pl. a Tengeri birodalmakban említi, hogy Velence nagyon sokáig igyekezett a nyugati országokkal és a törökökkel is jó viszonyt fenntartani. Ugyanezt fejezeteken át tagolta, részletesen, a Velencéről szóló könyvében.

Most is igaz az, hogy összpontosítja a figyelmét és a fókuszt. Minden csak annyira érdekli a történelemből, amennyinek annak köze van a témájához. A szereplői életéből azt ismerjük meg, ami ezekhez a harcokhoz köti őket. Az országok politikájából az a lényeg, ami a tengeri harcokra vonatkozik. Egyszerre szerettem is, meg nem is az ilyen keretezést.

Egyrészt, engem érdekelnek a nagy összefüggések, és szeretem a nagyobb képet is látni. Ha egy történelmi személy színre lép, engem érdekel, honnan jött és mi történt vele. Tudni, hogy miközben ezek az események zajlottak, mi történik a távolabbi területeken akár. Itt erre nincs mód, hiszen a témára összpontosul minden figyelem.

Ennek viszont megvan az előnye, hogy valóban mélyrehatóan elemezheti a helyzetet. Alaposan bejárhatja a katonai vezetők döntéseit, a felszereléseket, a felkészülést és magukat a harcokat.

Nekem sok is volt az ilyesmi benne – a nagy csatákat, ostromokat enyhe túlzással napra lebontva feleleveníti, ami engem nem kötött le. Pláne, mert ez történelmi munka, és nem erőssége a regényesség. A tény a lényeg, nem az, hogy szórakoztatóan legyen megírva egy betörési kísérlet vagy az aknászok munkája.

Azért viszont jár a piros pont, hogy mennyi forrásmunkát felhasznált a szerző. Hitelesnek éreztem végig, amit a sok napló és egyéb részlet is mélyített. Ugyan általában nem szeretem, amikor a szerző szövegét megtörik a beékelt anyagok, itt sikerült az egésznek egységesnek és érthetőnek lennie. Nem éreztem stílustörést, pedig nagyon más a hangja egy török szultán írt levélnek, egy lovag naplójának vagy a mai történésznek.

Szerettem benne, hogy nem spóroltak a képekkel. Van egy színes szedet, benne több festménnyel is. Ez volt a kedvencem, ahol megnézhettem, milyennek látták ezeket a személyeket és csatákat a kortársak. A köteten belül pedig fekete-fehér illusztráló elemek vannak – térképek, portrék, stb. változatosan.

Ami azért furcsa volt, hogy nem éreztem az egész mögött egy célt, vagy elméletet. Mindössze a tények megörökítése, hogyan és miért történt akkoriban a tengerek feletti uralom megszerzése és a háborúk.

Nem ez a kedvenc Crowley kötetem, de egyszer érdekes volt elolvasni.

 

Crowley: Tengeri birodalmak - Mint történelmi: 75% alapos munka, sok tényanyaggal és képpel – stílusában is szakmunka.

Szubjektíven: 55% túl sok csataleírás – szívesebben követtem volna a hősöket helyette.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr716216500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása